A közönség részvételére építve a háromkirályjárástól a rönkhúzásig, a farsangi mulatságig mutatja be az év jeles télűző szokásait a kicsiknek február 10-én, a Magyar Zene Házában gyerekkoncertjén Laposa Julcsi.

Zenekarommal elkészítettük a NÉPI Hang-színek sorozatát, minden évszak népszokásait egy-egy lemezre rögzítettük, s ezekhez a CD-khez dalos kifestőkötetek is születtek. Sajnos a mostani előadásba nem fért bele minden téli népszokás, de azért az érdeklődők megismerkedhetnek a vízkereszttől a farsang farkáig tartó időszak számos hagyományával. S ahogy minden koncertemen, lesz most is énektanítás, és nagy családi táncházra invitálom az összes jelenlévőt. Aki pedig beöltözve érkezik, legyen az népviselet vagy bármilyen más jelmez, az kis ajándékban is részesül.

A NÉPI Hang-színek sorozatának első darabja 2017-ben jelent meg, s mind a négy kötet nagy népszerűségnek örvend, ahogy az ezek alapján színre kerülő koncertek is. Laposa Julcsi ugyanis a legfőbb missziójának azt tartja, hogy a népszokásokat, a néphagyományokat felkutassa és átörökítse az utókor számára. Az ő életét ugyanis születésétől kezdve meghatározta a népzene és a néptánc, s úgy véli, hogy gyökereink, hagyományaink nélkül elvesznénk.

Gyerekkoromtól beszippantott a népszokások világa.

Egy zalai zsákfaluból, Tekenyéről származom, a nagymamám népdalokat énekelt nekem altatóként, s még alig tudtam járni, amikor már próbálgattam a néptánc lépéseit. Másfél évesen dúdolgattam a nótákat, aztán furulyázni kezdtem, majd következett első osztályosként a klasszikus hegedű.

Közben néptáncoltam is, s otthon egyszer csak elkezdtem hallás után táncdallamokat játszani a hangszeremen. Ráéreztem az ízére, s egyre inkább úgy véltem, hogy az élő népzene, az együtt zenélés öröme, szabadsága az, amit igazán élvezek. Így a gimnázium alatt váltottam, s népi hegedűsként folytattam tovább tanulmányaimat.

Olyan sikerrel, hogy női prímás lett, a Zala zenekarban kezdett játszani, s az autentikus zalai muzsikát előadó társulatnak immár tizenhat esztendeje a tagja.

Kitartás, alázat, szorgalom – enélkül a hármas nélkül nem fogadtak volna el prímásként a muzsikusok. Meg kellett ezért küzdenem, s a szint megtartása, fejlesztése is mindennapos feladat. De már gyerekkorom óta tudtam, hogy szeretnék világot látni, azért dolgoztam, hogy kitörhessek,
s járhassam a választott utamat. Nagy örömnek, áldásnak éreztem mindig, hogy van érzékem a közös játékhoz, s bárhol fordulok meg, mindig szeretek a helyi népzenészekkel muzsikálni, örömmel tanulom meg a dallamaikat. A népzene hatalmas varázsvilág, ahogy az ember egyre több arcát megismeri, kiválasztja a neki tetsző stílusokat, tájegységeket. Mindig valami új és új érint meg. Legutóbb például fölfedeztem magamnak a moldvai népzenét.

Boldoggá tesz, hogy a Zala zenekar mellett az utóbbi években az általam alapított együttesben, a Laposa Julcsi Bandben is olyan zenésztársakkal dolgozhatom, akik tisztelnek, s akikkel mindig öröm muzsikálni. Egy nagy családot alkotunk.

Ők már megszokták, hogy minden fellépésünk meglepetés, hogy sosincs két ugyanolyan koncert, hiszen mindig az adott közönségre szabom az előadást, folyamatosan improvizálok. Nem szeretem a begyakorlott sablonokat. Nagyon fontosnak tartom, hogy bevonjam a publikumot is, így éneket tanítok, táncot, a kicsik kipróbálhatják a különböző népszokásokat.

Az évek során azt is megtanultam, másként kell a vidéki gyerekeknek és a városiaknak felépíteni egy-egy programot. A vidékiek jobban benne élnek a közösség szokásaiban, sok helyütt tartanak például tollfosztókat is, míg Budapesten a Hagyományok Házán kívül nem nagyon találkoznak a gyerekek ilyen népszokásokkal.

