Bár gyermeke, Vizin-Esquivel Carmen az egyik legsikeresebb szerepéről kapta a nevét, ismerve ennek a hivatásnak összes árnyoldalát is, nem akarta lebeszélni az énekesi pályáról?

Carmennek gyermekként – annak ellenére, hogy megvolt minden adottsága – meg sem fordult a fejében, hogy kövesse a példámat. Azt érezte ugyanis, hogy a zene elrabolta az édesanyját, aki állandóan úton van, különböző kontinenseken lép színpadra, hiszen születése után a New York-i MET-től a Covent Gardenen át a Deutche Operig jártam a világot. Ugyanez igaz a fiamra is, ő szintén nagyon hiányolt mindig, most pedig zenészi pályát választott… Nem akartam lebeszélni a lányomat, inkább azt szerettem volna, ha színésznő lesz. Carmenben akkor változott meg valami a zenét illetően, amikor a miskolci operafesztiválon a Rock Giovanniban vállaltam Donna Elvira szerepét, s azt kértem a rendezőktől, osszák be a lányomat is a kórusba. Carmen akkor tizenhat éves volt, és teljesen elvarázsolta a színpad. A fellépést követően közölte, felvételizni akar az egyetemre. Látva a tehetségét és az elszántságát, eszembe sem jutott nemet mondani, de kikötöttem, csak akkor vállalom, ha mindenben követi az útmutatásaimat. Sikerrel jártunk, s a DePaul University School of Musicban engem választott tanárának. Ebben az évben szerez diplomát, de már nyáron szép feladatokat kapott, Cherubinóként mutatkozhatott be Mozart operájában, a Figaro házasságában operastúdiósként, a Così fan tuttéban pedig Dorabellát keltette életre. Emellett színre vitték Verdi Atilláját, valamint egy kortárs operát, A székesegyház gyilkosa című darabot is, utolsó pillanatos beugróként augusztusban Britten Szentivánéji álom című operájában Puckot játszotta, s Hermia coverje volt, akadt hát feladata bőven. Sikeres volt mindegyikben, így bízom abban, hogy ez egy szép pálya kezdete, huszonkét éves, s én csak egyetlen esztendővel voltam idősebb, amikor debütáltam… A nyári szerepléseiről szóló visszajelzésekben rendre megemlítik, mennyire kinyílt a színpadon, s hogy minden mozdulatának megvolt a miértje. Volt értelme hát már tízéves korától különböző előadói foglalkozásokra hordani, s gondolom, annak is akadt hozadéka, hogy már kétesztendősen és azután is gyakran vittem magammal a próbákra – nem fogadta el ugyanis a baby sittert, így nem volt más választásom. Végigülte például a pittsburghi opera Carmen-próbáit. Csendben figyelt, és csupán egyetlenegyszer állt le a zenekar, amikor a kocsmajelenetnél azt látták, hogy a zene hallatán a kétéves kislány feláll és boldogan pörög-forog. Otthon aztán legokockákkal kasztanyettázott, s döbbentem vettem észre a szöveget gyakorolva, hogy végszavaz nekem, ismételgeti Don José mondatait.

Cherubino, Dorabella – ezek szerint ő is mezzoszoprán.

Sőt, annyira hasonlít a hangunk, hogy ahogy visszahallgatom a közös felvételeinket, nem is tudom megkülönböztetni, mikor melyikünk énekel, olyan homogénen hat a két hang. Sokszor koncerteztünk már együtt, Magyarországon is többször fellépett velem, csak idén nyáron épp ezek miatt a Mozart-operák miatt nem tudott elkísérni. Számomra ugyanis nagyon fontos, hogy rendszeresen részt vegyek a hazai zenei életben, s az külön öröm, hogyha szűkebb pátriámban, Kecskeméten vagy a családi szálak miatt számomra kedves Miskolcon szerepelhetek. Amikor itthon járok, mindig előre egyeztetek a szervezőkkel, így találkozhatom a hazai publikummal is. Két éve, 2021-ben ismertem meg Mészáros Zsolt Máté orgonistát, s idén nyáron is izgalmas, különleges programmal szerepeltünk az OrgonaPont sorozatában, a Tihanyi Bencés Apátságban.

Különleges feladatai voltak ezt megelőzően Chicagóban is…

Nagyon mozgalmasan telt a nyár, hiszen mesterkurzust tartottam temérdek növendéknek, felléptem Iowában, koncerteztem Chicagóban is. Emellett kiderült, hogy az egyik itteni társulat bemutatja A kékszakállú herceg várának keresztmetszetét eredeti nyelven. Kerestek valakit, aki elmondaná magyarul a Prológot, én pedig örömmel jelentkeztem. 

