◼Már tanulmányai alatt megvásárolta Debussy Pelléas és Mélisande című operájának kottáját, remélve, hogy egyszer majd életre keltheti a címszereplő asszonyt. A Eiffel Műhelyház február 25-i bemutatója előtt már tavaly májusban előadták a darab keresztmetszetét…
Nincs ellenemre a koncertszerű produkció, de ezek a streamelt előadások óriási stresszel járnak, mert hiányzik a színpadi közeg és az interakció. Mereven a kamerába nézve kell elképzelni a képernyők előtt ülő közönség figyelmét, s rossz, hogy a beállítások miatt még a partnerhez sem lehet odafordulni. Így minden a képzelőerőn, az egyéni átélésen és a feszített koncentráción múlik. Túl absztrakt. Emiatt nagyon örülök, hogy ismét valóságossá válik az előadás. Mélisande szerepe nem megterhelő számomra, tényleg úgy érzem, hogy a szerep hangi karaktere szervesen illik az én hangi adottságaimhoz, természetesnek, testhezállónak érzem. Kissé fátyolos, enyhén misztikus, ahogy Kovács János mondja: „anyagtalan” hang.
◼Mennyire nehéz maga a megjelenítendő figura?
Nem nehéz, ha már az ember kisujjában van, csak el kell jutni addig… Egy ilyen terjedelmű szerep elsajátításához nem árt, ha az ember lánya tud franciául. Sokat segített a nyelvtudás, de tengernyi a szöveg, ráadásul nincsenek zárt számok, az egész darab egy végtelenített párbeszéd, nehéz egyedül tanulni. Debussy operája Kirsten Dehlholm és a társrendező, Marie Dahl különleges rendezésében kerül színre: a szinte geometrikusnak ható térben a színpadi színek és formák szimbólumokká tisztulnak, a szereplők is egyfajta archetípusként jelennek meg; Mélisande a kiszolgáltatott nő, aki tükörként hat a különböző férfikarakterekre. A szereplők közötti érzelmek kifejezésre juttatása minimalizált, a zenére és szövegre épül a szuggesztivitás teljessége. Különös hangulatú, nagyon érzékeny rendezés. Megszerettem.
◼Egy újabb különleges nőalak a repertoárjában, amelyben sokféle figurát, művet megtalálni. Ezt az elmúlt időszak jól érzékelteti: nyáron Torre del Lagóban, a Puccini Fesztiválon a Bohémélet Mimijét alakította, ősszel José Cura Te Deumában énekelt Bukarestben, Modenában a Freni-emlékkoncerten, és Grazban egy Weinberger-operában lépett pódiumra.
A hangszínem és a hangfajom megengedi ezt a repertoárt, mindig az a kérdés, hogy stilisztikailag meg tudom-e oldani a különböző feladatokat. Az biztos, hogy dolgozni kell rajta, és én éppen ezt szeretem. Szívesen kalandozom többféle irányba, mert ez frissen tartja az embert. Nyitottnak is érzem magam az újdonságokra, ha tehetem, nem zárkózom el a különleges felkérésektől sem. Természetesen vannak határok. Ha valami hangilag túlságosan megterhelő, azt nem vállalom. Fontos ugyanis, hogy mindig konstruktív, építő munkát folytasson az ember. Szerencsém volt a várandóssággal is, mert éppen akkor született meg a kislányom, amikor a járvány miatt leállt a zenei élet, gyakorlatilag szakmai értelemben nem maradtam le semmiről.
A szülést követő ötödik hónapban kezdtem magam lassan „visszaénekelgetni”. Első feladataim között volt a tavalyi streamelőadásban felhangzó Pelléas és Mélisande. Sok énekesnő észleli, hogy a szülést követően némiképp változik a hangja, én is érzékelek érési folyamatot, de nem kizárt, hogy ez inkább a lelki átalakulás echója.
◼Miként látja, hol tart most a repertoárépítésben?
Óvatos típus vagyok. Bár idén leszek negyvenéves, amíg lehet, maradok a líraibb feladatoknál. A jelenlegi hangfajomból is van továbblépés, ha a voce megfelelően fejlődik, de ezt nem érdemes erőltetni. Nem mindenkinél következik be a hangi változás és a hiteles szerepkörváltás. Meglátjuk, mit hoz a Gondviselés, addig is arra vigyázok, ami van.
