A korok változásáról, a változástól való félelem elengedéséről is szól az Átmenet című dal, amelyet nyáron a Nyitott Műhely atmoszférateremtő helyszínén forgattak. A Parány című számnak pedig a budaörsi repülőtér kínált hátteret, s Vincze Lilla örömmel szállt fel a Goldtimer gépekkel, hiszen gyermekkora óta a repülés rajongója.
„A szárnyalás, a végtelen ég nyújtott nekem mindig is inspirációt – meséli –, hiszen annak idején sok időt töltöttem Siófokon, a Kiliti repülőtéren. Édesapám rajongott a vitorlázó repülésért, ahogy a bátyám is, amikor csak lehetett, én is gépre ültem. Ezekből az emlékekből, élményekből születtek később az olyan Napoleon Boulevard-dalok, mint a Szállj velem! vagy a Júlia nem akar a földön járni.
Besenyei Péterrel is többször repülhettem már. Az egyik különleges alkalom az volt, amikor ő a Szállj velem! dalunkra emelkedett fel, miközben én ejtőernyős tandemugrást végeztem, és a farkashegyi repülőtér színpada mellé érkezve folytattam a koncertemen az éneklést…
Ezek a számok a repülésen kívül arról is mesélnek, hogy sohasem szabad beleolvadni a tömegbe, folyton-folyvást a megújulásra kell törekedni, s vállalni, az egyediséget, mert ettől szép a világ!”
Vincze Lilla hozzáteszi, több mint egy évtizeddel ezelőtt dolgozott először két új dalának szerzőjével, Kardos Horváth Jánossal, aki akkor azért kereste meg, mert szeretett volna együttesével feldolgozni néhány Napoleon Boulevard-dalt, s végül igazán jó átirat született a Júliából. Ezt követően indult el a közös műhelymunka, s rendszeresen léptek fel egymás koncertjein.
Vincze Lilla
Az énekesnő számára pályakezdése óta fontos, hogy dalainak legyen komoly mondandója. Mindig szívesen próbálja ki magát különböző műfajokban, vegyítve a stílusokat, keresi is ehhez a muzsikus partnereket. A nyár során számos nagyzenekari koncerten találkozhatott vele a közönség, emellett kamaraest és akusztikus koncert is színesítette a fellépések sorát.
„Összeállt egy nagyszerű zenekar az elmúlt évek során, annak is örülök, hogy három generáció muzsikál együtt, s rendszeresen kisebb formációkkal is a közönség elé léphetek, hiszen a triómban Hole Anna fuvolázik, és Hegedűs Szabolcs zongorázik és orgonál.
A koncerteken szívesen adok lehetőséget a helyi fiatal tehetségeknek is, s mind a mai napig szeretem a rendhagyó összeállításokat. Ennek jegyében készültem szeptember nyolcadikára, Mária-napra Iregszemcsén — ahonnan a szüleim származnak — jótékonysági koncertre a Boldogasszony-plébániatemplomban.
Egy siófoki férfikar is énekelt velem, s a programban az Angyalnak, madárnak című crossover albumomról hangzanak fel dalok a triómmal, s Ave Mariák is szerepeltek a programban.”
Ma is szeret elszakadni a műfaji határoktól, és valami újjal előrukkolni.
„Még mindig hajt a kíváncsiság, élvezettel kutatom a zene összefüggéseit, mert abban hiszek, hogy állandóan késznek kell lenni a megújulásra, s mindig meg kell őrizni az egyedi hangunkat.”
Annak idején épp ezért nem választotta a komolyzenét, pedig Sík Olga – akihez első tanára, Dévai Nagy Kamilla küldte – arra biztatta, legyen operaénekes. A legendás énektanár nem értette, hogy a kivételes hangú lány miért a gitárjával érkezik az órákra, s Nina Hagen – a punkkirálynőnek is nevezett énekesnő – dalait akarja előadni…
„Szerettem, s ma is szeretem a klasszikus zenét – mondja –, de az énektanítás során uniformizálni akarják az ember hangját, miközben azt gondolom, hogy éppen a speciális hangszínek az érdekesek. S akkoriban merevnek éreztem a képzést, elképzelhetetlen volt a különböző műfajok vegyítése… Úgy vélem, minden klasszikus zenésznek más stílust is tanulnia kellene, jótékony hatással volna a komolyzenei művek előadására. Mindig az egyediséget, az unikális stílust, hangszínt tartottam a legtöbbre, ezért is kísérleteztem állandóan, s erre az egyéni hangra biztatom a növendékeimet is.”
