A felkelő nap országában alaposan megismerte az ottani muzsikusmentalitást is, így mindig örömmel kér fel koncertezni japán zenészeket, legyen szó kamarazenéről vagy szimfonikus zenekari feladatokról. Több mint húsz esztendeje, 2002 óta a Tokyo-Budapest Ensemble majd minden nyáron koncertezik Magyarországon, s a BMC-ben június utolsó napján már nyolcadik fellépésükre kerül sor. Az együttes művészeti vezetője Berkes Kálmán, a zenekar tagjai pedig – évente változó összeállításban – az ő japán tanítványai és a győri muzsikusok közül kerülnek ki. Idén Beethoven, Philipp Emanuel Bach, valamint Mozart műveiből válogatnak.

„Nagyszerűen lehet próbálni, kommunikálni a japán művészekkel, mert tele vannak lelkesedéssel, s szeretnek a koncertekre alaposan felkészülni – meséli Berkes Kálmán. – Ők azok közé a muzsikusok közé tartoznak, akiket sosem a gázsi, hanem mindig a minőség érdekel.

A zenészek már az első próbára úgy érkeznek, hogy tökéletesen tudják a darabokat, csak a zenei kifejezésen kell dolgozni.

Mindezt hamar megtanultam Tokióban, ahol negyedszázadon át voltam a Musashino Academia Musicae vendégprofesszora, valamint vezető karmestere az ottani szimfonikus zenekaroknak. Háromszor vendégszerepeltünk is velük Magyarországon, mindig nagy sikert arattunk, televíziós felvétel, s szép kritikák egyaránt születtek ezekről a hangversenyekről. Vendégprofesszori éveim alatt nemcsak karmesterként, hanem klarinétművészként is rendszeresen pódiumra léptem, s az általam oly nagyon szeretett kamarazenei szereplésekhez az ottani művészkollégák közül választottam. Így született először egy vonósnégyes, majd egy nagyobb kamaraegyüttes. Minden fellépésünket kemény próbaidőszakok előzték meg, de a kitartó munkának meg is volt az eredménye, hiszen bármerre léptünk fel a világban, kitűnő visszajelzések érkeztek.

Néhány esztendővel ezelőtt az egyik Tavaszi Fesztiválra is eljöttünk vendégszerepelni a társulattal, akkor lettünk Tokyo-Budapest Ensemble, s a nevet azóta is használjuk.”

Berkes Kálmán hozzáteszi: a japán zenészek tényleg mindent, amit csak lehet, megtanultak a klasszikus muzsikáról.

„Amikor elvállaltam a tokiói tanári felkérést, magyar muzsikusok mondogatták nekem, úgy vélik, a japánok technikailag mindent tudnak, azonban nem biztos, hogy ez zeneileg is igaz rájuk. De megérkezve meggyőződhettem arról, hogy a szigetország muzsikusait lelkileg is mélyen megérinti egy-egy darab, s képesek az érzelmeiket a játékukkal kifejezni. Enélkül nincs is értelme zenélni…

Japánban egyébként jelentős közönsége van a komolyzenének, talán nagyobb is, mint Európában, nagyon érdeklik őket ezek az előadások, sokan hallgatnak klasszikus muzsikát, és szenvedélyesen járnak hangversenyekre. Még Kodály Intézetet is életre hívtak, s Bartókot és Lisztet egyaránt tisztelik.

Berkes Kálmán a partitúrák titkait igyekszik megfejteni...

 

Számos magyar muzsikust kértek fel tanítani, de nemcsak mi tettünk valamit az ottani zenei életért, hanem egy japán muzsikusnak is nagyon sokat köszönhet a magyar közönség. Ez a művész pedig nem más, mint Kobayashi Ken-Ichiro. Éppen ötven esztendeje, hogy megnyerte a Magyar Televízió Karmesterversenyét, s azonnal megszerette a hazai publikum.

Kobayashi Ken-Ichiro fellépéseivel még népszerűbbé tette a klasszikus zenét, s ez nemcsak a versenyt követő időszakban volt így, hanem a mai napig telt házak előtt ad koncerteket Magyarországon. A publikum mellett a zenekarok is szeretik.

Az összes társulattal nagyon jó a viszonya, mindenki boldog, ha vele dolgozhat, és ez óriási dolog. Ezt muzsikusként mondhatom, aki maga is húsz évet játszott nagy szimfonikus együttesekben. S hogy karmesterként a mostani szintre jutottam, azt jórészt a zenekari éveknek köszönhetem, hiszen minden karmestertől ellestem, amit csak lehetett, akiktől pedig nem volt mit, azok intő példaként szolgáltak számomra.”

