Még be sem mutatták Magyarországon Kovács András idehaza később szenvedélyes vitákat kavaró Hideg napok című filmjét, a szovjet elvtársak Moszkvában már irányt mutatóan megmagyarázták, hogyan s miképpen kell helyesen (tehát marxista szemellenzővel) értelmezni a látottakat: „A film szakított a patriotizmus mögé rejtett nacionalizmussal, s nagyon aktuális emberi kérdéseket tárgyal felnőtt, szocialista-humanista szemlélettel.” (Esti Hírlap, 1966. június 13.)

A „nagyon aktuális kérdés” – korabeli szóhasználattal eszmei mondanivaló – a filmkritikusok szerint az egyéni felelősség, magatartásunk, tetteink minősége hideg napok idején. 1942 fagyos januárjában, Újvidéken három napig tartottak a hideg napok: magyar katonák és csendőrök meggyilkoltak 3309 ártatlan embert – ki és milyen mértékben felelős a gyalázatos bűntettért?

Pereg a film – ma, 2022 nyarán, a háború bénító, sorvasztó levegőjével mérgezett Európában.

Még a film forgatása idején nyilatkozott a filmrendező: „Nem történelmi, nem háborús film, az, amit csinálok…” (Esti Hírlap, 1965. december 30.) Három héttel később: „Rádöbbentem, hogy az emberi problémák sok vonatkozásban ma is ugyanazok, mint huszonöt esztendővel ezelőtt.

Az egyéni cselekvésnek, az egyéni gondolkodásnak elmulasztása megbocsáthatatlan, tragikus vétség.” (Film Színház Muzsika, 1966. január 21.)

Ha a filmrendező szerint az emberi problémák 1966-ban hazánkban sok vonatkozásban ma is ugyanazok, mint Újvidéken 1942-ben, akkor ez azt jelenti: 1966-ban is hideg napok vannak hazánkban. Magyarországon 1966-ban nincs háború, megvadult egyenruhások nem gyilkolnak ártatlan embereket halomra a Duna jegén, de 1966-ban a moziban minden nézőt azzal a kérdéssel szembesített a film: 1956. október 23. és november 4. után, a szocializmus építésének nevezett hideg napok idején el tud-e számolni becsületesen mindennapi magatartásával, cselekedeteivel és azok következményeivel?

Valószínűtlenül hófehér falú, vakítóan világos börtöncellában 1946-ban négy – árnyék nélküli! – férfi, négy katona idegtépő emlékekkel gyötri egymást és önmagát. Mind a négyen szolgálatban voltak 1942 telén azon a borzalmas három napon Újvidéken. Egyikük kezéhez sem tapadt vér, a háborút túlélték, várják a bírósági tárgyalást, felmentésükben reménykednek: amit tettek, parancsra tették.

Pereg a film – ma. Életünk során mindannyian megéltünk, megélünk hideg napokat. Mindannyian – a film négy hőséhez hasonlóan – másképpen éltük át, különbözőképpen emlékezünk, sokféleképpen ítéljük meg tegnap megtett vagy elmulasztott cselekedeteinket.

Büky őrnagy (Latinovits Zoltán) Ludovikát végzett magyar királyi honvéd százados 1942-ben, kötelességtudó, fegyelmezett, okos katonatiszt. Számára elöljárója, felettese parancsa: parancs – kötelessége ellentmondás nélkül teljesíteni. Amikor a rémült várakozókkal zsúfolt vasútállomáson Grassy ezredes magához inti az ott tébláboló századost, Büky – aki ebben az esetben, életében egyszer megszegte a kapott parancsot – szó nélkül követi, és magára hagyja riadtan a falhoz lapuló, a városból menekülni akaró feleségét. Évek múltán, a börtöncellában is úgy érzi: számára is, felesége számára is veszélyes lett volna felfedni, hogy az ezredes egyértelmű parancsa ellenére itt van a városban hitvese, okosabb volt némán, engedelmesen követni parancsnokát.