Azok után, hogy annyi rangos színpadon énekelhette már Juditot?

Ebben az amerikai előadásban többször is színpadra kell lépnem, a koncepció szerint ugyanis az öregedő Judit idézi vissza a történetet. Sokszor gondolok arra, hogy annak idején a Fischer Ádám vezényelte Kékszakállú-produkcióban, amelyben Judit szerepét elénekelhettem, Sinkovits Imre mondta a Prológot… Élvezem a színpadot minden formájában, hiszen annak idején színésznő akartam lenni, ez volt a gyermekkori álmom. Most is nagyszerű érzés volt kilépni a pódiumra, mélyen a nézők szemébe nézve mondani Balázs Béla oly sok mindent rejtő sorait. De bármelyik operáról legyen szó, lényeges, hogy az előadó ismerje az általa énekelt szavak pontos jelentését. Ezt tanítom a növendékeknek is, hiszen a jó technika még csupán szép éneklést jelent, és nem előadást, nem a szerzői üzenetek közvetítését. A Kékszakállú-keresztmetszetet ugyanúgy élveztem, mint a hangversenyeket, vagy a tanítást, hiszen most már két egyetemen is oktatok, a DePaul mellett a Prairie State College-ban. Év közben folyamatosan ingázom a városok között. Az idei tanév végén pedig a DePaulban kiemelkedő művészetpedagógiai munkámért átvehettem az iskola egyik rangos kitüntetését. Mondogatom is mindenkinek, annyi mindent csinálok, mint öt ember. S ha azt kérdezik, honnan van mindehhez energiám, azt válaszolom, hogy ezt a hivatást csakis szenvedéllyel szabad művelni, mert akkor az ember örömmel tesz meg mindent érte. Ezért is alakítottam a pandémia alatt a Vizin Virtual Ensemble nevű együttest. Akad benne magyar, mexikói, román, michigani, coloradói, texasi, illinois-i művész és persze sok chicagói is. Gyakorta vannak szervezett fellépéseink, az ez évi nagy operaprojekt forgatása októberben kezdődik, a címe ALPHA, a Don Giovanni adaptációja. Élvezzük a közös munkát, s arra is felhívom a figyelmüket, fontos, hogy a produkciójukkal mindig megszólítsák a közönséget, az embereket. Magamon is tapasztalom, régen nem szerettem koncertezni, jobban élveztem az operát, a színpadi előadásokat, ma pedig nem tudnám hangversenyek nélkül elképzelni az életemet. Hiszen a kamarazenélésben az embernek gyakran van lehetősége megválogatni a partnereit, összeállítani a programot. Egyébként, amikor itthon vagyok, rendszeresen föllépek a Kelenvölgyi Polgári Kulturális Szalonban, ahol nagyon élvezem, hogy egy-egy produkcióban számos művészeti ág megjelenhet. Az előadásaimon az ének mellett az est tematikájához illő irodalmi részleteket is felolvasok.

Sikeres turnét tudhat maga mögött az „… és Echo” című előadás is, amelyet a tengerentúlon számos városban bemutattak.

Szerették ezt az összművészeti előadást, amely Zombola Péterrel, Gergye Krisztiánnal közös alkotásunk. Az amerikaiak nagyon fogékonyak az újdonságokra. Most pedig készül a folytatás, írtam ugyanis egy hét dalból álló ciklust, amelyhez ősszel Péter komponál zenét. Aldegunda a címe, egy középkori belga apátnő neve után, aki mellrákkal küzdött, de amit tudott, megtett a betegsége ellen, sokat segített a sorstársainak, s később szentté avatták. Azért született a ciklus, mert volt az életemben egy tragikus fél esztendő, amikor majdnem meghalt a férjem. Azóta is számoljuk a napokat, heteket, éveket… Sokáig nem tudtam erről beszélni, akkora traumát jelentett, de most kiírtam magamból. Az első három dal szinte kiszakadt belőlem… Kortárs táncos egyetemi kolléganőm segít majd a darab színpadra állításában, s áprilisban lesz a premier Chicagóban, az egyetemi színpadon. Visszatérve arra, hogy mennyi mindennel foglalkozom: valóban minden érdekel, ami művészettel kapcsolatos. Hajt a közlésvágy, annak idején ezért is vágytam színészi karrierre, de aztán rájöttem, az énekhang segít a még teljesebb átadásban. Azért énekelek, mert megtaláltam benne önmagam, és ezáltal még többet tudok elmesélni az embereknek.