Hány éves volt, amikor először hallotta Callast?
Egy esztendeje tanultam énekelni Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc Zeneiskolában, amikor a jó eredményeimért tizenöt évesen kaptam egy Callas-lemezt, amelyen Puccini-áriákat énekelt. A tű sercegéséig hallgattam, elvarázsolt, olyan volt számomra, mint egy hangszer és egy festőművész keveréke, aki képes a lelkében, a hangjában rejlő színeket mind-mind ráénekelni egy bakelitlemezre… Ittam magamba minden frázisát, megnyitotta a szívemet.
S ettől kezdve mindent, amit csak lehetett, meghallgattam. S meg is tanultam, hiszen Callasnak elképesztőek voltak a zenei megoldásai. Mindig figyeltem, hogyan frazeál, hol vesz levegőt, miként épít fel egy-egy crescendót. Hogy képes többletjelentéssel felruházni, kiszínezni a szavakat! Senkit nem hallottam ilyen kifejezően énekelni.
Korszakos alkotóművész, aki képes volt arra, hogy megváltoztassa az operajátszást. A pályám során mindig mentorként tekintettem rá, hiszen annyit hallgattam különböző felvételeit, hogy szinte már azt éreztem: ismerem. Így most, születésének századik évfordulóján mindenképp tisztelegni akartam előtte, ezért is döntöttem úgy, hogy az a december 31-i, szilveszteri gálaest, amely a Pesti Vigadóban lesz, legyen In memoriam Maria Callas.
Sokféle óévbúcsúztató gála várja a közönséget…
Rendhagyó és hagyományteremtő programot szeretnék. Úgy vélem, van igény minőségi szórakoztatásra, különleges óévbúcsúztatásra. Az ez évi gálára Balázs Zoltán rendezőként különleges performance-t tervez. Maria Callast is megidézzük, felcsendül a hangja a nyitóképben, s az est során áriáknak, duetteknek, zenekari daraboknak tapsolhat a publikum, Mozarttól egészen Lehár Ferencig. Olyan partnereim lesznek, mint a két kiváló, fiatal énekes, Kele Brigitta és Sándor Csaba, a Győri Filharmonikus Zenekart pedig Silló István vezényli. Táncos produkciók is színesítik a programot, amelyeknek Lukács András a koreográfusa, s nekem az énekesi feladatok mellett műsorvezetői szerep is jut, magam leszek az est háziasszonya. Remélem, méltó tisztelgés lesz Callas emléke előtt, s szép ajándék a közönségnek. Bízom abban is, hogy ezzel az esttel hagyományteremtő sorozat indulhat, s évről évre nagyszabású óévbúcsúztató mulatságot rendezhetek.
Előző estére is jut egy rendhagyó koncert…
A Danubia Zenekar kért fel, hogy lépjek fel december 30-án, a harmincadik születésnapjukat köszöntő hangversenyen a Müpában. Megalakulása óta kedves számomra ez az együttes, ahogy alapító karmestere, Héja Domonkos és mostani vezetője, Hámori Máté is, így szívesen mondtam igent a fölkérésükre.
Két szeretett nőalakomat idézem meg a pódiumon, a Bajazzók Neddájának Madárdlát és a Tosca imáját adom elő. Leoncavallo és Puccini áriái egyaránt gyönyörű énekelnivalók, olyan dallamok, amelyek minden alkalommal megérintik az ember lelkét.
Sok hangversenyfölkérésem van, s élvezem, hogy a régi, kedves darabok mellett új műveket is műsorra tűzhetek, hiszen például novemberben, a kamara.hu sorozatában Ligeti két dalciklusát énekelhettem Simon Izabella hihetetlenül érzékeny zongorakíséretével.
