Az év legjobban várt egész estés animációs műsora megérkezett a mozikba. A Kojot négy lelkét Guader Áron rendezte, aki Bereményi Gézával írta meg e nem mindennapi film forgatókönyvét. Gauder Áron korábbi animációs filmjében, a Nyócker!-ben is tabukat döntögetett, mostani filmjével pedig indián teremtésmondák felhasználásával kívánta felnyitni a mai kor emberének szemét.

 

A filmkészítők nem kis bátorságról tettek tanúbizonyságot, amikor az indián teremtésmondák felhasználásával kívántak filmet létrehozni. Szögezzük le az elején: sikerrel. A Kojot négy lelke elementáris erővel szögezi a nézőt a székéhez. Végre egy olyan magyar mozi, amely az elejétől a végéig önazonos. Gauder Áron új filmjében nincs semmi színlelés, ezért is üt akkorát, mint egy tomahawk. Minden képkockája nemcsak bemutatni, hanem egyben felemelni is igyekszik az észak-amerikai indián kultúra azon esszenciális részeit, amelyek olyan egyetemes sorskérdésekre keresik a választ, amelyekre az emberiség tudatra ébredése óta nem talált válaszokat. Rég láthattunk ennyire szép és egységes filmet az emberi létről és annak egyre sokasodó kihívásairól. A film – némi humorral fűszerezve – drámai fordulatokon keresztül mutatja be, hogy az ember mindig ember marad a maga esendőségével és mulandóságával. A film egyedisége nehezen állítható bármivel is párhuzamba, talán a Jankovics Marcell alkotta Az ember tragédiájával rokonítható, de annál jóval könnyedebben, lendületesebben, életigénylőbben képes megragadni a mű mögött meghúzódó lényeget. Azt a több ezer éves bölcsességet, amelyet a nyugati civilizáció többnyire csak megmosolyogtató gyermekmesének tart. A Kojot négy lelkében az indiánok nem kellékek, a rézbőrűek szerepeltetése nem azért történik, hogy valamilyen filmes kvótának vagy PC-dogmának megfeleljenek. A film minden porcikája az indián kultúra iránti tisztelet és felelősségérzet egy darabja. Éppen ezért Gauder Áron filmje minden szempontból szembemegy a mainstreammel. Nincs benne semmi, ami a streaming-szolgáltatók kínálatára ma oly jellemző, ahol történelmi korokat és személyeket szándékosan hamis színben mutatnak be. Nincs benne semmi a tengerentúlon ma olyan divatos cancel culture-ből sem. A film nem kíván senkit sem kiszorítani, hanem minden teremtményt a párbeszéd, az együttműködés körébe hív.

 
 
A film nemcsak a jelenben, de a múltban is párját ritkítja. A 20. századi western- és indiánfilmekkel ellentétben nemcsak eljátszatja a rézbőrűek életét, hanem azokat sokkal mélyebb, belső, spirituális síkokon mutatja be. Nincs itt semmilyen indián folklórműsor, tolldíszkoronás tetszelgés. Ahogy Gauder Áron a sajtóvetítésen tömören megfogalmazta: „Ez is egy animációs film, de nem a Pocahontas”. Valóban, a filmmel az indián közösségek autentikus tudásával kívántak előrukkolni, azokkal az ősi történetekkel, teremtésmondákkal, amelyek egykor a törzsek identitását és világlátását is meghatározták. A film a természeti képek sorával észrevétlenül képes belevonni a nézőt az indiánok mentalitásába. Megérthetjük a teremtés és a létezés – európai ember számára – kevésbé ismert aspektusait. Szembesülhetünk azzal, hogy a teremtés nem hibátlan és nem nélkülözi az olykor indulatos és forrófejű Teremtőt sem. Továbbá rávilágít a jelenkori fogyasztói kultúránk sötét, véráztatta gyökereire, amelyek nemcsak meghatározzák, de zsigerileg is mozgatják mai társadalmunkat. A film figyelmeztet, hogy az ember esendő teremtmény, aki felelősséggel tartozik a többi teremtmény iránt is. Nem fogyaszthat korlátlanul, vágyait kordában kell tartani, mert ha nem így cselekszik, a teremtett világ elpusztul. A film társadalmi üzenete és érzékenyítése elsőosztályú. Nem hivalkodó okoskodással akarja a néző szájába adni az unalomig űzött, felelősségvállalásról szóló szlogeneket. Nem kisiskolás módon hívja fel a figyelmet a környezetszennyezés és klímaváltozás veszélyeire sem. Úgy tanít, hogy közben folyamatosan olyan kérdéseket tesz fel, amelynek megválaszolása az emberiség közös, egyetemes feladata. A Kojot négy lelke rávilágít arra, hogy a teremtett világunk megóvásában mindenkire szükség van. A megoldáshoz pedig be kell látni azt, hogy a teremtés körén belül mindenki egyenrangú, ha nem így teszünk, bolygónk élővilága elpusztul.

A film látványvilága sokszínű, mégis olyan egységet képez, amelyet sok animációs filmstúdióban megirigyelnének. Az indián kultúrához való vizuális kötődés tovább erősíti a mondanivaló hitelességét. A film szinkronhangjai is telitalálatnak bizonyultak: a teremtő hangját megidéző Papp János, illetve Bozsó Péter, Pikali Gerda és Széles Tamás valóban olyan élettel töltik meg a karaktereket, amely egy ilyen mitikus történet elmeséléséhez elengedhetetlen. Erről a filmről még sokat fogunk hallani, remélhetőleg nemzetközi díjeső és elismertség kíséri majd az alkotók fáradtságos munkáját.

A film 2023. március 16-ától kerül a magyarországi mozikba.