Szólítlak, hattyú

                Énekes Budai Ilonának

 

Ördög koholta, ő nyüstölte
fölénk ezt az éjt, hol az ármány
bullái fekete zsinóron
függnek, megannyi mérges lepény,
majálisra ólom-okádmány,
hogy gőzüktől elsorvad a fény
és lepusztul szánkról az ózon.
Ólom-ingák, ha mozdulsz, ütnek,
nem moccansz meg, úgyis pofoznak,
ítélete ádáz betűknek
lélekben, hasban új csikarás,
s kell álmodni tovább a rosszat.

Fekete zsinór-erdőn át is
látok azonos kínt: szivárvány
havasán az ostor virágzik,
s virágom hervad a hahota
hóhérpados nyújtó-csigán.
Gúny bitangol akár a járvány,
beront a tűzhelyhez akárhol,
rendelkezik mint nyegle ficsúr,
utálattal mindent kirámol,
szabad keze bóvlit virágzik,
országutat ír nyála, kitúr,
kitaszít a házból, hazából.

Herceg, szabad-e énekelni,
égre kelni mint a pilóta,
vagy csak porszemen térdepelni,
úrhatalmad ahogy kirótta?
S mert rossz álmom nem szakad meg itt:
új gótika épül sebekből,
sóhaj aranyozza íveit,
harangsora: bók és bók és bársony,
s néma, nem szólít, nem serkent föl,
aki itt sújtva sohase kel föl.
Rémálmom temploma, s én alul
izzok, szavamat nem halkítom,
de sikoltom halhatatlanul:
Úristen, én nem vagyok itthon?

Szállj ide, hattyú, felfáradtam,
elfogyok, rongálnak rossz pörök,
félek, nyílik a föld alattam,
s hattyúm, ha éretted feltörök,
félek, hogy már csak fű-alakban.
Égek, csőrödben jó vizet hozz
onnan, hol a vadhattyak isznak,
kétségeimből is föloldozz,
gondozz, ahol fém ért a csonthoz,
tűzz elém zöld ágat, hogy bízzak.
Hol még a tavasz, ha fekete
havak pillognak földön, égen,
s bandába tömődnek? – de ha te
megsegítesz, biztos elérem.

Szólítlak, hattyúi hó-eke,
sátánpalástot hasító,
te vagy a jó sugarasító,
jó hitem nyerge, rosszat irtó,
hogy jobb-magamhoz is jussak el –
emelj föl engem, hadd siessek,
vágj utat árva földieknek
szárnyaddal s torkod élivel!

Budai Ilona első sikerét az 1968-as Ki mit tud? és a Nyílik a rózsa című vetélkedőn aratta, majd az 1970-es Röpülj páva országos népdalversenyen az első díj mellett elnyerte Kodály Zoltánné különdíját is. 1971-ben szerzett diplomát a soproni óvónőképzőben, majd 1972 és 1977 között elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát. Első önálló népdalestjét 1976-ban adta. 1978-ban jelent meg első önálló nagylemeze. Ebben az évben alakult meg budapesti fiatalokból a Vikár Béla Népdalkör, melynek haláláig volt a vezetője.
Az 1970-es évek közepétől gyűjtött a környező országok magyarlakta vidékein népdalokat és népmeséket. 2001-ben készült első mesekazettája gyermekeknek, majd egy felnőtteknek szóló kazetta is. 1995-ben jelent meg első CD-albuma.
1986-tól tanított a III. kerületi zeneiskola népzenei tanszakán, amely ma már Óbudai Népzenei Iskola néven önálló intézmény. Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán, 1975 óta vezetett népzenei táborokat. A Magyar Rádióban 1987-től tíz éven át Énekeljünk együtt, majd 1997-től Fúvom az énekem címmel volt műsora. 2008-tól a Magyar Katolikus Rádióban szerkesztett és vezetett népzenei műsort.
Munkáját egyebek mellett A Magyar Érdemrend középkeresztje (2014), Kossuth-díj (2016) és A Nemzet Művésze (2018) kitüntetésekkel ismerték el.