Két ősbemutató és egy magyarországi premier, korunk zenéje áll annak a november 26-i koncertnek a középpontjában, amelyen a Zeneakadémia fúvós hallgatói lépnek közönség elé. A Tamna Fantasy, a koreai Da Eun Park műve ebben az évben a Nemzetközi Fúvószenekari Zeneszerzésversenyen a Zeneakadémia különdíját kapta, s most először hangzik fel Magyarországon, ahogy Kutrik Bence Beavatás című műve is. Az együttes művészeti vezetője, Szentpáli Roland pedig Fekete Gyula Tubaversenyét szólaltatja meg.

Egy éve vagyok az együttes művészeti vezetője, a fölkérést annak is köszönhetem, hogy korábban többek között a Solti György Rézfúvós Együttest irányíthattam – meséli a művész. – Korábban is volt már a Zeneakadémiának koncertfúvós zenekara, Marosi László vezette, magam is játszottam benne. Azért lényeges ez az együttes, mert egyes fa- és rézfúvós hangszerek ritkán jutnak hangverseny-lehetőséghez a szimfonikus zenekari műsorban. Nincs elég feladat, miközben sok a növendék. A zenekarral minden szemeszterben adunk koncertet.

Míg Marosi László karmesterként vezette a zenekart, nemzetközi vagy magyar, de többnyire eredeti fúvós repertoárt tűzött műsorára, én új magyar művek bemutatását tartom elsődlegesnek.

Emellett szimfonikus repertoárból emelek át darabokat, olyan zongora- vagy orgonadarabokat hangszerelek, amelyekről azt gondolom, a növendékeknek ismerni kell, de fúvós zenészként nem találkoznának velük. Ilyen Brahms A-dúr zongora intermezzója, Bach g-moll fantázia és fúgája.

Sokat dirigáltam már a karrierem során, ezért is szeretek meghívni más karmestereket a koncertekre. A fúvószenei szakma legjobbjait, köztük Antal Mátyást, Szabó Ferencet, Szabó Imrét. Szívesen kérem fel a zeneszerzőket is, hogy vezényeljék saját darabjukat: Balogh Máté, Tornyai Péter, Kutrik Bence nem elsősorban zenei instrukciókat ad, hanem azt is megosztja a zenészekkel, hogy milyen inspirációból fakadt a muzsika, mit képzelt el, milyen hangzást társított a gondolatához.

Tavaszi hangversenyükre három kiváló szerző is komponál: Madarász Iván, Romhányi Áron és Szendőfi Péter. A jövő őszi koncerten klasszikus és kortárs műveket állítanak párhuzamba. Händel Tűzijáték szvitje eredeti hangszerelésben, kizárólag fúvós hangszereken szólal meg, harmincnégy oboával, huszonnégy fagottal, négy kontrafagottal, nyolc kürttel, hat trombitával és több szett timpanival, erre Tornyai Péter reflektál új darabbal, Haydn egyik Feldpartie című, eredetileg is fúvósegyüttesre komponált darabjára pedig Balogh Máté műve válaszol. A kortárs zene kihagyhatatlan része a koncertjeinek, hiszen maga is szinte a kezdetektől komponál.

Szentpáli Roland: Nem divatok, stílusok alapján dolgozom
Fotó: Raffay Zsófia

 

Amikor elkezdtem zenével foglalkozni – eleveníti fel Szentpáli Roland –, már tizenkét éves voltam, s hiába fogott meg a hegedű hangja, a zeneiskolai jelentkezésnél azt mondták, túl késő, keressek helyette mást. Azért döntöttem a tuba mellett, mert úgy véltem, elég nagy ahhoz, hogy az emberek lássák: zenész vagyok.

S mivel elfelejtették nekem elmondani, hogy ne kezdjek ezen a hangszeren fuvola- és hegedűdarabokat játszani, mert szinte lehetetlen kihívás, természetesen azokat a műveket gyakoroltam a tubán, amelyek nekem tetszettek. Az első zeneiskolai vizsgámon Bach Badinerie című darabját adtam elő, amit magam írtam át, majd a Bartók Konzervatóriumban Vivaldi Négy évszak – Tél alkotását is eljátszottam, Bach a-moll hegedűversenyét is megtanultam tubán.

Vonós darabokból válogattam, gyakorlásuk komoly fejlődést jelentett játéktechnikai szempontból, zenei ízlésem fejlődésében fontos szerepet játszott, hogy a legkiválóbb művészek előadásaiban hallgattam a darabokat. A zeneszerzés párhuzamosan volt a hangszeres játékkal, s nem csupán a saját hangszeremre születtek darabok.

