Melyik volt előbb, a zene vagy a matematika?

Zenét és matematikát egyszerre kezdtem tanulni, amikor iskolás lettem. Komolyabb érdeklődést inkább a zene iránt tanúsítottam, de jó tanuló voltam, így matematikából is szép eredményekkel büszkélkedhettem. Egyébként nem zenei általános iskolába és nem is matematika tagozatra, hanem nyelvi tagozatos osztályba jártam.

Hatottak egymásra már a kezdetekben is?

Úgy vélem, egy gyerek fejlődése során minden szellemi tevékenység, valamint a különböző területeken tett és komolyan vett, rendszeres erőfeszítés eredménye egyszerre érvényesül. Biztos, hogy a nyelvtanulás segíti a zenei és a matematikai képességek kibontakozását, illetve ezek mindegyike jótékonyan hat a másik két területre is, ha azonban egy gyerek az iskolai tárgyak bármelyikébe komoly munkát fektet, az a többiben is hasznosul. Nem az elsajátított ismeretek, készségek vihetők át, hanem maga a tréning bír általánosan fejlesztő hatással.

Hogyan választott végül hivatást?

Bár biztattak, hogy menjek zenei pályára, nem éreztem magamban kellő tehetséget, és talán nem is elégített ki a hangszeres játék…  Az általános iskola végén fizika tagozatos gimnáziumba jelentkeztem, ahol egyébként több matematikaóránk volt, mint fizika. A gimnáziumi években mégis legtöbbet zenével foglalkoztam: az iskola két kórusában énekeltem, két zenekarában játszottam. Csak a leánykarnak nem voltam tagja… Viszont ennél a kórusnál is közreműködtem hangszeres kísérőként. Persze, az igazi pályaválasztás a középiskolás évek végén van. Én tanár akartam lenni, mégpedig gimnáziumi tanár, mert annyira szerettem gimnáziumba járni, hogy folytatni akartam, és azt éreztem, ha már diákként nem tehetem, akkor maradok tanárként…

A művészhivatás csábítása nagyobb volt, mint a tudományé 

 
Nem is volt lényeges, hogy milyen tárgyat tanítok, a szakot szó szerint a jelentkezési határidő előestéjén határoztam el. Magyar, történelem, nyelvek is szóba kerültek, végül azonban a matematika és a fizika mellett döntöttem. Viszont ének-zenére egyáltalán nem gondoltam, ugyanis nem akartam „periférikus” tárgyat tanítani. Az egyetemi tanulmányok idején viszont egyre komolyabban zenéltem, és rádöbbentem: mégiscsak ezzel szeretnék hivatásszerűen foglalkozni. Nevezetesen gimnáziumban akarok éneket tanítani, miközben tanári tekintélyemet erősíti, hogy mellesleg a matematikaórákon is velem találkozhatnak a diákok. Hogy ez végül másképp alakult, az egyetemistaként elért kórusvezetői sikereimnek, illetve a Szegedi Nemzeti Színháznak s Oberfrank Géza meghívásának köszönhető.
 
Harmincöt éve szerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz, volt karigazgató, karmester, zeneigazgató, főigazgató is. Negyedszázada igazgató-karnagya a Szegedi Szimfonikus Zenekarnak, idén újabb öt évre nyerte el a posztot. Együttes- és színházvezetőként mennyire látta hasznát pedagógus diplomájának?

Nem a diploma teszi a pedagógust, hanem az egyéniség és a tapasztalat. Egy próbafolyamat vezetése valóban hasonlít a tanári munkára: közös teljesítmény létrehozását, bizonyos tudás tökéletesítésének folyamatát kell irányítani, azonban nem úgy, hogy a karmester tud valamit, amit megtanít a zenekar tagjainak. Ők a zenélés számos – egyénenként különböző – részterületén jóval többet tudnak a dirigensnél, a feladat tehát nem valamiféle tudás átadása, hanem a konkrét zenélési folyamat közös mederbe terelése, a zeneművész kollégák meglevő tudására alapozva. Ezt a „medret” persze a karmester határozza meg, de nem abból az alapállásból, mintha ő lenne az abszolút tudás letéteményese. Ezért gondolom úgy, hogy a tanítás és vezetés képessége nem diploma, hanem egyéniség és tapasztalat kérdése.

Milyen kapcsolatot lát a zene és a matematika között?

