Meglepett, amikor először kitűztek a Rigoletto Gilda szerepére – meséli az énekesnő –, hiszen százhetvenkilenc centiméteres magasságommal nem vagyok az az aprócska, törékeny nő, amilyennek ezt a figurát elképzelik. Másfél hónapom volt a premierig, ami merész vállalás, de én szeretem az ilyen feladatokat. Ráadásul nem naivaként akartam megformálni, hanem ízig-vérig nőként, aki olyan erős, hogy képes szerelméért az életét is feláldozni. Igaz, álmodozó szerelmes, de olyan tiszta szeretet él benne, ami nagyon ritka. Ebből a jóságból táplálkozva próbáltam megformálni két évvel ezelőtt, várandósan Verdi nőalakját, várom hát most az újabb, márciusi előadás-sorozatot, kíváncsi vagyok magam is, mivé érett bennem a szerep, milyen lesz a mostani Gildám.

Utána a Parsifalban várja egy kisebb szerep, az 1. apródé, majd a Best of Pucciniben lép pódiumra, amelynek szkikkijét [Gianni Schicchi] nagyon szereti, Laurettaként örömmel komédiázik.

Igaz, elvileg ő is naiva… Bár időnként elcsodálkozom azon, hogy milyen szerepeket osztanak rám, végül kiderül, mindegyikben meg tudom találni magam, s az összes eddigi figurát kissé a saját képemre formálom. A sokszínűséget élvezem legjobban, azt, ha például egy naiva után nadrágszerep vár. Nem gondoltam sosem arra, hogy Cherubino is lehetek… A próbák során sokáig nem is akart megszületni a figura. Nem voltam képes fiúsan járni, kicsit aggódtam is emiatt, de aztán az első nagyszínpadi próbán azt éreztem, teljesen mást csinálok, mint korábban, s eggyé tudok válni a szereppel. Az egyik kedvencem lett ez a Mozart-figura, előadásról előadásra mind jobban megszerettem. Ahogy Zdenkát is az Arabellából vagy az Idomeneo Elettráját.

Épp az egyik Rigoletto-előadás után tudatosodott bennem, hogy akármennyire szép feladat is Gilda, nem tudnék néhány szerepes énekesnő lenni. Szükségem van nagyon eltérő karakterekre, a hangfajok határán lévő énekelnivalóra, arra, hogy kilépjek a megszokott rutinból hangilag és színészileg egyaránt.

Topolánszky Laura debütálása is rendhagyó volt, hiszen 2021-ben az Eiffel Műhelyházban Mélisande beugrója lehetett Debussy Pelléas és Mélisande című operájában, az Ybl-palotában pedig egy évvel később A varázsfuvola Papagénájaként mutatkozott be. Annak ellenére, hogy húsz évvel ezelőtt kezdett énekelni, mégsem a megszokott pályát járta be, míg a dalszínházig vezetett az útja.

Gyerekként nem arról álmodoztam, hogy énekes leszek – mondja. – Szerettem énekelni, az általános iskolai énektanárom nyolcévesen azzal biztatott, hogy tiszta, szép hangom van, érdemes volna fejleszteni. Versenyeket is nyertem, de nem éreztem azt, hogy ebbe az irányba kellene indulnom. A Bubnó Tamás által vezetett gyermekkarban is úgy kezdtem énekelni 2006-ban, hogy édesapám próbált erre az útra terelni. Nagyon szereti a komolyzenét, az első operaelőadásaimra is ő vitt magával.

Amikor felvettek a kórusba, már komolyan megfogalmazták, hogy ahogyan intonálok, amilyen vivőereje van a hangomnak, az akár operára is jó lehet, azonban ezt sem vettem igazán komolyan.

A Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségiztem, s inkább pszichológusi vagy akár ügyvédi pályát képzeltem el magamnak, az éneklést csak szeretett hobbinak tartottam. Amikor felvettek a Károli Gáspár Református Egyetemre, akkor éreztem először, nem biztos, hogy valóban erre kell továbbmennem…

Gilda szerepében az Operaház Rigoletto előadásában
Fotó: Berecz Valter/OPERA/Topolánszky Laura archívumából engedélyével

 

Úgy döntöttünk hát a családommal, adjak magamnak egy esztendőt, amikor kitalálom, mit is szeretnék igazán. Elkezdtem szolfézst tanulni a konzervatóriumi felvételire, hetente sok órára jártam, hogy pótoljam a korábbi, kimaradt éveket. Nem is számítottam rá, hogy elsőre felvesznek, hiszen számomra ekkor még a kotta kínai írásjelekkel teli kötetnek tűnt, zöldfülű voltam, aki nem sokat tud a zenéről. Mégis sikerrel jártam, s Dobi-Kiss Veronikánál kezdtem el énekelni tanulni. Szépen haladtunk, amikor a második esztendőben közölte, ő a tengerentúlon folytatja, én pedig vagy másik tanárt választok, vagy megpróbálom a zeneakadémiai felvételit… Az esélytelenek nyugalmával mentem el a meghallgatásra, de bekerültem. Meláth Andrea osztályában szereztem klasszikus ének szakos diplomát, majd az operaénekes mesterdiplomát.

