Hogy érezte magát a Kossuth-díjasok vacsoráján, amelyre a korábbi díjazottakat és a friss kitüntetetteket várták?
Boldogan és kicsit megilletődötten, hiszen mindig is tiszteltem az elődöket. Találkoztam Miller Lajossal, akinek gyermekkoromban rengeteget hallgattam a Rigoletto-lemezét, Kelen Péterrel, akit sokat láttam operaszínpadon, s nagy öröm volt, hogy olyan kollégám is jelen volt, mint például Kiss-B. Atilla, akivel egy színpadon is játszhattam, Don Joséja mellett Zuniga lehettem. Ez a Bizet-figura egyike volt az első szerepeimnek, amikor még meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer majd magam is ebbe a klubba tartozom, és ott ülhetek a Kossuth-díjas vacsorán, azok között, akikre mind a mai napig fölnézek. Bízom benne, hogy a következő generáció is így fog tekinteni rájuk, és azokra, akik erre érdemesek.
Önnek voltak példaképei, akiknek az alakításait követendőnek tartotta?
Rengeteg. Nem is feltétlen a színpadi szerepformálás az, amire figyelek, hanem inkább a hang. Mikor egy újabb produkcióra készülök, mindig meghallgatom, hogy a szerepet miként énekelték korábban.
Most például Borisz Godunov-premierem lesz az Operaházban, s Boris Christoff felvételeit hallgatom, aki technikában és játékban egyaránt példaképem.
Az ő megoldásait az ember próbálja ellesni, és magáévá tenni. S azt kell mondanom, nekünk, énekeseknek, zenészeknek egyszerűbb a dolgunk, hiszen le van írva, mit kell énekelnünk, eljátszanunk. A rendezőknek nehezebb, hiszen újra kell álmodniuk a darabot, hogy legyen korunkhoz szóló mondandója is, s ez nem könnyű feladat, nem is mindig sikerül…
Húsvétkor idén is Parsifal-sorozatot énekel, s Gurnemanzot több mint egy évtizede kelti életre. Hamar sajátja lett a figura?
Bolognában énekeltem először épp egy évtizede. Az itáliai város, úgy mondják, Richard Wagner déli bástyája volt. Nagyon izgalmas koprodukciós előadás született a brüsszeli operával közösen, s Romeo Castellucci rendezése nagy sikert aratott. Vele egyébként azóta is rendszeresen dolgozom, Brüsszelben éppen a teljes Ringet viszi színre, eddig a tetralógia első két darabja készült el, s mindkét zenedrámában énekelek.
Bretz Gábor Gurnemanz alakjában a Parsifal előadásában az Operaház színpadán
Visszatérve a Parsifalra, Bologna után a budapesti dalszínházban is színpadra léphettem Gurnemanzként, először még a Mikó András-féle rendezésben. Aztán a yorki katedrálisban is elénekeltem, igaz, akkor csak a harmadik felvonás hangzott fel koncertszerű előadásban. Az utóbbi esztendőkben pedig ennek a Wagner-figurának a jegyében telik a húsvétom. Magaménak érzem a karaktert, a dallamvilágot, az egész operát. Örülök a budapesti sorozatnak az Ybl-palotában, s mind a három előadásban én alakítom az idős Grál-lovagot.
Már teljes a Wagner-repertoárja?
Szinte. A Trisztán és Izolda Marke királya hiányzik még. Bár több fölkérésem is volt rá, különböző okok miatt valahogy mégsem sikerült debütálnom ebben a szerepben. S ami még hiányzik, az A nürnbergi mesterdalnokokban Hans Sachs szerepe, de szinte mindent mást, amit szerettem volna, már elénekelhettem. Verdivel még nem állok ilyen jól…
Milyen szerepre készül még ebben a szezonban?
Április végén lesz a Borisz Godunov premierje az Operaházban. Utána a Poppea megkoronázásában Senecát éneklem itthon, majd a párizsi Opéra Bastille-ben Massenet Don Quichotte-jának címszerepe következik.
Érdekes darab, annak idején ugyanis Massenet jó barátságban állt Fjodor Saljapinnal, a XX. század legnagyobb basszistájával, akinek kedvenc gyermekkori könyve volt a Don Quijote, s azt kérte a zeneszerzőtől, komponáljon belőle operát. Született is egy ötfelvonásos mű, amelyben szinte végig színpadon van a címszereplő…
A francia főváros után Brüsszel és a Siegfried-próbák következnek, majd nyáron még egy Kékszakállú-lemezfelvétel is vár rám. A következő évadra is akad izgalmas feladat, ősszel a nápolyi Teatro San Carlóban a Ruszalkában énekelek, jövő januárban pedig Genfben Mundruczó Kornél rendezi a Salomét, Jochanaan alakjában lépek színre. Várom ezt a produkciót, mert még nem dolgoztunk együtt, s az ő eddigi előadásai mind nagy sikert arattak.
Ennyi feladat mellett jut-e ideje a tanításra?
Kértem egy év szünetet a konzervatóriumban, de szerencsére a zeneakadémiai óráimat így is meg tudom tartani. Nagyon szeretek tanítani, mert sokrétű feladatot jelent átadni az énektechnikai megoldásokat, a különböző apró trükköket, azt, hogy mitől válik egyszerűbbé és jobbá a kifejezés, a szerepformálás. A legjobb érzés az, amikor valami, ami korábban sehogy sem ment a növendéknek, egyszer csak a helyére kerül…
Az olyan elismerés, mint a Kossuth-díj, összegzésre is készteti az embert….
Fölkérések tekintetében csak elégedett lehetek. Épp húsz esztendeje kezdtem a pályámat, akkor végeztem el a Zeneakadémiát, és szerencsére nincs sok időm azon töprengeni, hogy még mit szeretnék és mit nem... Egyelőre minden jól van úgy, ahogy van.
Nyitókép: Jelenet a Parsifal előadásából, a képen jobbra Bretz Gábor
Fotók: OPERA/Berecz Valter
