Feldíszített terem, sok-sok gyertya fénye, késő esti, tízórai kezdés, izgalmas műsorválasztás teremtette szakrális hangulat, misztikus miliő – ezeket emelték ki mindazok, akik az első két nagycsütörtöki koncerten már részt vehettek a társulat új otthonában, a Hársfa utcában lévő ISONban. Nyugati és keleti húsvéti énekek egyaránt szerepeltek a programban, s a kortárs olasz zeneszerző, Alberto Schiavo megrendítő motettáját, a hat szólamra komponált Stabat Matert is meghallgathatták már az érdeklődők.

Idén a nagycsütörtöki koncerten, április 17-én pedig saját kompozícióikból, az együttes tagjai által készített feldolgozásokból válogatnak.

Helyet kapott a programban az alapító, Bubnó Tamás Előszenteltek Liturgiájának feldolgozása, s kollégájuk, az ungvári születésű Papp Viktor által írt Ukrán Requiemből ugyancsak hangzanak fel részletek, végül kenyér és bor osztásával fejeződik be a StEFREM koncertje.

Tavaly ősz óta viselik ezt a nevet, ezzel is jelezve, hogy új korszak kezdődött az együttes életében.

A testvérem, Bubnó Márk, aki édesapám mellett a férfikar másik alapító tagja volt, szeptemberben búcsúkoncerttel köszönt el a közönségtől, s ezen a Müpában rendezett esten Palya Bea, Pásztor Anna és Pásztor Sámuel, illetve Dés László is színpadra lépett a Szent Efrém oldalán – meséli az énekes, művészeti vezető Bubnó Lőrinc. Márk családjával az ausztráliai Sydneybe költözött, s előtte még egyszer, utoljára énekeltünk a megszokott, nyolcas felállásban.

A héttagú StEFREM
Fotó: Orbán Domonkos

 

Amikor 2002-ben Bubnó Tamás életre hívta a társulatot, az egyik első nagy bizánci himnuszköltőt, Szír Szent Efrémet választotta névadóul, akit már életében a Szentlélek hárfája névvel illettek. A férfikar azzal a céllal született, hogy kutassák, bemutassák és népszerűsítsék a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségét. Az együttes rövid idő alatt itthon és külföldön egyaránt népszerűvé vált. Azután ahogy teltek az évek, megjelentek Bartók Béla, Kodály Zoltán és Liszt Ferenc férfikarra írt szerzeményei, s kortárs kompozíciók is egyre gyakrabban hangzottak fel a koncertjeiken.

Fontos dátum volt az életükben 2016, akkor lett nyolctagú a társulat, s ezt követően sokat változott a repertoár. A bizánci kötődésű, klasszikus zenei kitekintésű műsoroktól némileg eltávolodva rendezőelvvé az vált, hogy saját átiratokat énekelnek, amelyek mellett felhangoznak az általuk írt kompozíciók is. S míg korábban a fő irányt a klasszikus zene jelentette, mostanra már megjelent a pop is.

Azért is váltottunk erre az új névre, a StEFREM-re – magyarázza a művész –, mert a férfikar elnevezés sok mindent hordoz magában, ami már nem feltétlenül igaz a mi együttesünkre. Márk távozása új helyzetet teremtett. Először arra gondoltunk, új taggal pótoljuk, számos meghallgatást tartottunk, voltak is kiváló jelentkezők, de valahogy azt éreztük, egyikük sem tudna beilleszkedni a sok éve együtt éneklő együttesbe. Arról nem is beszélve, hogy a bátyám sem volt szokványos bariton, és ez a legtöbb StEFREM-tagra igaz.

Szinte egyikünk sem sorolható be egyetlen klasszikus hangfajba, sokféle stílusban, műfajban otthon vagyunk. Ráadásul a legtöbben hangszeren is játszunk.

Márk például ütős volt, aki sok éven keresztül dobolt az Anna and the Barbiesban. Olyan énekest találni, aki emellett még a nekünk megfelelő instrumentumon is játszik, végképp nem könnyű feladat… Így maradtunk heten, ami azért jelentett nagy kihívást, mert minden darab nyolc hangra volt írva, s a teljes repertoárunkhoz hozzá kellett nyúlni.

Az együttjátszás közös elhatározás
Fotó: Orbán Domonkos

 

Bubnó Lőrinc elmeséli azt is, hogy régóta használnak hangszereket, ő maga 2009-ben lett az együttes tagja, de már előtte is megszólaltak az előadásokban a kis kézi csengők, harangok. És a sor egyre bővül… Édesapja, Bubnó Tamás is ütősként végzett, akár a testvére, ő maga pedig gitározik, de akad az együttesben, aki trombitásként szerzett diplomát, egy másik tagjuk harmonikázik, és a sokféle ütőhangszer mellett van még furulya is.

