Újabb kiállításra készül?

Volt már ötvenöt, most csak a magam örömére festek, „Szeretem körülvenni magam az általam teremtett világgal. A vászon előtt, ecsettel a kezemben úgy érzem, mintha meditálnék, órák telnek el észrevétlenül. Csak azt veszem észre, megfájdult a karom, már három órája dolgozom… A legjobb dolog, ha az ember olyasmit csinál, ami a szenvedélye is!

És az írás? Eddig négy kötete jelent meg, az egyiket olaszra, a másikat francia nyelvre fordították le.

A pandémia alatt írtam újabbat is, de csak a családnak, mert mély belső érzelmekről szól, arról, milyen nehezen éltem meg azokat az éveket, amikor a járvány visszavonulásra kényszerített… Nincs benne semmi titok, akik olvasták, azt mondják, túl szomorú lett. Talán majd szerepelnek belőle részletek egy következő kötetben, de inkább reményt adó sorokat szeretnék írni.

Korábban többször tartott itthon kurzusokat. Folytatódik a sorozat?

Két éve tartottam legutóbb, akkor a zárókoncert színhelye a Budapesti Olasz Kultúrintézet volt. Kitűnő a kapcsolatunk, növendékeim többször szerepeltek a csodálatos koncertteremben. Bízom a folytatásban, öt éven keresztül a Római Magyar Akadémián is sikeres kurzusokat tartottam. Ott mutathattuk be Fodor Bernadett-tel és Cser Krisztiánnal Bartók operáját, A kékszakállú herceg várát. Az operát betanítottam egy olasz baritonnak és egy amerikai szopránnak, ők New Yorkban a Magyar Intézetben adták elő.

Nemcsak kurzusokon tanít, régi növendékei is visszajárnak, hogy tanácsot kérjenek

Tanítványaimból az évtizedek alatt „énekes családom” alakult ki, száznál többen vannak. Állandó kapcsolatban állok velük, s annyira ragaszkodnak hozzám, hogy nemcsak technikai tanácsokat kérnek, hanem lelki útmutatást is. Támogatom őket, hiszen tudom, ezen a pályán nem elég a tehetség, lelkileg is erősnek kell lenni… Olykor az interneten keresztül „találkozunk”. A tanítást húszévesen kezdtem, édesapám mintáját követve, ő volt a példaképem, az a lelkesedés, ahogyan tanított, mindenkit magával ragadott.

Ön színpadi alakításairól is híres. Mi volt a titkuk a hetvenes-nyolcvanas évek máig emlékezetes előadásainak?

Ha valaki bekerült a Zeneakadémia operaszakára, négy főszerepet és két kisebb szerepet kellett elsajátítania. Én a négy operaszerepet – Tosca, Don Giovanni, Traviata, Aida, Otello – nemcsak megtanultam, hanem színpadon is elénekeltem. Az Operaház aranykora volt az az időszak, jelentős egyéniségekkel. Sokat köszönhetek Mikó Andrásnak, aki a tanárom volt a Zeneakadémián, s az Operaház főrendezője. Mindig azt kérte, ne játsszunk, hanem gondolkozzunk a figura fejével, a gondolataink majd vezetni fogják a mozdulatainkat. Egy-egy új szerepnél olyan érzésem volt, mintha filmet látnék magam előtt, amelynek a főhőse én vagyok.

Sass Sylvia szereti körülvenni magát az általa teremtett világgal 
Fotó: Várhelyi Klára

Első nagy szerepem Desdemona volt, ezt azonban megelőzte egy okos és rávezető út. Húszévesen, főiskolásként a Carmenben Frasquitát játszottam, és később még nyolc-tíz kis szerepet, ezek segítettek a szerepformálás elsajátításában. Közelről figyelve a nagyokat, elleshettem apró szakmai titkokat. A Don Giovanni második szereposztásában énekeltem, egyszer Melis György mellett léphettem színpadra. Csodálatos volt az átlényegülés, ahogy mindent a színpadi jelenlétnek rendelt alá. Néha előkerül egy-egy közös képünk a Figaro házasságából, az előadást Ferencsik János dirigálta, rengeteget tanultam tőlük. Ahogy Simándy Józseftől is a Carmenben. Házy Erzsébet Salomét énekelte, az előadásban az egymondatos rabszolganő alakja jutott nekem, hálás voltam, hogy a függöny mögül figyelhettem rezdüléseit, szerepálmom volt a júdeai hercegnő. Tanárnőm, Révhegyi Ferencné mondogatta, hogy fontos állomása lesz a pályámnak, igaza lett… A nemzetközi karrierem során is sokat tanultam a partnereimtől. Máig előttem van Boris Christoff félelmetes tekintete Fülöp királyként…
 

Hogyan fogadták a fiatal énekest a nagyok?

