László Ferenc művészettörténész és Devich Márton, a Bartók rádió csatornaigazgatója, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója jegyzi a nemrég napvilágot látott könyvet. Devich Mártonnal beszélgettünk a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekaráról szóló kiadvány születéséről, s arról, miként válogatták hozzá az anyagokat, fotográfiákat, s mi mindent akartak elmondani a legendás társulat jubileuma alkalmából. 

A kötet nemcsak hiteles, hanem nagyon olvasmányos is.

Valójában A muzsika hullámhosszán intézménytörténet, mert egy szimfonikus zenekar históriáját leginkább a koncertfelvételek tudnák visszaadni.

Viszont nagyon is érdekes és izgalmas történetről, hiszen a Rádiózenekar életében mindig meghatározó szerepet játszott a történelem. Gondoljunk csak arra, hogy a zenekart Dohnányi Ernő 1943-ban, a második világháború idején alakította meg, azután jöttek az ötvenes évek, a forradalom.

S a történethez tartozik, miként jutottak el a vasfüggöny mögül első magyar zenekarként a tengerentúlra. Utóbb a rendszerváltozás hatásai is nyomon követhetők az együttes életében. Persze ott vannak a különféle történetek is, hiszen sok idős muzsikust tudtunk interjúra bírni, ők mesélnek a múltról. Hogyan élték meg a mindennapokat, miként vélekedtek a karmesterekről, milyen nagy élményeik vannak. Vagyis nem kellett dolgozni az „olvasmányosságon”. László Ferenc történetvezetése izgalmas és lebilincselő.

Devich Márton: Nem aranyfüsttel akartuk befújni a zenekar históráját
Fotó: Csöndör Kinga / MTVA

 

Melyik a legkedvesebb története, s mi az, ami talán azoknak az olvasóknak is újdonság, akik jól ismerik a zenei életet?

Újdonság lesz egyben látni ezt a nyolcvan évet.

Döbbenetes, hány turnén vett részt, hány lemezt készített, hány kortárs művet tanult meg és játszott el, hány szólistával muzsikált ez az együttes, hány karmester adta egymásnak a kilincset a Rádiózenekarnál. „Óriások” érkeztek dirigálni külföldről is.

Otto Klemperer, Hermann Abendroth, John Barbirolli, Leopold Stokowski, Charles Münch, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patané, Igor Markevitch, Lovro von Matacic, Kobajasi Kenicsiró, Claudio Abbado, Doráti Antal, Jurij Szimonov, Helmuth Rilling és a sort még hosszan lehetne folytatni. Különlegesek az amerikai turnék, az ötvenes évek, a Somogyi László karmester által jegyzett időszak élményei és problémái. És persze az úgynevezett „aranykorok”, a Lehel György- és a Vásáry Tamás-korszak eseményei.

Milyen ötlet nyomán és mennyi idő alatt készült el a könyv, s hogyan sikerült olyan képekre bukkanniuk, amelyekkel eddig még nem találkozott a nagyközönség?

Amikor elgondolkodtunk a méltó ünneplésen, egyértelmű volt, hogy jó lenne egy könyv a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának történetéről, hiszen legutóbb 1985-ben jelent meghasonló kiadvány. A kötet, beleértve a kutatómunkát, az interjúkat, a szerkesztést is körülbelül háromnegyed év alatt született meg. Nagyon izgalmas volt a fotógyűjtés. Fodor Ildikó hegedűművész rendelkezésünkre bocsátotta ugyancsak rádiózenekari tag édesapja archívumát. Jártam Geiger György trombitaművésznél, aki a zenekar tagjaként szívesen fényképezett és felvételeivel dokumentálta például a különböző vendégszerepléseket. Vannak olyan izgalmas fényképek a könyvben, amelyeket még sosem láthatott a közönség, például a fiatal Kocsis Zoltánról és Ránki Dezsőről.

Hogyan folyt a munka László Ferenccel?

Már régebben is dolgoztunk együtt, az Opera 130 kötetnek is ő volt a szerzője, én meg a szerkesztője, most is zökkenőmentes volt az együttműködés. Ismerjük egymást jól, megbízunk egymásban. László Ferenc jegyzi a kötet szövegét, én csak az utolsó tíz év krónikáját írtam meg, és a szerkesztést vállaltam. És mondhatom, László Ferenc szövegével nagyon könnyű dolgozni, ugyanis nem kell javítani… Úgy vélem, a könyv egyik legnagyobb erénye, hogy hiteles történetet ad. Nem volt cél csak a szépre emlékezni és aranyfüsttel befújni a Rádiózenekar történetét. Bizony, benne vannak a nehéz időszakok gondjai is. 

Az üzenetének pedig azt tartom, hogy a nehézségek ellenére elképesztő az a teljesítmény minőségben és mennyiségben is, amit a Rádiózenekar nyújtott a nyolc évtized alatt. Ez az együttes nemzeti kincs, fantasztikus örökséggel, tudással, hagyományokkal, valamint állandó megújulási-alkalmazkodási képességével.

Érkeztek már visszajelzések?

Eddig csak pozitív reagálásokat kaptunk, s remélem, sokan megvásárolják majd a kötetet az MTVA webshopjából (nemzetiarchivum/tvmaci.hu). S a webshopot figyelő kollégámtól érkezett számomra az egyik legkedvesebb visszajelzés: a könyvet ugyanolyan sokan keresik, mint a Süsü sárkány plüssfigurát…

Miről írna majd szívesen a századik évfordulóra készülő kötetben?

Például arról, hogy új vezető karmesterünkkel, Riccardo Frizzával milyen sok turnén vett részt a zenekar a XXI. század húszas éveinek második felében, meg hogy milyen pezsgő zenei élet indult el a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek korszerű, új otthonában, ahol egyre-másra készülnek a kortárs zenei felvételek.

Nyitókép: A Rádiózenekar a Zeneakadémián
Fotó: Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara