Legújabb alkotása kilenc Petőfi-versre írott dalciklus. Az évforduló miatt esett a költőre a választása?
Mindig figyelemmel kísérem a különböző évfordulókat, így például Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla emlékére is ajánlottam nagyzenekari műveket, s most úgy véltem, a kétszáz éves jubileum kapcsán érdemes elővennem Petőfi Sándor verseit. Már csak azért is, mert eddig kimaradt a megzenésítéseim sorából, pedig számos magyar költő, Ady Endre, Nagy László, Weöres Sándor, József Attila, Gyurkovics Tibor költeményeire komponáltam már. Érdekes az első Petőfi-élményem, mert amikor elmúltam tizennégy éves, s felvettek a konzervatóriumba, Kiskőrösön töltöttem a vakációt, és Petőfi összes költeményét olvasgattam. Most, mielőtt nekikezdtem volna a komponálásnak, eredetiben Heinét, Schillert, Goethét forgattam, hogy a nagy klasszikusokat össze tudjam mérni Petőfivel. Az összehasonlításból ő került ki győztesen. Kilenc szerelmes verset választottam. A romantikában általában a szerelmes verseket a fájó hiány, a vágyakozás szüli, nála azonban a boldogság. Lenyűgöző a képeinek, szavainak szépsége. A Szerelem, szerelem… című dalciklust nagyzenekarra komponáltam, mert ezáltal sokkal színesebb hangfantáziával festhettem meg a hátteret, a kulisszákat. A pályám során mindig is szívesen írtam nagy együttesre – negyven művet, köztük operát, táncjátékot és oratóriumot is. Tenor vagy szoprán hangra komponáltam a dalokat, az ősbemutató március 15-én, a Kodály Központban volt Pécsett, a Pannon Filharmonikusokkal, Jankó Zsolt vezényletével, Fekete Attila szólójátékával.
Akad még egy jubileumi hangverseny is a márciusi kínálatban, ez viszont már Önt köszönti, hiszen a Zeneakadémián nyolcvanadik születésnapján, 23-án hangzanak el művei. Gondolom, nem volt könnyű erre az estre válogatni sokszínű zenei palettájáról, a kétszáznál több darabból.
Valóban, szinte minden műfajban komponáltam. Amikor a legizgalmasabb dolog a hangminőségek gazdagítása, a hangfolyamok sokfélesége, a hang belső szerkezetének a megismerése, s az elektronika révén ennek megváltoztatása volt, akkor elektronikus művek születtek. Később komputertechnikával készítettem a Computer Mikrokosmos sorozatot.
Eddig tizenhét versenyművet komponáltam. A Németországban, Karlheinz Stockhausen zeneszerzőnél töltött évek alatt elsősorban a hangkutatásra összpontosítottunk, amikor hazajöttem, kiváló előadóink számára írtam műveket. Miattuk érdemes volt a legújabb hangkutatási eredményekkel, az ő instrumentális tudásukra építve speciális darabokat komponálni, amelyekkel tovább tudják fejleszteni hangszeres játéktechnikájukat. Így keletkezett egy szólósorozat tizenöt különböző instrumentumra. Ezeket a felfedezéseket, újításokat a kamaraműveknél, nagyzenekari daraboknál is hasznosítani lehetett. Szóval, nem volt könnyű most válogatnom… Végül nyitányként az Ünnepi zene hangzik el, amelyet a Millennium tiszteletére komponáltam, s már számos alkalommal elhangzott. Fúvószenekari változatát három szoboravatón is előadták, Szegeden, Szigetvárott, néhány hónapja pedig Kolozsvárott, Farkas Ádám Kós Károly-szobrának avatásán. Legutóbb a zenekari verziót játszotta a Concerto Budapest, most is ez hangzik majd el. A zongora az utóbbi időben kiemelt szerepet kap a műveimben. Ez Balázs Jánosnak köszönhető, aki mindhárom zongoraversenyemet rendszeresen műsorra tűzi, és már lemezre is játszotta.