Ez a kontaktus – bár sokat emlegetik – szerintem csupán általános szinten létezik. A zene valami nagyon jól elrendezett dolog, a matematika pedig éppen azzal foglalkozik, hogy megalkosson bizonyos fogalmakat, s abból jól elrendezett struktúrákat hozzon létre. A matematika magasabb szinten ezáltal esztétikai élményt nyújt, s ez absztrakt módon hasonlatos a zenei élvezethez.

Vannak szerzők, akiknek a kottái számokká változathatók? Illetve olyan képletek, amelyek muzsikává?

Különböző rendszerek között alkothatunk „leképezéseket”, megfeleltethetjük egymásnak a két rendszer elemeit, azután érezhetjük úgy, hogy az „objektív valóság” egy fontos összefüggését fedeztük fel – de nem: az összefüggést, a leképezést mi találtuk ki. Természetesen könnyű matematikailag leírni egy zeneművet. A kotta amúgy is nagyon hasonlít egy hangmagasság–idő függvény grafikonjára: a „vízszintes tengely” az idő, amelyen az ütemvonalak jelzik az egységeket, a „függőleges tengely” a hangmagasság, a vonalrendszerben magasabban levő kottafejek nagyobb hangmagasságot jelölnek. 

Gyüdi Sándor a karmesteri pulpituson

 

A partitúra szólamai külön rajzolatok ugyanabban a grafikonban ábrázolva, s a ritmust is kirajzolja a grafikon: az időben későbbi hangok a kottában – és az időtengelyen – jobbra helyezkednek el. Minden kotta, minden zene „számokká” változtatható ily módon, ez csupán egy másféle „notáció”, lejegyzési mód; használják is az elektronikus zenében. Az eljárás ugyanígy fordítva is működik, bármilyen adathalmaz elemeinek megfeleltethetünk zenei elemeket, azaz hangmagasságot, hangszínt, hangerőt, időtartamot, így komponálhatunk zenét például egy vers betűiből, vagy a telefonkönyv egymás alatt felsorolt számaiból is.  

Akadnak mások is, akik e két területen egyaránt tevékenykednek?

Malina János zenetörténész ugyancsak matematikusként végzett, mielőtt a zenetudományi szakra jelentkezett volna a Zeneakadémián. De említhetem az új művészeti vezetőnket a Szegedi Szimfonikusoknál, Dubóczky Gergelyt, aki szintén először matematikus diplomát szerzett… Ha olyanokat keresünk, akik valóban egyszerre művelték magas szinten a tudományt és a zenét, talán Alekszandr Borogyin a legjobb példa: az orosz komponista nemzetközileg is jelentős vegyészprofesszorként dolgozott egész életében. Nevét viseli egy általa leírt szerveskémiai reakció. Nagyon sok tudós életében játszott komoly szerepet az, hogy amatőrként rendszeresen muzsikált. Albert Einstein naponta hegedült. Egyszer egy riporter megkérdezte, nem sajnálja-e az időt, amit a hegedüléssel elvesz az elméleti fizika tudományának művelésétől. Einstein azt válaszolta, nem tudna dolgozni, ha nem játszana a hangszeren. Freund Tamás neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke máig sem szakadt el a klarinéttól, kórustagként is aktívan muzsikál. Ha a passzív zeneélvezők, a rendszeres koncertlátogatók körét nézzük, a bérleteseink között számos szegedi tudóst ismerek személyesen, többek között matematikusokat, fizikusokat, kémikusokat, biológusokat; a matematikusok nem felülreprezentáltak, legtöbben talán az orvosprofesszorok vannak.

Nem bánta meg az évek során, hogy nem a matematika mellett tette le a voksát?

Érzek ugyan nosztalgiát a matematika és a tanári pálya iránt, azonban boldog vagyok a zenében.

A gyermekei melyik úton követik?

Mind a négyen nagyon muzikálisak. Ma már felnőttek, közülük három munkájának köze van a zenéhez. Kisebbik lányom itthon szerezte operaénekes diplomáját, de még továbbtanul külföldön. Nagyobbik lányom ugyan nem zenész végzettségű, de az ország egyik legnagyobb zenei intézményében, a Magyar Állami Operaházban tölt be fontos beosztást. Nagyobbik fiam pedig – különböző egyetemi tanulmányok után – jelenleg számítógépes programfejlesztőként dolgozik, emellett különböző együttesekben és műfajokban lép pódiumra nagybőgősként.

 

Nyitókép: Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikusok igazgató-karnagya
Fotók: Szegedi Szimfonikus Zenekar