Vannak azonban teljesen új zenei utak is, hiszen az utóbbi időben a Hot Jazz Banddel járja az országot, s a Dalok a lányszobámból című esten olyan számokat is énekel, mint a Nem vagyok én apáca vagy az Egy kis édes félhomályban…
Állandó újrakezdő vagyok. Mindig hajt a kíváncsiság az új dolgok, ötletek felé. S ez az est is én vagyok. Még a pandémia alatt elgondolkoztam azon, hogy ha majd újra lehet koncertezni, mi az, amit a közönség még nem tud rólam, amit szeretnék még magamból megmutatni. Én tényleg az a kicsi lány voltam a hatvanas években, aki a Táncdalfesztiválokon nőtt fel. Együtt énekeltem a Pacsirta rádiómmal az összes slágert, Kovács Kati dalaitól Magay Klementináig. Olyannyira szerettem ezt a világot, hogy tizennyolc évesen jelentkeztem is a Színművészeti Főiskolára, musical szakra, de Rák Kati kapta az elérhető helyet, Vámos tanár úr nem vett fel… Amivel – ma már látom – nagy jót tett velem, akkoriban azonban én második Honthy Hanna akartam lenni.
Örök újrakezdőnek érzi magát
Megújult az alapítványa, a Rost Andrea Művészeti Alapítvány (RAMA), s tavaly egyheti kurzust követően a fiatal énekesekkel a Figaro házasságát mutatták be.
Lesz folytatás, mindezt úgy szeretném működtetni, akár egy operastúdiót. A tervek szerint meghallgatást rendezünk majd jövőre, határon túli fiatalokat is várunk, s egy hónapos próbaidőszakot követően befogadó színházban mutatjuk be a Don Giovannit. Terveim szerint a MOME hallgatóit vonnám be a díszlet- és jelmeztervezésbe. A premiert megelőző mesterkurzuson is azt kívánom átadni a fiataloknak,
ami számomra a pódiumon a legfontosabb: hogyan legyenek valóban jelen. Lényeges persze az énektechnika is ahhoz, hogy az énekes ne csak a hangra, hanem a formálásra, a karakterre összpontosíthasson. Fontos a kotta tökéletes ismerete és a tudatosság is. Úgy vélem, a gondolkodó énekes az igazi művész. Minden egyes szón, mozdulaton, színpadi szituáción el kell gondolkodni, s reagálni a partnerre. Még egy szemvillanást is érzékel a publikum.
Mindig előttem van egy Maria Callas-felvétel, a Carmen előadásában Seguidillát énekel, s a zenekari előjáték alatt, az árok mellett állva hallgatja a muzsikusokat, közben pedig az egész történet lejátszódik az arcán: ott van a közönséges cigánylány, a szerelmes nő, a féltékeny asszony… Még főiskolás voltam, amikor Gémes Katival ránk osztották a gyerekszerepeket Britten Albert Herring című operájában. Máig emlékszem arra, ahogy a pöttyös labdát egymásnak dobálva beszaladtunk a színpadra, és
Békés András tanár úr megállított minket. „Kislányok, tanulják meg, hogy a színpadra be kell jönni! S rögtön abban a karakterben, akit alakítanak. Ez egy másik világ, azonnal át kell lényegülni.”
Meghatározó mondata volt pályámnak, és sok hasonlóra emlékszem még… A kottából ki kell olvasni, mit akart a zeneszerző, és azt átszűrni magunkon. Nekem ez az ars poeticám, ezt szeretném átadni. Mindig azt éreztem a legnagyobb dicséretnek, amikor az előadást követően azzal jöttek oda hozzám, hogy én voltam Susanna, mintha a komponista nekem írta volna a szerepet. Ehhez sok apróságra kell figyelni, amire mind-mind szeretném megtanítani a fiatalokat. Azt érzem az utóbbi időben, hogy az interpretáló énem mellett egyre inkább az alkotóit szeretném megmutatni. Miként azt a tüzet, ami már csepeli kislányként bennem égett, s lobog ma is, újabb és újabb utakra sarkallva…
Nyitókép: Rost Andrea szívesen vesz részt rendhagyó produkciókban is
Fotók: Rost Andrea archívumából
