Húsz éve ösztöndíjjal jártak Párizsban a Budapest Szaxofon Quartet tagjai, meghallgattam a koncertjüket. Barátság született köztünk, később is rendszeresen találkoztam az együttes tagjaival, mindig örömmel emlegettük a régi szép, párizsi időket, a nálunk elköltött vacsorákat – meséli Csordás Klára. – Tavaly ismét a francia fővárosban adtak hangversenyt, természetesen ott voltam az esten, s a végén Szepesi Bence megkérdezte tőlem, van-e kedvem egy közös előadáshoz. Nekem pedig mindig van kedvem zenélni, azt vallom, hogy amíg élünk, énekeljünk, így rögtön elkezdtünk egyeztetni.

Szereti a kamarazenét…

Gyakorta szerepelek vonósnégyesekkel, három teljes koncertnyi műsort gyűjtöttem az évek során átiratokból. Ebből az anyagból közösen válogattunk, majd következett a hangszerelés. Nagyon izgalmas összeállítás született, hiszen énekhang és szaxofonkvartett ritkán hallható együtt, s rendkívül színgazdag kombinációt jelent. Erről már meggyőződhettünk a közös próbákon is, hiszen a jól ismert dallamok friss hangszerelésben, elegáns és érzékeny előadásban szólalnak meg. Húsz év ismeretség után sor kerül hát a közös muzsikálásra, s a Gödöllői Kastély Dísztermében április 12-én, vasárnap este hangzik fel az előadásunk.

 

Csordás Klára Képforrás: Felvégi Andrea/A művész archívumából engedélyével

 

Szepesi Bence, Puskás Levente, Tőszegi Bernát, Horváth Marcell muzsikál a Budapest Szaxofon Quartetben, a koncerten Antonio Vivaldi, Samuel Barber, George Gershwin, Leonard Bernstein és Bartók Béla művei hangzanak fel Gödöllőn.

Szeretem ezt a különleges helyszínt, korábban már adhattam a kastélyban áriaestet Harazdy Miklós zongorakíséretével, s visszatérek ide még májusban is, amikor a Quartetto Speranza vonósnégyessel koncertezem. A hangversenyen a szakrális ihletésű daraboktól az opera és francia impresszionista remake alkotásokig ívelő válogatást hallgathatnak meg az érdeklődők, a programban Liszt Ferenc, Giacomo Puccini, Maurice Ravel, Gabriel Fauré, valamint Georges Bizet művei szerepelnek.

Örülök, hogy bár még csak a tavaszi hónapoknál járunk, több koncertet adhattam már Magyarországon, márciusban Szegeden szerepelhettem Dobozy Borbálával Johann Sebastian Bach, Georg Friedrich Händel és Esterházy Pál kompozícióból válogatva. A Tisza-parti városban emellett kétnapos mesterkurzust is adtam. A Szegedi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatóival találkoztam, számos tehetséges énekest ismerhettem meg. Mindig szívesen adom át a tapasztalataimat, s számomra is érdekes látni, milyen az új generáció.

Négy évtizede tanítok, munkámban inspirálnak az új tehetségek.

Mesterkurzusok keretében is jelentős eredményt lehet elérni. A tanításban az a jó, hogy a problémát mindig ott és akkor kell megoldani. Szoktuk mondani, hogy nekünk a testünk a hangszerünk, tudnunk kell, mi történik vele, és hogy miként tudjuk a legtökéletesebben használni.

 

Noisy-le-Roi díszpolgára lett Képforrás: Felvégi Andrea/A művész archívumából engedélyével

 

Franciaországban is több izgalmas fellépés várja még ebben az évben, ráadásul az a megtiszteltetés érte, hogy otthona, Noisy-le-Roi díszpolgárrá fogadta az év elején.

Cegléd után, ahol születtem és tizenhat éves koromig éltem, a legtöbb időt Noisy-le-Roi-ban töltöttem. Már tizennyolc éve vagyok a Versailles melletti városka lakója. Adtam már itt is koncertet, a település vezetői figyelemmel kísérik a párizsi fellépéseimet. Nagyon büszkék voltak, amikor két éve, a zene világnapján, október elsején Habsburg Györgytől a magyar nagykövetségen átvehettem a Magyar Arany Érdemkeresztet, elkísértek az ünnepségre.

Mélyen meghatott, hogy külföldiként is kiválasztottak a La Médaille De La Ville-re, ami a díszpolgári cím itteni megfelelője, mert úgy érzik, öregbítem a település hírnevét.

Évtizedekkel ezelőtt világjáró énekesként költöztem Párizsba, felléptem az Opéra Bastille-ban, a Théâtre des Champs-Élysées-ben, a Théâtre Chatelet-ben, valamint Liège-ben, az Opéra Royal de Wallonie-ban. Nyolc esztendőn keresztül a párizsi Conservatoire Européenben tanítottam. Máig rendszeres szereplője vagyok a francia zenei életnek, s amikor csak lehet, igyekszem felhívni a figyelmet a magyar zenekultúrára. Párizsban a következő hónapokban több misén is énekelek, lesz három koncertem, föllépek egy kétszázötven tagú kórus kíséretével, emellett francia zongorakísérőmmel ugyancsak adok majd hangversenyt, a programból a Carmen-áriák sem maradhatnak ki.

 

Nyitókép: Csordás Klára Noisy-le-Roi díszpolgára lett Képforrás: Felvégi Andrea/A művész archívumából engedélyével