Vincze Lilla ugyanis néhány évvel ezelőtt Mélykék néven énekiskolát is indított.
„Pedagógus diplomám van, fontosnak tartottam, hogy megosszam a tapasztalataimat, s amikor belevágtam az iskolaalapításba, komoly intézményt akartam, hangszeres tanárokkal. Ahogy mindenbe, ebbe is teljes lelkesedéssel vetettem bele magam. Szerveztünk előadó-művészeti órát, énektechnika órát, kísérleti órát, még stúdiómunkát is tanítottunk. Ezt annak idején nekem a gyakorlatban kellett elsajátítanom. Az iskolánk fölfedezettje volt Csemer Boglárka, Boggie, és sok más tehetséges növendék is indult tőlünk, például Singh Viki, Tóth Attila vagy Gere Barnabás. Mindent igyekeztünk átadni erről a hivatásról, tartottunk zárókoncertet a Moulin Rouge-ban, hogy pódiumon is tapasztalatot szerezzenek a gyerekek. De aztán azt éreztem, szeretnék még zenélni, nem tudom minden energiámat az iskolára fordítani. Így csak egyedül folytattam, s magánnövendékkel foglalkozom, azokkal, akikben a tehetség mellett kellő kitartás is van.
Hiszen ehhez a pályához a jó hang mellett nemcsak kreativitás, hanem kötélidegzet és jó adag kudarctűrő-képesség is szükséges, és ahhoz is érteni kell, hogy minden egyes új alkotásnak úgy kezdjen neki az ember, olyan lelkesedéssel, mintha ez lenne élete első darabja…
Klasszikus tanulmányaimnak persze mind a mai napig nagy hasznát veszem, ahogy a hangszeres tudásnak is. Mostanában például elkezdtem megint gitározni, sokszor kísérem magam a hangszerrel. Jó, ha az ember az éneklés mellett képes a kottaolvasásra, s ért a szövegíráshoz… És hogy sok éves pályát mondhasson magáénak, az is fontos, hogy a nyitottságát, kísérletezőkedvét, a zene iránti kíváncsiságát, szenvedélyét megőrizze.”
Örül annak, hogy még ma is sokan kíváncsiak a zenéjére, ahogy azt a felkérések sora jelzi, és sok helyre visszavárják. Hozzáteszi, minden fellépés hangilag, szellemileg komoly kihívás, és esténként szükség van a kellő lobogásra is, ezt pedig nem lehet akárhány évig folytatni.
Mindenesetre ma még nagyon élvezi a különböző műfajú előadásokat, azt, hogy irodalmi esteken lép pódiumra, hogy Ivancsics Ilonával színpadi produkciókban is szerepel. Gáti István költő barátjával is három évtizede születnek a közös dalok.
„Ha visszatekintek – folytatja az összegzést –, nagyon örülök annak, hogy megélhettem még annak a korszaknak a sikereit is a Napoleon Boulevard-ral, amikor milliós számban fogytak az albumaink, de az is megesett, hogy egy dalunk szövege miatt a Hazafias Népfront nem engedte fél évig megjelenni a lemezünket… Ezt követően is végig hű maradtam a saját zenei elveimhez. Ha azt éreztem, hogy valakivel már nem tudunk együtt szárnyalni, akkor az elegáns elválás mellett döntöttem. De néha azért eszembe jut, hogy nem mutattam meg mindazt, ami bennem lakozik. Sokkal bátrabb nő vagyok a valóságban, mint ami a zenén keresztül láthatóvá vált, sosem voltam olyan extrém, mint ahogyan néha belülről éreztem. Nem lettem az a vagány, forradalmár punk operaénekesnő, akivé szerettem volna válni… Néha azért nem bánnám, ha az a bátorságom visszajönne!”
Nyitókép: Vincze Lilla (középen) és barátai
Fotók: A művész archívumából
