Már a diplomázása évében a Magyar Állami Operaház tagja lett, nemsokra első díjat nyert a Pavarotti Énekversenyen, s az első Puccini-nőalakot követte a többi, az olasz hősnők után pedig egymás után jöttek a Wagner-szerepek, majd a Richard Strauss-figurák.

A jubileumot a Príma Donnák sorozatában március 9-én este az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós Termében ünnepli az énekesnő.

A hangversenyen a Figaro házassága Grófnéja, a Nabucco Abigélja, Iphigeneia, Tosca és a Tannhäuser Erzsébetje is életre kel tolmácsolásában, emellett a programban Aida és Amnerisz duettje, a Cseresznyevirág-kettős is helyet kapott, akárcsak Delila áriája vagy Erda jelenete, hiszen az énekesnő partnere ezen a koncerten Wiedemann Bernadett, a zongorakísérő pedig Szennai Kálmán lesz. A programban szerepel Wagner Wesendonck dalainak két darabja, ezekkel a művekkel is készül Sümegi Eszter Izolda szerepére, a Trisztán és Izoldában.  

Másik ünnepi est is vár a szopránra, a Híres operaáriák és operettek címet viselő koncerten, március 21-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében énekel a MÁV Szimfonikus Zenekar kíséretével. És most övé a szó:

Nemrég, amikor rendezgettem otthon a különböző plakátokat, műsorfüzeteket – meséli Sümegi Eszter –, a kezembe akadt a programja annak koncertnek, amelyre 1994-ben kért fel a MÁV Szimfonikus Zenekar. Beethoven IX. szimfóniájának szopránszólóját énekeltem Medveczky Ádám dirigálásával. Ez volt az első hangversenyem az együttessel, amelyet aztán sorra követett a többi, s Verdi Requiemjét, Richard Strauss dalait is előadhattam már kíséretükkel.

Sümegi Eszter
Fotó: Emmer László/OPERA

 

Amikor 2003-ban egy szponzor azzal keresett meg, hogy már járna nekem egy önálló árialemez, akkor is az volt az első gondolatom, hogy ezt az együttest kérem fel a közreműködésre. Az első tíz évem nagy szerepeiből – Puccini-, Catalani-, Wagner-áriát – válogattunk a Szerelem, vér és tűz című albumra, a lemez akkori énekesi korszakom lenyomata. Jó hangulatú volt a lemezfelvétel, máig emlékszem rá, s nagyon örültünk, hogy az album szép kritikákat kapott. A közös munka a MÁV Zenekarral ezt követően is rendszeresen folytatódott. Szeretem a társulatot, nagy öröm, hogy velük kezdtük az ünnepi szezonomat, szeptemberben az évadnyitó hangversenyemen Richard Strauss Négy utolsó énekét adtam elő vezető karmesterük, Farkas Róbert vezényletével.

A mostani esten kettős ünnepet terveztünk, hiszen az eredeti elképzelések szerint Medveczky Ádám lett volna a karmester, akinek fél évszázada, 1974-ben indult az operaházi karmesteri karrierje.

Nekem annak idején tanárom volt a Zeneakadémián, s ahogy a dalszínház tagja lettem, számos darabban dolgozhattunk együtt. Meghatározó alakja a hazai zenei életnek, nagyon sokak karrierjét segítette, generációkat nevelt fel, még a legfiatalabbakat is támogatta, például Rajna Martint is számos tanáccsal látta el. Betegsége miatt Christoph Campestrini lesz a dirigens, bár a MÁV Szimfonikusoknak jó ideje visszatérő vendégkarmestere, vele nem dolgoztam még, várom a közös munkát. A programot viszont még Medveczky tanár úrral terveztük, s mivel szívének a magyar repertoár a legkedvesebb, így az első részben Erkel és Kodály művei hangzanak fel. A Hunyadi László Szilágyi Erzsébetét már többször énekelhettem, Bánk bán Melindája azonban újdonság lesz.

Az Aida címszerepében 
Fotó: Herman Péter/OPERA

 

Igaz, néhány növendékemnek már tanítottam a szerepet, de ez a koncert lesz az első alkalom, hogy én is elénekelhetem. A csitári hegyek alatt kettőse gyerekkorom óta kedvencem. A zenekari darabok szintén izgalmasak, Kodály Intermezzója a Háry Jánosból, valamint Erkel Dózsa Györgyének Fegyvertánca hangzik el az együttes előadásában. A második részben operettek szerepelnek, részletek ifjabb Johann Strauss, Lehár Ferenc és Kálmán Imre műveiből. Ezekben a darabokban is mindig örömmel énekelek, szívesen komédiázom. Példaként szolgálnak e téren a régi nagyok, hiszen Simándy József, Komlóssy Erzsébet, Melis György vagy Házy Erzsébet is gyakorta műsorra tűzött ilyen darabokat. Nemes műfaj ez is, ha nemes módon művelik. S örülök, hogy olyan partnerrel adhatom elő ezeket a részleteket, mint Boncsér Gergely.

Most éppen a föllépő ruhákat válogatom az esthez, hiszen azt is meg kell komponálni, nem mindegy, hogy melyik áriához milyen kosztümöt társítok. Sokat hozzá lehet adni a hatáshoz a jól megválogatott ruhákkal, az igényes összeállításokkal is megtiszteli az ember a közönséget.

Nyitókép: Sümegi Eszter Abigél szerepébenaz Operaház Nabucco előadásában
Fotó: Berecz Valter/OPERA