Fantasztikus a pódiumon állni, miközben az ember azt érzi, a táncával adni tud valamit a publikumnak, s amikor megáll a levegő és egyszerre csak felcsattan a taps, azok a semmi mással nem összemérhető pillantok – idézi föl Török Jolán néptáncosi múltját. Már gyerekként beleszeretett a néptáncba, amatőr csoportokban kezdte, majd a Budapest Táncegyüttes tagja lett. S akkor sem távolodott el a műfajtól, amikor tizenöt esztendő után befejezte aktív művészi pályáját. A Táncfórum tagjaként azért dolgozott két évtizeden át, hogy az együttesek minél gyakrabban és minél nagyobb közönség előtt mutathassák be előadásaikat.

Táncos pályám során sokat tanultam, az együttesben szerzett tapasztalatok rengeteget segítettek a folytatásban, hiszen tudtam, mire van szüksége a táncosnak, az alkotónak, milyen körülmények kellenek, hogy sikerre vigyenek egy-egy előadást. S legalább akkora öröm volt támogatni a társulatokat, mint a színpadon állni – meséli.

Olyan hittel, akarattal dolgozott az együttesekért, hogy sikerült elérnie, hogy olyan teátrum legyen az otthonuk, ahol a vidéki és a független társulatok is rendszeresen felléphetnek.

Török Jolán munkájának is köszönhető, hogy megszületett a Nemzeti Táncszínház, amelynek több mint egy évtizeden keresztül volt a vezetője.

Emellett a Magyar Táncművészek Szövetségének 1990-es megalapításától huszonhét évig volt ügyvezetője, jelenleg is elnökségi tagja, a Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja, valamint a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti tanácsadója. Szívéhez talán a Táncpedagógusok Országos Szövetsége áll a legközelebb. Az a szervezet, amely most harmincötödik születésnapját ünnepelheti, s amelynek egyik alapítója és a sok évtizedes vezetést követően tiszteletbeli elnöke.

Nagyon fontosnak tartom az amatőr mozgalmat – magyarázza –, azt a művészettel való művészeti nevelést, amely minden csoportunknál megvalósul. A Táncpedagógusok Országos Szövetségének megszületése olyan nevekhez kapcsolódik, mint Jeszenszky Endre, Berczik Sára vagy Réti Piroska. Ők tartották az első kortárs és moderntánc-tanfolyamokat az érdeklődő tanároknak, ezzel indult szövetségünk története. Olyan pluszt adtak mindannyiunknak, amit mástól nem lehetett volna megkapni. Az évtizedek során hatalmas méretűvé nőtt a szervezet, az ország minden szögletében megtalálni a csoportokat, s több tízezer gyerek, különféle korosztályok tapasztalják meg, milyen érzés táncolni, közvetíteni valamit a pódiumon.

Török Jolán: A tánc többet ad, mint a sport, segíti a szellemi fejlődést 
Fotó: Cseke Csilla

 

Tanáraiknak köszönhető, hogy olyan emberek is találkoznak a tánc adta katarzissal, akik nem jutnának el színházba, viszont a gyerekek előadásaira, a táncfesztiváljainkra szívesen jönnek. A családok számos áldozatot is hoznak mindezért, előteremtik a tanfolyamok, a ruhák, a versenyek árát… Épp ezért kell ragaszkodni a minőséghez, s pedagógusaik számára is fontos, hogy folytonosan képezzék magukat, hiszen óriási felelősség gyerekekkel bánni. A fesztiváljaik közönsége pedig maradandó élményt kap, minden alkalommal a legkülönfélébb táncstílusok is színre kerülnek, a klasszikus balettől a kortárs táncig.

Úgy vélem – folytatja, a tánc többet ad, mint a sport, hiszen a születő produkciókban a koreográfia, a zene, a dramaturgia vagy akár a képzőművészet is szerepet kap, s mindez hat a részt vevő gyerekek személyiségére, segíti a fejlődésüket. Nemcsak fizikailag lesznek erősebbek, hanem mentálisan is, megtanulják, miként lehet művészi mondanivalót is közvetíteni. S ha kis százalékuk választja is a táncot hivatásául, mindannyian nyitott, érdeklődő, művészetszerető emberré válnak. Aki pedig megtapasztalja a tánc, az egymásra figyelés, a közösségi produkció örömét, az később a gyermekét is szívesen viszi tánccsoportba.