Sajnos azt tapasztalom, hogy vidéken is kopik a tradíció, egyre gyorsabban tűnnek el a szokások… Nem reménytelen a helyzet, de a lokális kisközösségeken belül is dolgoznunk kell azért, hogy mindez megmaradjon.

A fővárosi gyerekek nehezebben nyílnak ki, több idő kell, hogy felkeltsük az érdeklődésüket a hagyományok iránt, de ha a koncertjeimmel elérem, hogy megérezzék, milyen lehet egy vidéki közösséghez tartozni, s ha kedvük lesz emiatt elmenni például a Balaton-felvidékre zöldágjárásra tavasszal, akkor már megérte.

Az évek során azt is megértette, hogy olyan tartalmas előadásokat kell kínálni, amely a felnőtteket is megszólítja, s nekik ugyancsak meg kell mutatni a szokásokban lévő erőt, ami megtartja, élővé teszi a közösségeket. Erre hívta fel a figyelmet két mentora is, Sebestyén Márta és Rúzsa Magdi, akiktől rengeteget tanult.

Sokat segítettek pályám során Sebestyén Márta anyai tanácsai, rálátása az emberekre, a szakmánkra, ahogy Rúzsa Magdi meglátásai is, amelyekre egy nehéz életszakaszomban támaszkodhattam.

Hálás vagyok, hogy ilyen embereket kaptam magam mellé, mert kellenek a jó mentorok, azok, akik, ha látják, hogy sodródsz le az útról, visszairányítanak, mert pontosan tudják azt is, neked magadnak kell az utadat kijárni, s megtalálni azt, amiben jól érzed magad.

Magdi biztatott arra, hogy kicsit rugaszkodjam el a népzenétől, s összehangolva a stílusokat, hozzam létre a saját világomat. Ez a munka három évig tartott, de megszületett az első világzenei lemezem, amelynek január 19-én volt Zalaegerszegen a bemutatója.

Laposa Julcsi különleges pályát járt be, hiszen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem romanisztika–francia szakát elvégezve a MOME-n folytatta, kultúrmenedzserként szerzett posztgraduális diplomát. Majd elnyerte a Francia Intézet Campus France ösztöndíját, amelynek köszönhetően másfél évet Párizsban tölthetett, a Sorbonne-on kultúraközvetítés – zenei mediáció mesterképzést tanult, amelynek az első képviselője lett itthon.

Tizennégy éves koromtól tanultam franciául, nem akartam elszakadni a nyelvtől, s így fedeztem fel magamnak ezt a képzést, szerencsére akadtak mindig jó emberek, akik támogattak. A Pázmányon 2017-ben francia kultúra, irodalom és nyelv diszciplináris szakon megszereztem a francia bölcsész mesterdiplomát is.

Mediátorként nemcsak a zene szeretetének, hanem a kultúra egészének, a hagyományoknak a közvetítését is nagyon fontosnak tartja.

A népzene az a miliő, amelyben megtaláltam magam, s tényleg minden élethelyzetre akad egy megfelelő dal.

Az is nagyon jó érzés, hogy szűkebb pátriámban is lelkesen jönnek a koncertjeimre, varázslatosak ezek a telt házas előadások.

Hatalmas visszajelzést jelent, hogy mindezzel a lokális vidéki közösségeket is meg lehet ma szólítani.

S amellett, hogy énekel, zenél, zenei mediátorként dolgozik, a kulturális diplomácia is nagyon érdekli. Ilyen irányú tanulmányokat is folytatott, és bízik benne, hogy várnak még rá kihívások e téren.

Szakmai gyakorlaton voltam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Parlamentben, a párizsi Magyar Intézetben és a ljubljanai Magyar Nagykövetségen. Ahogy telik az idő, egyre jobban érzem azt, hogy a különböző utakat mindig össze akarom kapcsolni, arra törekszem, minden egymást építse. A kultúra közvetítése pedig az egyik legszebb szolgálat.

Nyitókép: Kitartás, alázat, szorgalom hármasa nélkül nem fogadtak volna el prímásként a muzsikusok - mondja Laposa Julcsi

Fotó: A művésznő archívumából