Balázs János növendéke volt a Zeneakadémián, s egy alkalommal azzal fordult Önhöz, olyan sok a koncertje, hogy ritkán tud csak bejárni az órákra. Azt válaszolta: a közönség az első, tanulj minél több darabot, bővítsd a repertoárodat…
Valóban így gondolom, Balázs János pedig szép karriert épített, és mint mondtam, repertoárjára felkerültek a darabjaim. Egy művésznél mindig meghatározó, hogy a lelkéhez utat talál-e egy mű, egy szerző. Nála ez történt, az első darab kottáját nem is tőlem kérte el, hanem Holics Lászlótól. A Parafrázist aztán sok helyen előadta, zseniálisan. A Müpában rendezett szólóestjén hallgattam meg először, ahol még improvizált is egy rövidke darabot az én stílusomban, valóban az én harmóniáimat használva,
köszöntésképpen a hetvenedik születésnapom alkalmából. Így kezdődött a zenei kapcsolatunk, amely az én munkásságomban gazdag zongorairodalmat eredményezett, neki dedikáltam a Sonata di felicitá / Boldogság szonáta című művet, amelyet ugyancsak lemezre vett. A mostani koncerten a II. zongoraversenyemet adja elő. Egy másik versenymű is szerepel a programban, a II. trombitaversenyem Pálfalvi Tamás előadásában. A befejező darab a Millenniumra írt Magyar szimfónia, ezt eddig tizenegy zenekar játszotta el, s közel húsz alkalommal csendült fel. Nagy öröm ez a születésnapi est, amelynek létrejöttében komoly szerepe van Balázs Jánosnak és a Zeneakadémiának, ahol majd negyven évig tanítottam.
Nem véletlen, hogy ilyen fontos szerep jut a zongorának, hiszen annak idején választhatta volna a zongoraművészi karriert is.
Furcsa világ volt akkoriban a Zeneakadémián, a hallgatók csak egy tanszakot végezhettek el, választanom kellett a két szak között … Zeneszerzésen többet tanulhattam. Szerencsére Ambrózy Béla személyében olyan zongoratanárom volt, aki a Liszt Ferenc-i örökséget, hagyományokat adta át. Egyszer majdnem indultam is a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen… A liszti zongoratechnikát felhasználva új világot teremthetek, miközben a dallam és a harmóniarendszer tőlem származik. A kettő egyesítésével teljesen más, új hangzásvilág jön létre. Így a rengeteg, ötéves koromban kezdődő, napi sok órás zongoratanulásnak is meglett a helye az életművemben…
Talán ennek is köszönhető, hogy azon kortárs szerzők közé tartozik, akinek sokszor játsszák a darabjait, hiszen márciusban még a III. zongoraversenye is felhangzik Balázs János és a Concerto Zenekar előadásában, áprilisban a Rádiózenekar játssza az Ünnepi zenét és az Ütős versenyművet, májusban a Nemzeti Filharmonikusok a Tavaszi szimfóniát.
Most is dolgozom, zongorára írok rövidebb műveket, Hat bagatellt. Úgy gondolom, hogy a közlés a legfontosabb. A korok, a kulisszák változnak, az emberek azonban ugyanazok maradnak, ahogy az érzelmeik is. Ha tehetséges a szerző, megérti a közönség, mert képes az előadók által üzenetet közvetíteni, amit sokszor a Jóisten diktál föntről… Mert a meghatározhatatlan felsőbb erők mindig fontos szerepet játszanak az alkotásban.
Nemcsak a stílusa jellegzetes, hanem a hangjai is, ilyen például a flageolet-glissando (az üveghang és a két hang közötti csúszás), amelyek gyakran szerepelnek a darabjaiban.
Vagy a speciális sordinók (’halkan, finoman’) a fúvósoknak… Minden zenekarban tudják, hogy sokszor ezek csak az általam használt hangok, amelyekhez ki kellett találni egy-egy jelet is. Akad olyan művem, amelynek a jelmagyarázata negyven instrukciót tartalmaz, egy teljes oldalt tölt meg a kottában. Speciális Dubrovay-hangok… De ma már az együttesek egyre inkább ismerik ezeket, hiszen az évtizedek során többször volt alkalmuk találkozni velük. Az új hangok, kifejezési eszközök talán a következő generációk, későbbi zeneszerző kollégák számára is olyan elemeket jelenthetnek, amelyeket beépíthetnek zenei nyelvükbe.
A szerző zenei újságíró
Nyitókép: Dubrovay László Petőfi kilenc szerelmes versére komponált dalciklust. Fotó: Emmer László
