A legtöbb krimi része a megoldás is. A film elején felteszik a kérdést, hogy ki lehet a gyilkos, és ha nem egy Columbo-epizódról van szó, a film végén meg is kapjuk a választ. Eleve kissé radikális megközelítés, ha egy krimiben válasz nélkül hagyják a nézőt, ugyanis a legtöbben szeretik, ha egy történetet szépen lezárnak, és nem maradnak elvarratlan szálak. Azt még talán elfogadjuk, hogy győz a rossz, de legalább tudjuk, hogy ki volt az. Ha egy film vállalja, hogy nem kínál válaszokat, általában nem szerepel túl jól a mozikasszáknál, legyen szó David Fincher zseniális Zodiákusáról vagy Az ígéret megszállottja című korai Sean Penn-rendezésről. Az Akkor éjjel nem hollywoodi termék, az európai film pedig híres arról, hogy nem feltétlenül a nagyközönség ízlését hivatott kiszolgálni – nálunk többnyire jobban belefér a kockázatvállalás. Dominik Moll, a Harry csak jót akar című kultfilm rendezője új munkájában egy nem fikciós, vagyis valós történetet bemutató könyvet dolgozott fel, és a valóság jelenléte elejétől a végéig visszaköszön a történetmesélésben. Bár az Akkor éjjel hősei rendőrök, nyoma sincs az amerikai filmekből visszaköszönő Piszkos Harry-másolatoknak.

Ha itt egy rendőr önkényeskedni kezd, magasról tojva a felettese parancsára, akkor rövid úton a testületen kívül találja magát. Ráadásul a nyomozást vezető új parancsnoknak, Yohannak (Bastien Bouillon összetett alakításában) olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, minthogy nincs büdzsé az ügy folytatására, a dolgozók arra panaszkodnak, hogy senki nem fizeti a túlórájukat, vagy éppen nem működik az őrsön a nyomtató, amikor legnagyobb szükség lenne rá. Hiába dolgoznak egy látszólag rendkívül izgalmas ügyön – egy fiatal lányt az utcán gyújtanak fel éjszaka a kertvárosban –, maga a nyomozás nagyrészt kulimunka sok-sok megfigyeléssel, tanúk és gyanúsítottak kihallgatásának tömkelegével, biztonsági kamerák felvételének nézegetésével, sehová sem tartó nyomokkal és rengeteg papírmunkával.
A film egyik központi szála az, ahogy az ügyön dolgozó nyomozópáros egyre több olyan férfit derít fel az áldozat életéből, akikkel dolga volt, és sokan közülük a korábbi intim kapcsolat ellenére sem mutatnak semmiféle érzelmet a kedves és életvidám lány tragikus halála kapcsán. Túl sok a lehetséges gyanúsított és túl kevés a valódi, használható nyom, ezért egy idő után a rendőrök egyike meg is jegyzi, hogy olyan, mintha nem egy, hanem az összes említett férfi gyilkolta volna meg őt.

 

Moll izgalmas kérdéseket tesz fel az erőszak természetéről (miért van az, hogy az összes hasonló ügy elkövetői férfiak, és akik nyomoznak az ügyekben, szintén férfiak?) és a férfi–női viszonyokról, és nem túl pozitív következtetésekre jut: valami baj van a férfiak és a nők között. A rendező már abban is szembe megy a hollywoodi klisékkel, hogy ugyan egy rendkívül sötét történetet mond el, de maga a környezet, amit bemutat, látszólag idilli. Az Alpok lábánál fekvő Grenoble városa és annak környéke festőien gyönyörű hely. Maga a gyilkosság is egy mutatós, parkos kertvárosi utcában történik. A háttérben feltűnő hegyek nagyságától a hőseink még kisebbnek látszanak, és a reménytelennek látszó ügy úgy tornyosul föléjük, mint az Alpok csúcsai. Dominik Moll nem sűrűn él a nyomozós thriller műfaj hagyományos eszközeivel, filmjéből hiányoznak a lövöldözések és autós üldözések, és az akciójelenetekhez legközelebb akkor merészkedik, amikor elcsattan néhány pofon. A drámája lassú folyású, észrevétlenül kúszik a bőrünk alá, hogy kényelmetlen kérdéseivel elgondolkodtasson bennünket. Nincs feloldozás, nincs kegyelem és nincs igazság: van úgy, hogy a legeredményesebb, leglelkiismeretesebb munka sem hozza meg gyümölcsét, és gyakran nem látjuk át, hol hibáztunk közben. Eljön az a pont, amikor már csak egy dolgot tehetünk: tovább kell lépnünk. Olykor ez a legnehezebb.

 

Az Akkor éjjel az HBO Max kínálatában látható.