Miként változott az eltelt évek alatt a kaposvári sorozat, amelyre idén augusztus 13-tól várják az érdeklődőket? Mennyire teljesültek azok az elképzelések, amelyekkel nyolc esztendővel ezelőtt Baráti Kristóffal elkezdték a fesztivál vezetését?

Jó nevű, jól működő programsorozatot vettünk át annak idején, s ezt kívántuk különlegesebbé, egyedivé tenni, még inkább az ízlésünkhöz igazítani. Ennek a fesztiválnak éppen a kisebb lépték, a jó értelemben vett összezártság és a közvetlenség adja az értékét, hiszen ezáltal születik meg a csak a Kaposfestre jellemző, egyedi miliő, amely által sokkal szorosabb kapcsolat alakul ki az összes fellépő, valamint a művészek és a publikum között. Így ugyanis valódi közösség épül minden alkalommal. Amikor megörököltük a Kaposfestet, az vezérelt bennünket Baráti Kristóffal, hogy megőrizzük a folyamatosságot, s a visszatérő muzsikusok mellett új művészeket is bemutassunk a hazai közönségnek. Olyan előadói gárda szerepeljen minden alkalommal, amelynek tagjai között „működik a kémia”, hatnak egymásra, különleges, tartalommal teli produkciókat, felejthetetlen hangulatot teremtenek, s maradandó élmény nyújtanak. Talán ennek is köszönhetjük, hogy a közönség soraiban igen sok a visszatérő fiatal. Megfogja őket az előadások és az előadók fesztelensége, hogy a fellépő muzsikusokkal mindenütt össze lehet találkozni Kaposvárott. Nyílt napot, kurzust tartunk, sok időt együtt töltünk valamilyen formában… Nagyon figyelünk a kommunikációra, arra, hogy az érdeklődők megismerjék a darabokat, a szerzőket, az előadókat, ebben kiemelkedő szerep jut a sorozat házigazdájának, Bősze Ádámnak.

Sokan ezeken a fesztiválokon nőttek fel, rengeteg diák látogat el hozzánk. A gyerekek érzik, ha nem rutinból játszva, öncélúan, hanem tartalommal hangzik fel egy-egy mű, ha az előadók a zenében rejlő mondandót kívánják tolmácsolni. Az unalmas, semmitmondó előadásokkal nagyon könnyen el lehet venni a fiatalok kedvét a komolyzenétől, ezért ezzel a felelősséggel minden zenésznek, zenekarnak számolnia kell…  Valamennyi koncerten úgy alakítjuk a programot, akár a menüt egy Michelin-csillagos étterem. Arra törekszünk, hogy minden harmonizáljon, s túl hosszúak se legyenek ezek az estek. Műsor-összeállításainkat jól tükrözi például egy mostani program is: Britten C-dúr csellószonátájához Schumann hegedűszonátáját, valamint Schubert és Dvořák műveit társítjuk… S kapcsolatok születnek azáltal is, hogy a hangversenyek utáni beszélgetésekhez a zene adja a témát és az inspirációt. Úgy vélem, a Kaposfest időközben hatott a városra is, hiszen szálláshelyet fejlesztettek, és egyre jobbá vált a kulináris kínálat. Az elmúlt néhány évben a fesztiválnak köszönhetően turisztikai szempontból is sokat változott Kaposvár. 

Említette az egyik programot. Mi mindennel várják még az augusztusi négy nap alatt a közönséget?

Hála a kimeríthetetlen kamarazene-irodalomnak, valamint az egyre népszerűbb átiratoknak, nagyon sok olyan művet játszhatunk el, amelyek a korábbi években még nem szerepeltek. Tisztelgünk a Ligeti-évforduló előtt, s Bach, Arvo Pärt és George Enescu művei is felhangzanak, akárcsak Brahms, Bartók vagy Schumann szerzeményei. Minden megvalósul, ami egy nyári kamarazenei fesztivál keretébe belefér.

Akad egy másik is, mégpedig a zempléni sorozat, amelyet a Liszt Ferenc Kamarazenekar alapított, s bár már átadták a stafétabotot, most is minden évben fellépői a fesztiválnak. Milyen emlékei vannak a korábbi időszakról, s a társulat vezetőjeként miért tartja fontosnak e hagyomány folytatását?

