1982-ben a kőszegi ostromra emlékező darabbal indult a Kőszegi Várszínház története – mondja Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója. – Idén újra történelmi drámát mutathattunk be: felkérésünkre A bosszú fogadóját F. Tóth Benedek írta. Ezzel vezettük fel a nyári évadunkat májusban, s tovább játsszuk július 14-én és 15-én.
A történet 1666-ban játszódik Kőszegen, az egykori Somogyi András-féle fogadóban, a mai Arany Struccban, amely több mint három évszázaddal ezelőtt a Wesselényi-féle összeesküvés egyik helyszíne volt.
A négy szereplő: Epres Attila (Wesselényi Ferenc), Bánfalvi Eszter (Széchy Mária), Marton Róbert (Zrínyi Péter), Csiby Gergely (Frangepán Ferenc). Epres Attila szerint a darabban „nem szoboralakok beszélgetnek fennkölten. Emberek vitatkoznak félelmeikről, lehetőségeikről, arról, mennyire válnak cinkossá, ha nem lesznek elég bátrak. Azzal is foglalkozik a szerző, miként vettek részt ebben a szabadságküzdelemben művelt és okos nők, például Széchy Mária, Wesselényi nádor felesége, vagy Frangepán Katalin, Zrínyi Péter neje. Ezek a világi gondolkodású asszonyok sokszor bölcsebbek is voltak, mint a bosszúálló férfiak.”

Schneider Zoltán és Balázs Andrea, a hátsó sorban László Rebeka eh., Őze Áron rendező és Nyomárkay Zsigmond a Felső szomszédok csapata
Fotó: Kovács Milán/ Kőszegi Várszínház
Márai Sándor születésének százhuszonötödik évfordulójára mutatják be Az igazi című regény színpadi adaptációját

Az igazi szereplői: Pető Kata, Cserna Antal, Balázsovits Edit és Haumann Máté
Fotó: Kovács Milán/Kőszegi Várszínház
A Kőszegi Várszínház másik saját produkciója gyerekeknek szól: a Jurisics, Kőszeg kapitánya pop-up-könyv előadásának szerzője Szálinger Balázs, rendezője Kovács Géza, tervezője Trifusz Péter. Lukács Gábor játssza az egyszemélyes bábelőadást, amely bizonyítja, hogy a történelmi információkat élményszerűen is át lehet adni – egy színész és egy kihajtogatható könyv által – ez a „pop-up-könyv.

A Jurisics, Kőszeg kapitánya című gyermekelőadás plakátja
Forrás: Kőszegi Várszínház sajtóközlemény
A lent és a fent megfeleltetése lehetőség a világban való eligazodáshoz, annak megértéséhez, hol van a helyünk az univerzumban, lehetőség jelentőségünk és jelentéktelenségünk felismerésére.
A Köz-Játék Fesztivál idején adják át a közönség szavazatai alapján a Hollósi Frigyes-díjat, amelyet a Kőszegi Várszínház alapított a színművész emlékére, aki csaknem húsz nyáron át szerepelt itt. A díjat 2022-ben Takács Katalin, 2023-ban Schneider Zoltán, 2024-ben Kálid Artúr nyerte el.
Nyitókép: Jelenet A bosszú fogadója című előadásból. A képen: Epres Attila (elöl közepén), Csiby Gergely, Bánfalvi Eszter, Marton Róbert
Fotó: Büki László/Kőszegi Várszínház