Az emberek sétálnak a Ligetben, és egyszer csak bent találják magukat az épületben. Ez a ház egyik nagy varázsa, ahogy megjelenik, visszatükröződik benne a fény, a természet – kezdi Batta András. Hozzáteszi azt is, épp a hosszú előkészítésben, s abban rejlik a siker titka, hogy nem utólag, az épület elkészülte után kezdték el keresni a funkcióját, hanem szimbiózisban született a ház és a koncepció.

Bata András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igagatója  Fotó: Mohai Balázs/ LIGET 

 
Három év alatt épült fel a Magyar Zene Háza – meséli –, de már előtte öt-hat esztendővel elkezdődtek az előkészületek, a nemzetközi tervpályázat kiírása, s míg mindez zajlott, azalatt is csiszoltuk a koncepciót. Fudzsimoto Szú pályaműve százhatvannyolc induló közül bizonyult a legjobbnak 2014-ben, s a japán építész ettől kezdve szakadatlanul tanulmányozta a környezetet, a Városliget fényviszonyait, különböző napszakokban, évszakokban. Így született meg az üvegfalak ötlete és az a majd száz, különböző alakú bevilágító nyílás, amelyen keresztül felfénylik az épületben a nap. S míg készültek a tervek, megszületett az a csapat is, amely azon dolgozott, hogy tartalommal töltse meg a házat. Baán László 2015-ben kért fel rá, hogy vegyek részt a projektben, a zenével ápolt familiárisabb kapcsolatom miatt. Egy szakcsoport alakult néhányunkból. Akkor és ott ismertem meg Horn Mártont, aki most az intézmény igazgatója. Együtt gondolkodva kezdtük kialakítani a koncepciót, s volt jó néhány évünk, hogy kidolgozzuk az elképzeléseket, megtervezzük azokat az interaktív kiállításokat, amelyeken a mély és sűrű kulturális tartalom élményként átélhető. Ez komoly előkészítést igényelt, majd a végére egy hatalmas csapatot, sokféle szakterületről.
 

Varázslatos zenetörténet

Nálunk minden elsősorban a zenei ismeretterjesztést szolgálja, s az összes korosztályt igyekszünk elérni. Azt tapasztaljuk, hogy az emberek nagyon szeretik, ha megszólítjuk őket, ha olyan atmoszférát teremtünk, amelyben közel kerülhetnek a zene számos ágához. Az állandó kiállításunk, a Hangdimenziók – Zenei utazások térben és időben a zene történetének legfontosabb állomásait, európai, illetve magyar fókuszpontjait mutatja be, a nemrég nyílt Nekünk írták a dalt! – A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai, 1957-től a rendszerváltozásig pedig a magyar popzene első bő három évtizedén át vezeti az érdeklődőket. 

Lemezborító-kavalkád a popzenei tárlaton Fotó: Fényes Csaba/LIGET 

Mindkét tárlat nagyon sikeres, s ami számunkra fontos, hogy rengeteg fiatalt is vonzanak. Sokakat én magam kalauzolok, s azt tapasztalom, hogy az ötévestől a kilencvenesztendősig mindenki élvezi a zenetörténet eme újfajta tálalását. Az interaktivitásnak köszönhetően intenzívebb befogadásra ösztönözzük látogatóinkat. Ezen a téren a Hangdóm is káprázatos helyszín, amely zenei és vizuális kísérletezésre egyaránt lehetőséget ad. Úgy vélem, elértük, hogy sokan nem konkrét programok miatt látogatnak el hozzánk, hanem azért, mert tudják, valami érdekességre biztosan rálelnek majd.

Beavatás és élmény

A kínálatunkban akad számos különlegesség, s a produkciók zömét mi magunk találjuk ki, de még a befogadott előadások esetében is az a kérésünk, hogy legyenek „zeneházasak”, azaz ezekben a produkciókban is jelenjen meg a beavatás gesztusa, valamennyi szólítsa meg a közönséget és jelentsen élményt. Nagy öröm, hogy azt látjuk, egymásnak adják a kilincset közönségünk tagjai és a zenei élet kiemelkedő szereplői egyaránt. Mindenki szívesen lép be és lép fel a Magyar Zene Házában.

Az is nagy eredmény, hogy nemcsak a fővárosban lettünk népszerűek, tömérdek vidéki csoport érkezik. A fiatalok körében is szinte sikké vált eljönni egy-egy koncertünkre, amelyek között akadnak popprodukciók, elektroakusztikus estek a műfaj legjobbjaival. 