Még a nyíregyházi zeneiskola tanulójaként bekerült egy rézfúvóskvintettbe, a rádióból fölvett kamaradarabokat írta le hallás után. Volt, hogy orgonadarabból lett rézfúvóskvintett-átirat. S mivel jól tudta, melyik muzsikustársának mik az erősségei, személyre szabottan komponált. Középiskolai és egyetemi évei alatt sorra nyerte a versenyeket, az egyik jutalma zeneakadémiai koncert volt, szimfonikus zenekarral. Amikor tizenöt évesen azt kérdezte a Bartók Konzervatórium igazgatójától, írhatna-e erre az alkalomra versenyművet, Szabó Ferenc igent mondott. A tuba-concertino sikere után Szabó Tibor zenekari művet kért, majd ennek sikerét egy klarinét-kettősverseny megkomponálása követte. Ezután sorra érkeztek a nagyzenekari fölkérések. Huszonévesen már svájci kiadó jelentette meg a darabjait, ma a BMC-ben, a Müpában s a világ egyre több pontján hangzik fel zenéje.

Egy zeneszerző akkor lesz sikeres, ha megtalálja azokat a művészeket, akik magas szinten interpretálják a műveit. Szerencsés vagyok, bizalmat szavazott nekem a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Concerto Budapest, a Rádiózenekar és a Danubia Zenekar repertoárjára fölkerültek a szerzeményeim, s a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kamarakoncertjein szintén megszólalt már művem, a világhírű Cantemus Kórus többször énekelte darabjaimat.

Befutott művészként néhány esztendeje úgy döntött, ismét beül az iskolapadba.

A zeneszerzés szakot 2022-ben fejeztem be, s bár kiskamasz koromtól születtek a műveim, és sok kortárs zenét játszottam, amikor leültem a zeneszerzőkkel beszélgetni, azt éreztem, akadnak hiányzó információk… Számomra a zeneszerzés fontos annyira, hogy ne akarjak életem végéig autodidakta maradni.

Amikor tizennyolc évesen a Zeneakadémiára kerültem, jobban érdekelt a gyakorlat, mint az elmélet. Negyvenesként élveztem a Zeneakadémián az elméleti órákat is.

Fantasztikus élmény volt Tornyai Péter főtárgy órái mellett Molnár Szabolcs, Fekete Gyula, Horváth Balázs és Tihanyi László elméleti óráira bejárni.

Hozzáteszi, zeneszerzői alapattitűdje máig nem változott.

Mindig azt írom, ami érdekel, e téren nem vagyok érzékeny a trendekre. Meghallgatok minden újdonságot, kíváncsi is vagyok rá, hogy ki mivel kísérletezik, levonom a konzekvenciákat, de csak azokat a témákat írom meg, és azokat a zeneszerzés-technikai elemeket használom, amelyek érdekelnek. Nem divatok, stílusok alapján dolgozom, hanem mindig az a kérdés, mit szeretnék kifejezni, és ahhoz milyen eszköztárat társíthatok. Nem az anyag, a technika érdekel, hanem a létrejövő produktum, hogy annak van-e értelme, kifejez-e valamit. Mióta megszületett a kislányom, kevesebb időm marad a komponálásra, ezért fejben érlelem a zenét, és mire leülök írni, már pontosan tudom, mi az alapkoncepció, milyen ívet szeretnék bejárni a következő harminc-negyven ütemben. Így elég gyorsan elkészült a Fehérlófia című kétfelvonásos táncjátékom meg a lipcsei rádiókórusnak komponált Nacht RhAPsodie.

Mit mond azoknak a fiataloknak, akik abban kérnek tanácsot, mi kell a szólista pályához?

Elsődleges, hogy technikailag ne legyen útban a hangszer. A sikereimet, a hét nemzetközi versenygyőzelmemet annak köszönhettem, hogy zeneileg hitelesen tudtam tolmácsolni a műveket. A két alappillér – a jó hangszeres és interpretációs tudás – mellé erős személyiség kell, hogy meg tudja ragadni a közönséget. De persze szólistának nem készül az ember, hanem alkalomadtán azzá válik. 

Nyitókép: Szentpáli Roland tubaművész, zeneszerző
Fotó: Raffay Zsófia/Aművész archívumából