◼Az idei már a tizenötödik esztendő a pályáján. Elégedett az eddig bejárt úttal?
Összességében nagyon. De ehhez hozzátartozik, hogy az ember céljai változnak. Az elhatározásomat, hogy kiegyensúlyozott énekes legyek, sikerrel teljesítettem. Az pedig megint más kérdés, hogy milyen ambíciókkal indul az ember.
◼Főleg, ha az olasz szoprán, Mirella Freni a tanára…
Igen, ha az ember nála kezd, akkor az az alap, hogy a New York-i Metben és a milánói Scalában kell fellépni minden héten. Kezdő énekesként szinte mindenki ilyen sztereotípiák alapján képzeli el a jövőjét, aztán megismeri a való életet, s kérdés, hogy ki tud-e lépni a várakozások és az álmok világából, képes-e élvezni azt, ami megadatott. Ha az ember az illúziók rabja marad, akkor könnyen meg is keseredhet. Fontos, hogy képesek legyünk reálisan látni magunkat, reális célokat kitűzni, és büszkének lenni arra, amit elértünk. Ez pedig nem kevés: eddigi pályám során nagyszerű helyeken, kiváló előadásokban énekeltem, és függetlenedni tudtam a köröttem lévő emberek különböző elképzeléseitől. Saját személyiségemhez és életemhez mértem mindent, és élvezem, amit csinálok. Sok összetevője van ugyanis annak, hogy mikor mi sikerül, és ezt csak az tudja, aki megtapasztalja. A szakma hajlamos az összehasonlítgatásra, a kivagyiságra, ettől érdemes távol maradni. Fontos, hogy az ember ne mások, hanem a saját álmait és céljait tűzze ki maga elé. Nálam pedig mindig a jobb és jobb előadás a cél.
◼Azoknak a művészeknek a sora, akikkel már eddig pódiumra léphetett, igencsak impozáns: Plácido Domingo, José Carreras, José Cura vagy Elīna Garanča...
Ilyen művészek mellé odaállni valóban visszaigazolást jelent, de arról is képet ad, ők milyen áldozatok és erőfeszítések árán jutottak el a magas szintre, és nem biztos, hogy feltétlenül az övék a követendő példa. A világszerte sztárolt művészek közül sokan teljesen irreális, gyakran magányos, énközpontú világban élnek, és ez számomra semmiképpen sem irigylésre méltó. A sztárok is sokfélék, de az egót egyensúlyban tartani nem könnyű feladat még egy hétköznapi ember számára sem. Fontos kívülről megfigyelni magunkat, és számot vetni mindazzal, amit látunk. Arról nem is beszélve, hogy mennyit változtat mindenen, ha az embernek családja lesz.
◼Akikkel együtt járja a világot… Továbbra is többlaki?
Igen, a két központ Németország és Budapest, de a felkérések miatt tavaly három hónapot Olaszországban töltöttünk, kettőt pedig Ausztriában. A kislányunk, Dafné májustól itt kezdi a bölcsődét, aztán decemberben meglátjuk, hol folytatja.
◼Közben pedig európai vendégszereplésre is indul René Jacobsszal.
Igen, korábban elkészült Weber A bűvös vadász című operájának CD-felvétele, s most turnén mutatjuk be a darabot. Majd a Budapesti Wagner-napokon ismét Gutruneként térek vissza Az istenek alkonyában, a gstaadi Menuhin Fesztiválon pedig egy bécsi operettgálára várnak. Szintén René Jacobs vezényletével debütálhatok Gluck Orfeo és Euridicéjének női főszerepével, és szerencsére a budapesti Operaházban is szép feladatok várnak rám. Az Eiffel Műhelyházban márciusban Jan Philip Schulze zongoristával adunk dalestet, amelynek címe: Orient Expressz, következő megálló Kőbánya alsó. Elképesztően színes és izgalmas lesz az „utazás”, Párizsból indulunk, s eljutunk egészen Athénig. Szívügyem ez a dalest, mert kőbányai lány vagyok.
A szerző zenei újságíró