Bosch bűvöletében a Hangdómban Fotó: Szabó Bence/Liget

A kiállítások mellett rengeteg a programunk, minden este mást kínálunk. Akad számos, kicsiknek szóló beavató előadás, családi program, s indítottunk egy Város a Házban című sorozatot is, amelynek keretében a nagyobb, Budapesten kívüli települések zenei életét, együtteseit, kulturális projektjeit mutatjuk be. Örültünk annak, hogy például a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa eseménysorozat egyik beharangozó helye lehettünk. Zenepedagógusoknak szóló előadásokat is rendezünk, s a kínálatban a szakrális muzsikától a könnyűzenéig szinte minden műfaj megtalálható. Ahhoz, hogy minden működjön, kell egy lelkes csapat, szerencsére remek munkatársak dolgoznak nálunk, akikkel – a tapasztalatok tükrében – folytonosan gondolkodunk a finomhangoláson, s azokon az újításokon, amelyekkel még szélesebb közönséget tudunk elérni.

Zene minden napszakban

Ennek a gondolkodásnak a jegyében indítottuk el a „lunch-time”-koncerteket, amelyeknek Angliában nagy hagyományuk van, és az első benyomások alapján úgy tűnik, hogy az ebéddel egybekötött zenehallgatásnak itthon is meglesz a közönsége.

Délelőttönként kezdettől fogva iskoláscsoportokat látunk vendégül, s bár eleinte aggódtunk, hogy mekkora lesz ez iránt az érdeklődés, szinte az első pillanattól folyamatosan érkeznek a gyerekek.

Azt tapasztaltuk, hogy a szabadtéri hangversenyeket is nagyon szereti a publikum, előfordult, hogy hat-hétszázan is üldögéltek, táncoltak az amfiteátrumszerű pódium körül, ezért ezeket a programokat is bővítjük: májustól egészen szeptemberig érdemes esténként errefelé sétálni.

Szeretnénk a budapesti folklórt is életben tartani, ezért is döntöttünk úgy, hogy teret adunk a már eltűnőben lévő cigányzenének, s időről időre egy-egy bárzongoristát is vendégül látunk. Egyébként ez a műfaj a kedvenceim közé tartozik, s örülök, hogy még vannak kiváló képviselői, akiknek művészetét kávéházi, de mégis koncertjellegű légkörben mutathatjuk meg.

Koncert a nagyteremben Fotó: Mohai Balázs/Liget

Éppen egy népszerűségi hullám tetején vagyunk, ami azért is jó, mert visszaigazolja a létezésünkkel kapcsolatban azt, amit a kezdetektől hangsúlyozunk. Annak idején ugyanis, amikor elindult az épület előkészítése, sokan feltették a kérdést, miért van szükség a Müpa, a Zeneakadémia vagy a Pesti Vigadó után még egy zenei intézményre? Mi próbáltuk elmondani, de rajtunk kívül senki sem tudta elképzelni, milyen házat is szeretnénk életre hívni. Ma már senki sem vitatja, hogy mások vagyunk, mint a többiek, és más funkciót is látunk el. Hiszen hamar beigazolódott, amit mi mindig is állítottunk, hogy nagyon egyszerűen is lehet mély dolgokról mesélni, megéreztetni a művek szépségét, s hogy inkább élményeket, mint adathalmazokat kell a közönségnek kínálni.

Tavaly január végén nyílt meg a ház, az emberek szívesen látogatják, megszerették, zenehallgatásra, elmélkedésre, találkozásra szolgáló kultikus hely született. Már nyolcszázötvenezer látogatónál tartunk. S mindez számomra azért is jó érzés, mert az egész életemet zenei ismeretterjesztéssel töltöttem, tanítással, médiamegjelenésekkel, tehetséggondozással, és itt minden egyben megtalálható. Ennek jegyében indítottam el a Szubjektív címet viselő sorozatomat is, amely sikerrel debütált februárban, s a második estje március 31-én volt.

Minden előadás szabad asszociációkra épülő, ismeretterjesztő fantázia, amely egy sokfelé ágazó, központi gondolatot jár körbe. Remek helyszín hozzá a kisebbik koncerttermünk, ahol kiváló technikai eszközökkel dolgozhatom, s minden bemutató olyan, akár egy különleges szalonest. Első alkalommal Adagio címmel arról meséltem, mit sugall a lassú tempó, hogyan hatja át az egymástól elég távol álló zenei stílusokat, s illusztrációnak a klasszikus darabok mellett popzenét is válogattam. A következő az Addio!, a búcsúzás témakörét járja körül. S bár hasznosítom a Zeneakadémián szerzett, több mint négy évtizedes tapasztalatomat, nem zenetörténeti órát szeretnék tartani, hanem olyan foglalkozást, ahol elsősorban nem a tudás, hanem a ráhangolódás, az érzelmek a lényegesek, s arra törekszem, hogy a nagy zenék nagy élményeit megosszam másokkal. Hiszen a Zene Házának fő célja az, hogy megmutassa, miért fontos egy-egy szép órára kilépni a hétköznapok világából. Szerintem az építész, Fudzsimoto Szú álma is ez volt. 

A szerző zenei újságíró

Nyitókép: A Magyar Zene Háza a Városligetben  Fotó: Palkó György/LIGET