A Pintér Béla tervezte egykori METESZ-székház a hatvanas évek magyar építészetének színvonalas példája. Csak aztán eltelt ötven év, és mondhatni, eljárt felette az idő, rosszul öregedett. Az építéskori fiatalos ruha kezdetben még érdekes volt, de aztán gyorsabban kopott, mint a szomszédok patinás szabású öltözékei. Megújításra volt szükség.
Előminősítés, tanulmányterv-sorozat után nyerte el Vadász Bence építész a továbbtervezés lehetőségét. A kortárs építészet szinte teljes fegyvertárát felhasználva hat tervvariáns készült a Szabad György Irodaházra a húszas években épült Hültl Dezső-féle ház folytatásaként Pintér Béla épületének csontvázára. Hat kísérlet, hogy a két épület eltérő szintmagasságát kéthéjú homlokzati erőlködéssel össze lehessen hozni, a csontvázra modern, XXI. századi ruhát húzni. Aztán kiderült, a csontváz gyönge. Észszerű megoldás a bontás.
Ez volt az a pillanat, amikor – Vadász Bence szavaival élve – félre kellett tenni a kőbe vésett tudományos elméleteket, a charták ajánlásait, a mértékadó kortárs építészeti vonal íratlan igényeit. A döntést segíthette az immár ellenpróbának nevezhető hat variáns eredménytelenségének eredménye. Ezen a helyen. Hangsúlyozom, ezen a helyen.
Ez az egyedi eset a Parlamentnél nem azt jelenti, hogy a kortárs építészetnek ne lenne helye történelmi környezetben.
Tekintsünk csak egy pillanatra a városban másfelé.
A budai Várban Virág Csaba épületének lebontása több mint vétek. Az illeszkedés volt az indok, bár szerintem éppen Petz Samu Levéltára nem illeszkedik tömegével a budai Vár beépítési jellegéhez. Két szinttel magasabb, már-már a felhőt karcolgatja. Csak valahogy megszoktuk. És azt nemigen hangoztatjuk, hogy a régi építészek hibáztak. Ők inkább műemlékeket terveztek.
De azt sem hiszem, hogy az eredeti állapot helyreállítása mindig megoldás. Szintén a Várban, a Szentháromság téren a volt Pénzügyminisztérium épületét a második világháború pusztítása után Rados Jenő erősen visszafogott architektúrával állította helyre azért, hogy a téren az építészeti hierarchia létrejöjjön. A főszereplő a Mátyás-templom, a környező épületek a mellékszereplők: a Szabó Levente által mintaszerűen helyreállított Régi Városháza és a Jánossy György tervezte fehérre festett téglahomlokzatú épület, melynek jellegzetes tetőablakai mintegy föltekintenek a Mátyás-templom tornyára. A háború utáni szűkösség és Rados Jenő koncepciója, miszerint itt a Mátyás-templom a fő építészeti elem, a puritán homlokzat mellett számos kényszermegoldást is szült. Az ezeket orvosló Mányi István-féle kiváló kompromisszumos terv, amely közelített az eredeti állapothoz, de annak dagályosságát elkerülte, sajnos nem nyerte el a döntéshozók tetszését, és a legteljesebb eredeti állapot visszaépítése mellett döntöttek. Egy újság szalagcímében olvasom: „A helyreállított Pénzügyminisztérium épülete méltó társa lesz a Mátyás-templomnak.” Félek, nem társa, hanem vetélytársa. És nem kívánom, hogy a pénz a templom vetélytársa legyen.
De térjünk vissza a Kossuth térre. A Parlament közelében más a helyzet. Más a hely, más a hely szelleme. Mi lehet itt az alapvető, a meghatározó? Bizonyosan a méltóság. Még ha a méltóság szó manapság kapott is, mondjuk történelmileg, kissé avítt árnyalatot, ezen a helyen mégiscsak ez a perdöntő. A Pintér Béla tervezte épület bár visszafogott, jó minőségű alkotás, természetéből következően idegen maradt ebben a környezetben. Talán éppen az hiányzott belőle, ami abból a korból. A méltóság. Akkoriban ez a szó nem nagyon volt használatos. A célszerűség, a hasznosság, a direktívák követése, az igen. Az épület ezt valósította meg, de csak ezt. A tér méltóságához nem tudott illeszkedni. A hely szellemisége mást kívánt. A nemzet főterének építészeti szempontból is szigorú szereposztása van. Főszereplő a Parlament, előtte a történések tere, a környező épületek pedig a mellékszereplők. A kortárs építészet ebben a helyzetben bármennyire is próbált illeszkedni, jellegénél fogva nem tudott visszafogott mellékszereplő maradni. Ezt csak alázatból lehet megteremteni. Ha kell, akkor a múlt rajzai alapján létrehozni a száz éve elképzelt külső, méltóságteljes egységességet, amely korszerű belsőjével illeszkedik a mához.
Minek nevezhetjük, ami itt történt? Megkésett építkezésnek, rekonstrukciónak? Vagy helyreállításnak? Igen, helyreállításnak. A méltóság helyreállításának.
Borítókép: Máthé Zoltán/MTI