Berkes Kálmán harmincöt évesen debütált karmesterként Caracasban, s azóta rendszeresen visszajár vezényelni Venezuelába, ezzel indult a nemzetközi pályája. A Győri Filharmonikus Zenekarnak épp tizenöt esztendővel ezelőtt lett a művészeti vezetője. Legközelebb június 11-én és 12-én lép velük pódiumra, a Zenélő udvar sorozatában. Győrött, majd Mosonmagyaróvárott dirigálja a társulatot, műsorukon Prokofjev, Mozart és Haydn művei szerepelnek.

„Örömmel mondtam igent annak idején a győri igazgató, Fűke Géza hívására. Európai színvonalú együttest akart életre hívni. Mondtam persze, hogy ehhez kell néhány esztendő, de már egy év múltán eljött hozzánk dirigálni Kocsis Zoltán, s a koncert előtt készült interjúban nagyon dicsérte az együttest. Kijelentette: háromszáz százalékos fejlődést lát, s már azon a szinten játszik a zenekar, hogy a világ bármely neves koncerttermében megállná a helyét. Abban persze, hogy ilyen hamar eredményeket értem el, jócskán benne rejlett zenekari elődeim munkája. Egykori zeneakadémiai tanáraimé: Kroó Györgyé, Sándor Frigyesé, Mihály Andrásé, Kurtág Györgyé, Simon Alberté, Pernye Andrásé, Kovács Béláé. Ők mutatták meg nekem az irányokat.

Ahogy elkezdtem a győri zenekarral dolgozni, hamar összhangra találtunk, s ezt ugyanolyan fontosnak tartom, mint a jó hangulatot, mert úgy vélem, csak pozitív légkörben lehet jól muzsikálni.

Mindig szem előtt tartom, amit Ferencsik Jánostól tanutam: Minden hangért, amit a zenekar eljátszik, hálásnak kell lenni, mert a pálca nem szólal meg…

Mióta az együttes élén állok, generációváltás is volt, sok tehetséges fiatal érkezett a Győri Filharmonikusokhoz, miközben a régebbi nemzedékeknek is rengeteget köszönhetünk. Sok zenekart láttam a világban, s örülök ennek a kiváló közösségnek, ahol az idősebbek vigyáznak a fiatalokra, segítik őket mindenben, és tudnak egymás sikerének örülni.”

Arra a kérdésre, hogy mitől ilyen sikeres a közös munka, azt mondja, kamarazenei gondolkodással kell előadni a nagyzenekari darabokat is, egymásra odafigyelve, s őszintén kell játszani. A kifejezésnek nem a testen, az arcon, hanem a zenében kell megjelennie, a hangoknak kell elmesélniük mindent.

„Azt az iskolát igyekszem továbbvinni, amelyiket magam annak idején olyan mesterektől sajátíthattam el, mint Ferencsik János, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patanè, Erdélyi Miklós, Kórodi András, Lukács Miklós. Nagyon örülök, hogy új vezető karmesterünk lett Rajna Martin személyében, aki szikrázóan tehetséges, s jól tudunk együtt dolgozni, kiegészítjük egymást.

Egyre nagyobb a törzsközönségünk, s a publikumunk kellően nyitott az újdonságokra. Ez jellemző a zenekarra is, amelynek tagjai befogadók, s ennek is köszönhető, hogy az érkező japán zenészek hamar beilleszkednek a társulatba.

A Musashino professzoraként ugyanis a tehetséges növendékeknek azt ajánlottam, jöjjenek egy magyar zenekarba muzsikálni, s ők boldogan mondtak igent. Így ma már sokan játszanak az együttesünkben, három házaspár is akad, mi vagyunk a negyedikek a feleségemmel, ő hegedűművész az együttesben.”

S hogy miként változott a dirigensi énje az eltelt évtizedek alatt?

„Egy karmesternek csak hasznára van a múló idő, hiszen például a Brahms-szimfóniát negyven év fölött lehet igazán megérteni. Úgy érzem, kapcsolatom a zenével egyre jobban elmélyül, őszintébbé válik. Arról nem is beszélve, hogy az ember folyamatosan tanul. A mai napig szívesen nézem, hallgatom meg más karmesterek előadásait, s kutatom fáradhatatlan kíváncsisággal a partitúrák titkait…”

Nyitókép: Berkes Kálmán
Fotók: Győri Filharmonikus Zenekar