A társulat művészeti vezetését édesapámmal ketten látjuk el. Vannak döntések, amelyeket én hozok meg, de általában együtt határozunk, s a csapatban is elég demokratikusan működünk, ennek minden előnyével és hátrányával. Édesapám persze más szellemiséggel indította útjára az együttest, de azért róla tudni kell, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek végén a Petőfi rádió kívánságműsorának és a Danubiusnak is a szerkesztője és műsorvezetője volt. Így az új kezdeményezések, a könnyűzenei átiratok kapcsán nincsenek vitáink.

Én pedig a mai napig élharcosa vagyok annak, hogy hagyjuk a kategorizálást, hiszen jócskán akadnak átjárható területek. Mennyivel jobb, mennyivel ér többet egy erdélyi Mária-ének Cohen Hallelujah-nál? Mozart a maga korában popzenének számított…

Néha a klasszikus zene túlságosan felsőbbrendű szemléletű, miközben számos dal egyáltalán nem áll olyan távol egymástól. Nem népnevelési céllal szerkesztjük a műsorainkat, hanem inkább igyekszünk előítélet-mentesen zenélni, s ez mindkét irányra igaz, hiszen az egyházzene sem feltétlenül unalmas, és nemcsak templomban hallgatható… A műfajok keverése édesapámtól sosem állt távol, ő is összeállított meglepő programokat, már a kezdetektől. Volt műsorunk Lackfi Jánossal, Chopin Mazurkája mellé pedig Skorpió-dal került. Így sosem voltak tiltott zenei területek. Mindig is hittünk abban, hogy ezek a darabok működnek együtt, ezzel a meggyőződéssel állítjuk színpadra a programot, és a publikum is elhiszi nekünk mindezt.

A pandémia alatt karanténvideókkal jelentkeztek.

Pandeóknak neveztük, s akadt köztük Mozart Török induló Tarkan-nótával, olasz slágerfeldolgozás, a Fonográf Viktóriájából pedig Pandémia lett… A mai napig sokan jönnek oda hozzánk egy-egy koncert végén, hogy elmondják, mennyire szeretik ezeket az átdolgozásokat. Sőt, van, aki a YouTube-on látott klip miatt jött el kortárs zenei koncertünkre, s élvezte, pedig egyébként nem hallgat klasszikus zenét.

Keressük a helyünket a palettán…

Az eddigi huszonhárom évünk alatt tizennyolc lemezünk született, mind-mind más. Hatalmas a repertoárunk, s mindig figyelünk arra, hogy minél izgalmasabb, változatosabb legyen a hangzás. Épp ezért igyekszünk nem tematikus koncerteket adni, hanem inkább hangulat szerint válogatni különféle műfajokból. A gondolati vezérfonál a lényeg. Szerencsére jó néhányunknak természetes, hogy nem csupán klasszikus zenét énekelünk.

S mekkora nehézséget jelent, mi mindenre kell figyelniük, mert a testük a hangszerük?

Az emberi hang a legtörékenyebb, néha azt érzem, túl törékeny is… Minden hallatszik rajta, akár testi, akár lelki rosszullétről legyen szó. S időnként olyanok vagyunk az együttesben, akár a hétfejű sárkány, a fejek néha egymást akadályozzák… Van, hogy furán működnek a dinamikák, már csak a családi kapcsolatok miatt is, de összetartó, jó közösség vagyunk.

Erre szükség is van, hiszen évente százhúsz-százharminc koncertet adnak, s most is számos új ötleten dolgoznak. Két kiadványt terveznek az idei évben, születik egy Bubnó-lemez, saját műveik kapnak rajta helyet, Bubnó Tamás és Bubnó Márk szerzeményei mellett a nagypapa, Bubnó László kompozíciói. Az album vinylként is napvilágot lát majd. Második karácsonyi lemezre is készülnek. Május közepén a Bakáts téri templomban hangzik fel Bubnó Tamás interaktív kompozíciója, a Primissa, a különlegességek közé tartozik, hogy augusztus 20-án a Magyar Zene Házába is visszatérnek.

S örömmel látjuk – jegyzi meg Bubnó Lőrinc –, hogy a publikum számára már nem az a fontos, hogy mit éneklünk, hanem az, hogy éneklünk…

Nyitókép: A selfi sem idegen a StEFREM-től