Persze nem a nagy Kijevben, hanem a közép-ukrajnai, isten háta mögötti Lubniban, ahol ugyan már rég megszűnt a szocializmus, de a nyomai még mindenütt láthatók. Érezni benne egy kis Balkánt is – a lényeg, hogy mindenki korrupt, csencsel, és próbál valahogy talpon maradni ebben az elég reménytelen közegben. A Luxemburg, Luxemburg rendezőjét azonban nem az érdekli, hogy lehúzza a nézőjét egy tűpontos társadalmi tablóval, inkább gyors ecsetvonásokkal fest tájképet, épp csak kóstolót adva a városka hangulatából, megágyazva a történetnek, ami egyértelműen Antonio Lukics gyerekkorából ered. A rendező saját bevallása szerint a filmje egyfajta beismerése annak, hogy bármi is történt, ő szereti az apját. A bármi pedig jelen esetben azt jelenti, hogy a férfi nem volt túl sokáig jelen az életében. Még fiatal volt, amikor lelépett, és csak legendák jártak a nyomában arról, hogy Nyugaton találta meg a boldogságot nagymenőként, csak erről elfelejtette értesíteni az otthon hagyott családját. A rendező mindezt azonban pusztán kiindulópontnak használja a filmjéhez. A története egy ikerpárról, Koljáról és Vászjáról szól, és Lukics úgy mesél róluk, mint egy Scorsesébe oltott Danny Boyle. A film elején igazi audiovizuális szőnyegbombázást kapunk narrációval, a szereplőket vadul követő kamerával, 1998-cal, popzenére (Boney M) vágott rohanással, gyerekkori visszaemlékezéssel, gengszterekkel meg pisztollyal megállított vonattal – némi Kusturicás hangulatot is felfedezni véltem. Ez a vad energia persze nem tart ki végig, a gyerekkori kitérőre pusztán azért van szükség, hogy megismerjük az ikerpár kapcsolatát az apjukkal.

 

Ez után húsz évet ugrunk az időben. Kolja és Vászja még mindig Lubniban él, de az apjuknak már rég nyoma veszett. Állítólag rossz embereket haragított magára a gengszterkedésével, és le kellett lépnie az országból. Ez már sok-sok éve történt, és azóta se jelentkezett. Kolja máig hősnek látja őt és erősen kötődik az emlékéhez, míg Vászja elidegenedett tőle, és nem különösebben érdeklődik az öreg iránt. Az előbbi fiú még mindig az anyjával lakik nagyra nőtt tinédzserként. A balhéi miatt kis híján kirúgják a buszsofőri állásából, a sofőrködés mellett pedig drogot árul kisstílű dílerként. A tesója, Vászja eközben próbál megkomolyodni. Rendőrnek állt, ahol szeretne előlépni a ranglétrán, csakhogy a testületben nem igazán jutalmazzák a fater gengsztermúltját és a testvére zűrös ügyeit. Pedig Vászja tényleg szeretne felelősségteljes felnőtt lenni, a szerelme is erre buzdítja, hiszen különben hogyan lesz pénzünk Balin vakációzni? A nagy fordulatot a luxemburgi ukrán nagykövetségről érkező telefonhívás hozza el: a követség munkatársa hívja fel őket azzal, hogy az apjuk a helyi kórházban fekszik, és meglehetősen rossz állapotban van: ha látni akarják élve, induljanak el hozzá mielőbb. A legtöbb filmben a szereplők azonnal szednék a sátorfájukat, és meg sem állnának Luxemburgig, de a Luxemburg, Luxemburg nem olyan, mint a legtöbb film. A testvérek itt előbb számos szakmai és magánéleti nyomorúságon esnek át, mire rászánják magukat a nagy utazásra, és persze testvérekként is össze kell kovácsolódniuk a közös kalandhoz.

Antonio Lukics rendező nemcsak Martin Scorsese és Danny Boyle filmes világához vonzódik, hanem egyértelműen nyomot hagyott benne a némafilmes komédiázás és a slapstick humor. Ragyogóan építi fel a vizuális poénjait, sokszor szöveg sem kell ahhoz, hogy a filmje vicces legyen. Miután Kolja egy balesetben eltöri egy idős női utasa mindkét karját, egy gyönyörű montázst kapunk az otthonában épp két begipszelt karral magának főzni próbáló asszonyról. A jelenet egyszerre szomorú és végtelenül vicces, és láthatóan ez a kombináció az, ami annyira jól megy a rendezőnek. Sok vizuális gaggel élcelődik a testvérpár alacsony termetén, és az a jelenet is gyönyörű, amikor az egyik tesó az uszoda öltözőjében találkozik a fater egyik régi haverjával, a hatalmas darab fickóról pedig a szoros ölelés közben véletlenül lecsúszik a törülköző…

A Luxemburg, Luxemburg friss, tempós, jó humorral, hatalmas szívvel és némi nosztalgiafaktorral megáldott darab, amit ha nézni kezdesz, nem tudod abbahagyni. Bár az alkotóelemeit sikerül azonosítanod, hiszen mindegyik ismerős valahonnan, így, együtt mégis valami izgalmassá állnak össze. A film ráadásul nemcsak szórakoztat, hanem képes arra, hogy meghassa a nézőit, sőt elgondolkoztassa: nem biztos, hogy mindig érdemes kideríteni az igazságot.

A Luxemburg, Luxemburg című film a Netflix kínálatában látható.