Nem lehettek könnyű évek…

Sok mindent kellett pótolnom, ráadásul az éneklés különleges kapukat nyit meg az ember lelkében, olyan bugyrokat is, amelyek létezéséről korábban nem is tudott. Volt időszak, amikor szinte minden énekórán sírtam, kezelnem kellett a szorongásaimat, a félelmeimet, megfogalmazni a vágyaimat, a céljaimat.

És megtanulni azt is, hiába jók a tanárok, a kollégák, ez akkor is magányos pálya…

Akkor éreztem igazán azt, hogy jó helyen vagyok, amikor lezajlott a bachelor diplomakoncertem. Rengeteget készültem rá, nagyon jó visszajelzéseket kaptam mindenkitől, ráadásul abban az évben volt a felvételi az operaszakra, ahová szintén bejutottam, így már egyértelmű volt: ez az én utam.

S hogy ilyen szépen halad a pályája, azért három tanárának hálás: Dobi-Kiss Veronikának, Meláth Andreának és Komlósi Ildikónak, akinél az utóbbi öt esztendőben tanul.

Egyik kollégám, Kálnay Zsófi hívott el Komlósi Ildikó nyílt napjára, tátott szájjal figyeltem, elképesztő volt, amit láttam-hallottam. Aznap jelentkeztem is a növendékei közé. Az első órán, miután meghallgatott, kijelentette: Szép hang, de ezzel még nem lehet operát énekelni… Miközben már fél éve a dalszínházban szerepeltem! Hideg zuhanyként ért, de épp ezzel ösztönzött arra, hogy tanuljak meg mindent a technikáról, amit csak lehet. Nála tapasztaltam meg, hogy ez nem megfoghatatlan, misztikus rejtély. Megfogalmazható, tanítható lépésekből áll, akár le is lehetne jegyezni egy könyvbe. Hosszú folyamat persze, amíg minden beérik, beül az ember torkába, de megtalálni, megtanulni a megfelelő technikát, izgalmas és csodálatos. S Ildikó nemcsak a megfelelő éneklésre, hanem az érzelmi megformálásra is figyel. Bármilyen kottát teszek elé, zsigerileg tudja, miként kell elénekelni, életre kelteni a figurát – rengeteget lehet tőle tanulni.

Igyekszem elsajátítani mindent, hiszen nemcsak a zenei pályám indult későn, még a záróvizsgán is a pandémia közepette üres hangversenyteremben kellett énekelnem a Zeneakadémián, online közvetítették, ráadásul a színészmesterség-óráim is Zoomon zajlottak… Aztán ott ültem coverként, beugróként figyeltem a Debussy-operát, s valóban be is kellett ugranom Mélisande szerepébe. Óriási szerelem lett! Szerencsére, ahogy a Figaro lakodalmában is megtapasztaltam,

engem a pódium inspirál, s ha ott a jelmez, a díszlet, akkor minden a helyére kerül. A színpadon vagyok otthon, ahogy kilépek a takarásból, elröppen az előadás előtti izgalom.

Áprilisban Varsóban a Cosí fan tutte Fiordiligijét énekli, itthon pedig a következő időszakban A varázsfuvola Paminájaként is színpadra lép, ezt a szerepet szintén nagyon más figuraként képzeli el, mint ahogyan életre szokták kelteni. Izgalmas új feladatként várja A sevillai borbély Rosináját. Reméli, megtalálja majd Violetta a Traviátából, vágya a Bohémélet Musette-je, s kíváncsi arra is, milyen érdekes karakterekre kap felkérést
a jövőben.

A koncertéletben nem vagyok még annyira jelen, mint szeretném, talán ez a nem szokványos utam miatt is alakult így. De bízom abban, hogy lassan majd ez is változik. Annak idején a Zeneakadémiára járva is aggódtam amiatt, hogy a pálya mellett mikor lesz időm családalapításra, ma pedig már két kisfiú, egy kétéves és egy egyéves boldog édesanyja lehetek. Hat hónapos várandósan Gildát, hét hónaposan Elettrát keltettem életre… Az idei évet A teremtéssel kezdhettem a Müpában, az ifjúsági változattal, Fischer Ádám vezényletével énekeltem Haydn művének részleteit. Minden jól van hát, ahogy van.

 

Nyitókép: Topolánszky Laura
Fotó: Viszlay Márk/A művséznő archívumából engedélyével