Szerencsém volt, az első premieremen, Az istenek alkonyában Gutrune szerepét kaptam, Brünnhildét Ercse Margit énekelte, azonnal a szárnyai alá vett. S a többiek – Csányi János, Berczelly István – is kedvesen fogadtak. Egymást segítő, baráti társaságba csöppentem. A hatalmas tudású, s még nagyobb szerénységű karmester, Kórodi András sosem érzékeltette, hogy kis kezdő vagyok. Egyszer azt súgta, maga egyszer még Izoldát fog énekelni… Született is később egy Kórodi dirigálta Wagner-lemezfelvételem, amelyen a Wesendonck-dalok mellett áriákat énekeltem. Szép emlék Schubert Három a kislány című darabja, amelyben a Mamát Birkás Lilian alakította, az egykori legnagyobb Salome. Sokat beszélgettünk, s nekem ajándékozta a saját Salome-kottáját, amelybe beleírta előadásait, ötleteit a Hétfátyoltánchoz. Azzal dedikálta, hogy nálam lesz a legjobb helyen. A mai napig nagy becsben tartom. Házy Erzsébet is kedves volt, öltözködési tanácsokat is adott. Ezek a gyönyörű gesztusok nekem sokat jelentettek.

Féltékenységet nem tapasztalt?

Ha volt is, nem törődtem vele. Nekem a zene mindig minden időmet kitöltette. Annyi tenni- és fölfedeznivalója van az embernek, hogy még jobban, még szebben formáljon meg egy-egy frázist! Egy szerep megfejtésére az egész élet sem elegendő. Nemrég láttam egy közvetítést a Veronai Arénából. Anna Nyetrebko énekelte Aidát. Főiskolásként ez volt az egyik szerep, amelyet eredeti nyelven tanultam meg, s egyszer koncertszerűen el is énekeltem Németországban. Nagyszerű volt Nyetrebko, a rendezés is érdekes, de azért akadtak olyan momentumok, amelyek elvonták a figyelmet Verdi zenéjéről, amelyekkel nem tudtam egyetérteni. Mégis napokig foglalkoztatott ez az előadás, a hatása alá kerültem. Az ilyen pillanatokért érdemes élni!

Hogyan látja, a mai fiatal énekesek is átélik ezt?

Kitűnő hangi adottságokat hallok, komoly művészeket, de valahogy kevesebb a nagy egyéniség. Rendezőcentrikus lett a világ, így nincs rá lehetőségük, hogy igazán kibontakozhassanak. A mi korunkban nagy hangsúlyt kapott az énekesek egyénisége, s a karmester volt az a személyiség, aki mindent összefogott. Persze ma is akadnak olyan rendezők, akik tiszteletben tartják kollégáik elképzelését. Például Hugo de Ana, akinek rendezésében annak idején Santiagóban, Chile fővárosában a Tosca címszerepét alakítottam. Már akkor előremutató, modern koncepcióval rendezte meg az előadást. A közös munka során egy pillanatig sem éreztem, hogy ne tisztelné azt, hogy mit gondolok, mit érzek a szerep kapcsán. Ilyen közegben tud egy énekes kibontakozni…

Maria Callashoz hasonló legendás művészként emlegetik. Callas kapcsán akadt egy különleges felkérése is.

Igen, készül egy exkluzív kiadvány Maria Callasról olaszul és angolul, amelyben hiteles szemtanúk idézik meg az emlékét, egy fejezet megírására engem kértek fel. Örültem, mert bízom benne, hogy végre ez a kötet igazságot szolgáltat az énekesnőnek és az embernek is. Sokszor ugyanis nem olyannak láttatták, amilyen valójában volt, olyanok írtak, beszéltek róla, akik nem is ismerték igazán… Alaposan készült a szerepeire, szigorú volt önmagával, s mindig híven követte a szerző utasításait. Számomra meghatározó volt párizsi találkozásunk, rengeteget tanultam a sorsából. Sokak figyelmét keltette fel a komolyzene iránt, s ebben igyekeztem a példáját követni. Megható számomra, amikor kedves sorokat kapok arról, hogy valaki egy torinói Macbeth-előadásnak köszönheti, hogy megszerette az operát. Pedig én csupán közvetítő vagyok. A zene bennem keltette hullámokat igyekeztem továbbadni, hogy megmutassam az opera fantasztikus világát. 

Nyitókép: Sass Sylvia operaénekesnő a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Fotó: Wikimedia Commons