◼Amikor tizenöt esztendeje a pécsi egyetemre hívták tanítani, mi volt az első reakciója?

Egy hét gondolkodási időt kértem, akkoriban ugyanis többet énekeltem külföldön, mint itthon. De azt mondták, épp ilyen tanárt szeretnének, aki még maga is a pályán van, mert az inspiráló a növendékek számára, így belevágtam. Magántanítványaim korábban is akadtak, olyan fiatal énekesekkel foglalkoztam, akik erre a pályára készültek. Hiszen annak idején magam is tanári diplomát szereztem. Nem tartoztam soha azok közé, akik már óvodásként énekesek akartak lenni, művésztanárként végeztem. Már akkor is vonzott az oktatás. A karvezetés volt az álmom, de a kötelező énekórák során a tanáraim egyre mondogatták, hogy ilyen hanggal nem háttal kell állni a közönségnek, hanem megfordulni és énekelni… Sokan elragadtatva hallgatták a produkcióimat, s ők tereltek az énekesi hivatás felé. Már a diplomázásom előtt a Bayreuthi Ünnepi Játékok ösztöndíjasa lehettem, majd a végzés évében Fischer Annie-ösztöndíjat kaptam, egy esztendőre rá az Operaházban énekelhettem, számos főszerepben bemutatkozva. Pécsett is rendszeresen szerepeltem, jó kapcsolatom volt a zenekarral, s a muzsikusok közül sokan tanítottak az egyetemen. Így amikor kiderült, Kincses Veronika nyugdíjba vonul a tanszak éléről, többször szóba került a nevem, majd megérkezett a felkérés. Élveztem az egyetemi munkát, s a pécsi öt esztendő is kellett ahhoz, hogy 2012-ben a Zeneakadémiára hívjanak.

◼Egy évvel később pedig már tanszékvezető, más lett azóta a tanári attitűdje?

Inkább énekesként változtam. Azt ugyanis a kezdetektől láttam, hogy valamennyi gyerek más, csupán a végcél ugyanaz, ezért mindenkinek a saját nyelvén kell megfogalmazni, mit tegyen, hogy elérje, amit szeretne. Mióta intenzíven tanítok, énekesként sokkal tudatosabb lettem, ráadásul azzal a felelősséggel lépek színpadra, hogy a növendékeimnek is meg kell felelnem, példát kell mutatnom. Hiszen bármit kérek, azt nekem is tudnom kell, így előadóként sem engedhetem lejjebb a lécet. Tanárként az ember folyton meg akarja váltani a világot, azt képzeli, hogy nála van a varázsgömb, de az oktatás sosem lehet egyoldalú. Oda-vissza kapcsolatra van szükség, amelynek alapvető eleme a bizalom.

Az énektanításnak megvan a maga misztikuma, hiszen nem látjuk a hangszerünket.

Ezért mondogatom folyton, hogy ennek a munkának a húsz százaléka technika, nyolcvan százaléka pedig pszichológia. Ha nem tudom a növendékem lelkét megérinteni a hangommal, a habitusommal, akkor nincs értelme az egésznek. S azt is tudomásul kell venni, hogy a mai gyerekek másképp élik az életüket, mint annak idején mi. Nálunk nem létezett YouTube, Facebook, de hatalmas vágy élt bennünk, hogy minél többet megtudjunk, ezért könyvtárba jártunk, előadásokat hallgattunk. A mai fiataloknak egyetlen gombnyomás, és kinyílik a világ. Ez ugyancsak közrejátszik abban, hogy nehéz őket rávenni az alapos és alázatos tanulásra. De ehhez kell igazodnunk, épp ezért most sokkal türelmesebb vagyok tanárként, mint amikor elindítottam az első osztályomat.

◼Említette is, hogy az órákon a kedvenc szavajárása: türelem, türelem, türelem…

Mert csak türelemmel lehet eredményt elérni. Csak magát a megfelelő légzéstechnikát beépíteni az éneklésbe több évbe telik. Meg kell ismerni a saját testüket, a hangszerüket, s nem mondhatom azt, hogy csak az működik, amit én csinálok. Lehetnek hasonlóságok, de az ember nem adhatja át a saját instrumentumát. Arra kell rávezetni a növendékeket, hogy legyen igényük és türelmük a saját testük visszajelzéseit figyelve megtalálni a legjobb technikát, a legszebb hangot. Az a fontos, hogy az ötödik év végére a legkisebb befektetett energiával a legmagasabb szintet tudják elérni. Hiszen az első időszakban rengeteget dolgozunk fizikálisan, hogy minden megfelelően beidegződjön, de később ennek már ösztönössé kell válnia. S az olyan jó érzés, amikor egyszer csak felsikoltanak az órán, hogy végre most jól szól! Helyére kerül a hang és a technika. Aztán már csak a színpadi jelenléttel van dolgunk.