Jó néhány évvel ezelőtt, még abban az időben jártam először Zemplénben, amikor Rolla János volt az együttes koncertmestere. Emlékszem, milyen jó volt a kamarazenekarral játszani, s milyen nagyszerű baráti kört sikerült kialakítaniuk, kiváló összejöveteleket rendeztek minden koncert után. Nagyon hangulatos hangversenyhelyszíneket találni azon a vidéken, és igazán értékes közönséget épített fel a sok éve tartó sorozat, ezért is örülök, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar is évről évre szerepel a fesztiválon. Idén, augusztus 19-én Bach- és Enescu-műveket adnak elő a záróhangversenyen. Sajnálom, hogy nem lehetek jelent, mert akkor épp Edinburgh-ban koncertezem. A zempléni program tulajdonképpen összefoglalása az idei évadunknak és felütése a következőnek. Szeptember 8-án és 9-én ugyanis már az Enescu Fesztiválon lépünk föl, Pierre-Laurent imarddal, s Ligeti-, Bartók- és Enescu-műsorral.

Azért vállalta el a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetését – nyilatkozta korábban –, mert így ötvözni tudja a tanárként és művészként szerzett tapasztalatait. Három éve tölti be a posztot, hogyan látja az idén hatvanéves születésnapját ünneplő együttessel folytatott közös munkát?

Nagy örömmel mondtam igent a felkérésre, csak a kezdeti, elképzelt lendületet visszafogta a pandémia. Ennek ellenére sok minden történt, s nemcsak művészeti szempontból, hiszen megújult az infrastruktúra, s a management terén is szintet léptünk. Igen tanulságos és előremutató folyamaton vagyunk túl, a visszajelzések is igazolják, hiszen nemzetközi koncertfelkéréseink száma megháromszorozódott. A következő szezonban is rangos felkérések, izgalmas turnék várnak az együttesre. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy a társulat egyre többet játsszon, mindez a tapasztalat érjen, ülepedjen, és a műsorainkkal olyan sikereket érjünk el, hogy visszatérő vendégek legyünk a neves koncerttermekben.

Milyen szemlélet, játékmód szükséges ehhez?

Nehéz műfaj a vonószenekar, hiszen nagyobb, mint a kvartett, de ugyanolyan összjátékra és együtt lélegzésre van szükség, amilyen négy muzsikus között teremtődik.

Fontos a művészi elképzelések összehangolása, a motiváció, inspiráció.

És lényeges, hogy a zenekarnak önálló hangzása legyen, amelynek minden egyes tag része. Ezen dolgoztunk, s mindez rám is erősen hatott, rengeteg gondolatot elindított bennem, amitől egyértelműen jobb zenésznek érzem magam, mint mielőtt elkezdtünk együtt dolgozni. Számos aspektus változott, így szólistaként is másképp állok mindenhez, mint korábban. Ebben azonban nagy szerepe van annak is, hogy nyolc esztendeje tanítok, abból is rengeteget tanultam. Egyre tisztábban körvonalazódik, milyen nüanszokra érdemes figyelni ahhoz, hogy a muzsikálás, az előadás egyedülállóvá, különlegessé váljon. A zenekarnak is azt igyekszem megmutatni, hogyan legyen önazonos, miként tudja megvalósítani a saját elképzeléseit.

A bécsi Zeneakadémia professzora, rendszeresen ad mesterkurzusokat is. Hogyan látja a muzsikus utánpótlás-nevelés kérdését, s mi a tanári ars poeticája?

Azt tapasztalom, hogy a fiatal zenészek két ágra szakadtak. Akadnak, akik kiválóan, de kevéssé kifejezően játszanak a hangszerükön, másoknak nem tökéletes a technikájuk, de jócskán akad mondandójuk egy-egy darabról. Az én feladatom az, hogy segítsek a hiányok, a tudatosítás vagy a zenei inspiráció terén. Fontos, hogy élményt tudjunk nyújtani, s a zenén keresztül tartalmat közvetíteni. Kifejezzük azt a szerzői gondolatot, amelyhez nem elegendők a szavak… Ha egy-egy növendék ezt a felelősséget átérzi és lehetőségként fogja fel, az motiváló, felemelő érzés. De senkire sem akarom ráerőltetni a saját megoldásaimat. Eszközöket igyekszem adni, hogy megtalálják a maguk útját. 

Saját pályáján elégedett-e a jelenlegi arányokkal?

A mostani állapotot megfelelőnek, kereknek érzem. Olyan, mint egy nagy ház, amely számos szobából áll, mindből van átjárás a másikba, s mindaz, amit ott találok, egymást támogatja. Annak is örülök, hogy az utóbbi tizenöt évben szólistaként felhalmozott kapcsolati tőkémnek a Liszt Ferenc Kamarazenekar nagy hasznát látja. Ugyanis európai méretű kulturális közösséget építünk, és arra törekszünk, hogy előremutatók legyünk és a környezetünket is számos téren megújítsuk.

Nyitókép: Várdai István: „A zenekarnak is azt igyekszem megmutatni, hogyan legyen önazonos”