Tarpataki főhajónagy (Darvas Iván) mint korábban, 1946-ban is úgy érzi: szerencsétlen véletlenek sorozata sodorta tehetetlen parancsnoknak az újvidéki vasútállomásra. Próbált becsületesen helytállni, bár fogalma nem volt arról, hogy egy állomásparancsnoknak a zűrzavaros háborús helyzetben mit kell tennie. Grassy ezredestől írásban kérte, sőt követelte a teljesíthetetlen parancsot. Próbálta menteni az embereket, a vasutasnőt is hazaengedte, a szerb, haláltól rettegő férfit is felhozatta a pincéből. Arról nem tehet, hogy egy nekivadult csendőr lelőtte az asszonyt, a szerb partizánt később kivégezték…

Pozdor zászlós (Szilágyi Tibor) fiatal, lelkes katona, őszintén meghatódik attól, hogy az ezredes úr barátságosan, érdeklődve beszélget vele. Látta a Duna jegén, a lékekbe lökdösött holttesteket, de partizánveszély volt, a szerb csetnikekről a városban mindenki tudta: Ezek mindenre képesek! Úgy érezte: egy magyar katonatiszt számára lelkesítő az altábornagy hazafias szózata: meg kell menteni a hazát! Ő csak a legénység teáztatásával törődött, el sem sütötte a fegyverét, vigyázott a rumra, 1942. január derekán Újvidéken rohadt hideg volt.

Szabó honvéd (Szirtes Ádám) őszinte, buta ember, neki Dorner tizedes parancsolt. Abban a három napban vég nélküli járőrszolgálatban volt, félig-meddig lefagyott a lába, tette, amire felettese utasította, hiszen, ha nem teszi: lelövik – ahogy Dorner tizedes gondolkodás nélkül lelőtte az erőszakos házfoglalás ellen tiltakozó villanyszerelőt és családját.

Háború van most a nagyvilágban… Cselekvőképességünket bénítóan hányszor érezzük életünk során, hideg napok idején: a körülmények szorításában nincs lehetőségünk, erőnk, bátorságunk megtenni azt, amit erkölcsi értékrendünk szerint meg kellene tennünk.

Vajon tudjuk, felismerjük, hogy életünkben mikor vannak hideg napok?

Jövőbelátóan igaza volt – filmjét értelmezve – Kovács Andrásnak: „A konfliktus érdektelennek tűnt számomra, mint egy parancs teljesítésének vagy megtagadásának problémája, mert közelebb áll a modern társadalmak viszonyaihoz, ahol is formálisan soha nem tapasztalt jogai vannak az egyénnek, de a megfélemlítés, félreinformálás, befolyásolás hatalmas gépezetei olyan súllyal nehezednek az átlagemberre, hogy képtelen élni ezekkel a jogokkal.” (Filmkultúra, 1966. július)

Nem csak akkor vannak hideg napok, nem csak akkor működnek a megfélemlítés, félreinformálás, befolyásolás hatalmas gépezetei, amikor hadseregek állnak hadseregekkel szemben. Életünk során mindannyian megélünk hideg napokat, és nehéz helyzetünkben meggondolatlanul vagy küszködve, megalkudva vagy becsületesen, gyáván vagy bátran döntünk és cselekszünk jól vagy rosszul: 1942 januárjában az áttekinthetetlenül zűrzavaros háborús körülmények között Újvidéken; 1966-ban a Moszkva gyarmatává alázott Magyarországon; 2022 nyarán, a szorongó Európában, amikor nem tudjuk: kitör-e holnap a harmadik világháború?

Hideg napok – a filmet rendezte Kovács András, bemutatták Budapesten 1966. szeptember 26-án.

A film túlélte létrejöttének korát, a múlt század hatvanas éveit: a Hideg napok ma fájdalmasabban, idegtépőbben, megrázóbban szembesít mindannyiunkat a közelgő hideg napokkal, amikor majd az áttekinthetetlen, mindent és mindenkit elbizonytalanító zűrzavarban meggondolatlanul vagy küszködve, megalkudva vagy becsületesen, gyáván vagy bátran döntenünk, cselekednünk kell.

 

A szerző író, rendező, színháztörténész