Gyakran beszélünk arról, milyen sokat segít a zenetanulás a gyerekek fejlődésében, a táncról is elmondhatjuk, hogy általa jó fizikumuk lesz, s tartást, magabiztosságot kapnak, megtanulják a közösségi viselkedési szabályokat is, gazdagabbá válik a személyiségük.

Sok egykori növendékkel találkozom, akik már nem táncolnak, de ma is járnak előadásokra, s rendszeresen beszámolnak színházi élményeikről. Nagyon jó érzés, hogy a tánc által az ember tudott adni valamit, amihez még a hétköznapokban is kötődnek. Ha rajtam múlna, mindenkit táncba hívnék, hogy legalább az alapokat megtanulja.

A táncpedagógusok évente két fesztiválon szerepelhetnek a csoportjaikkal, tavasszal és ősszel. Ezekkel a rendezvényekkel is az amatőr mozgalomra kívánja felhívni a figyelmet, s tagjaik a novemberi találkozókon vehetik át a szakmai díjakat.

Ezzel is szeretnénk megköszönni az áldozatos munkájukat – folytatja –, hiszen nemcsak táncot, koreográfiát tanítanak, sokan közülük, ha kell, jelmezt varrnak, támogatást szereznek, hogy azok a gyerekek, akik még a másik faluba sem jutnának el, fölléphessenek a fővárosban. Támogató közösség a miénk, a versenyeinken mindig egymásért és sosem egymás ellen drukkolnak a csapatok. Azt figyelik, mit tanulhatnak a másiktól, miben segíthetik egymást. S ebben a napi küzdelmekkel teli munkában fontosak az elismerések, amelyeket a Táncpedagógusok Országos Szövetsége ad, vagy amelyekre fölterjesztjük a tanárainkat. Ezért alapítottam a nevemet viselő díjat, amelyet komplex munkásságért vehet át minden esztendőben az arra érdemes. Annak alapján döntünk az elismerésről, hogy valaki hány éve van a szakmában, milyen eredményeket ért el, milyen közösséget épít. Tavaly novemberben, első alkalommal, Holb Ibolya, a debreceni Modern Tánc-Játék Stúdió alapítója, vezetője vehette át a díjamat.

Török Jolán hozzáteszi, bár most, hogy harmincöt év elteltével leköszönt a társadalmi munkában végzett elnökségről, továbbra is megtesz mindent a szövetség céljaiért. A jubileumot fellépőkben gazdag fesztivállal s egy történetüket bemutató kötettel ünnepelték. Csak az bántja, hogy erre az esztendőre a korábbi, igen csekély állami támogatást sem kapták meg, így ők sem segíthetik a nehéz anyagi helyzetben lévő együtteseiket.

Ennek ellenére kitartóan dolgoznak tovább. Az általuk szervezett legutóbbi Nagy Táncválasztó is nagyszerűen sikerült, tizenegy városban igyekeztek kedvet csinálni a műfajhoz. Egyre több az érdeklődő, számos település szeretne csatlakozni, csak a bővítésre nincs keretük…

Az amatőr néptáncos mozgalomnak ott a Csoóri Alap – teszi hozzá –, jó volna, ha az egyetemes táncművészetnek is jutna hasonló, hiszen nálunk is táncolnak már annyian, ugyanúgy a magyar kultúra részei vagyunk. Komoly értéket képviselünk, amelyet éppoly fontos életben tartani, mint a néptáncművészetet.

Számomra persze öröm, hogy az ösztöndíjjal, amelyet a Táncművészeti Egyetemen alapítottam, támogathatok egy-egy hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalt, ezzel is segítve műfajunk jövőjét. Azt látom, hogy mindaz, amit ezen a területen életre hívtam, jó kezekben van. Ezért is léptem kicsit hátra, mert meggyőződésem, hogy mindent tudni kell időben abbahagyni. Egész életemet erre a műfajra tettem föl, mindig a táncot szolgáltam. Nagyon szerettem, szeretem, s látom, mi mindent kaptam ezekben az évtizedekben. Ezért szeretném, ha minél többen átélhetnék az örömeit… 

 

Nyitókép: Török Jolán munkásságát számos kitüntetéssel,köztük Harangozó Gyula-, Bánffy Miklós- és Életműdíjjal ismerték el
Fotó: Cseke Csilla