◼Meglepett, amikor egy korábbi beszélgetésünk során azt mondta: a kisugárzás is tanítható.

Valamilyen szinten igen. Persze fontos, hogy kinek mi az igénye saját magával szemben. Vannak született tehetségek és vannak a szorgalmasok, s az utóbbiak néha sokkal messzebbre jutnak. A talentummal megáldott gyerekek ugyanis gyakran azt hiszik, hogy semmit nem kell tenniük, épp ezért megrekednek egy szinten, míg a szorgalmas következetesen gyakorol, megfigyeli a testét, s jóval többet tud elérni. A karizmáért rengeteget lehet tenni helyzetgyakorlatokkal, a színpadijáték-órák során. Ez is önismereti tréning. S hangsúlyozom azt is, hogy nem csupán kinyitjuk a szánkat és énekelünk, a csak szép hanggal nem lehet csatát nyerni. Kell a közlési vágy, s a közönség felé sugárzott energia is.

◼Szeret színpadra lépni a növendékeivel?

Imádok! S érdekes módon, míg a vizsgakoncertjeiken mindig szorítok értük, amikor együtt lépünk pódiumra, már azonnal kollégaként kezelem őket. Ilyenkor meg sem fordul a fejemben, hogy én vagyok a tanszékvezetőjük. Nagyon jó érzés volt most is, hogy A varázsfuvolában, amelyben a Harmadik dámát énekeltem, olyan Papagenával, Topolánszky Laurával szerepelhettem együtt, aki tavaly nálam végzett. S hogy milyen a kapcsolatom a növendékekkel, talán az is példázza, hogy néhány hete, a születésnapomon a Mozart-opera zenekaros főpróbájára belátogatott két olyan növendék, akik nem hozzám jártak, de sokszor találkoztunk, s már mindketten a dalszínházban énekelnek. Megleptek süteménnyel és pogácsával, mert tudták: pogácsafüggő vagyok.

◼Ezek szerint hamar megtalálja a közös hangot a fiatalokkal.

Igen, de közben mindig igyekszem következetes lenni. S ha kell, azt is elmondom, hogy én már a pályán vagyok, nem magamért dolgozom, nekik szeretnék jót tenni. Ráadásul nemcsak az éneklésről tudom átadni a tapasztalataimat, hanem arról is, milyen a jelmezpróba, hogyan zajlik a munka a karmesterrel, a rendezővel. Komplex gondolkodás, idegrendszer kell egy sikeres előadáshoz. Pályakezdőként számos ügynökséggel álltam kapcsolatban, s elmesélték nekem, hogy már abból le tudják szűrni, akarnak-e szerződni az előéneklésre érkező fiatallal, ahogy kisétál a zongorához… Hangsúlyozom is a fiataloknak, a szép hang csak az alap, szükség van felkészültségre, technikára, tudásra, munkabírásra, alázatra, igényességre és egyéniségre… Mindig minden próbámra felkészülten érkeztem, megvan ennek a kémiája, amit a muzsikus partnerek megéreznek és értékelnek.

◼Vezeti a tanszakot, emellett olyan előadásokban énekel az Operaházban, mint Gershwin Porgy és Besse, Jake Heggie kortárs operája, a Ments meg, Uram! (Dead Man Walking), vagy Tallér Zsófia, Szilágyi Andor, Szöllősi Barnabás családi meseoperája, a Leánder és Lenszirom.

Mindig tele a naptáram, de mostanra beállt a rendszer, s kialakult a tanítás és az éneklés közötti egyensúly. Emellett sok koncerten is szerepelek, szép élmény volt tavasszal Mozart Requiemje Kobajasi Kenicsiró vezényletével, vagy Pécsett Gyöngyösi Levente oratóriuma. S készülök már a zeneakadémiai opera-előadásunkra is, a Székely fonót adjuk elő a növendékekkel. Testhezálló a szerepem: a Háziasszony leszek Kodály Zoltán darabjában.

Borítókép:A kékszakállú herceg várában Rácz Istvánnal  Fotó: Éder Vera