Gyermekkoromtól szeretem a dalokat – meséli Fokanov Anatolij –, az első koncertemet ötévesen adtam, amikor magamat kísértem a kis tangóharmonikámmal, s az egész család, a rokonság és a barátaik hallgatták az előadásomat. Minden szerepelt a repertoáromon, amit csak hallottam a rádióban vagy bakelitlemezen. Hallás után tanultam, s aztán már két-három alkalmat követően hibátlanul elő is tudtam adni. Később a novoszibirszki Glinka Zeneakadémia növendéke lettem, ott is komoly munkát fordítottak minderre, hiszen a dalirodalom tömérdek művével foglalkoztunk, Schuberttől, Schumannon át Ravelig, Glinkáig. Természetesen az orosz komponisták is sorra kerültek, hiszen nagyon termékenyek voltak ezen a területen, elég, ha Csajkovszkij, Rahmanyinov vagy Rimszkij-Korszakov műveire gondolunk. Örömmel adom elő a darabjaikat, mert ezek a zeneszerzők igazi zsenik voltak, akiknél a szöveg is figyelemre méltó, hiszen Puskin, Lermontov, Tolsztoj vagy akár Heine költeményeit zenésítették meg.

A mostani hangversenyre a fölkérés a Bartók Rádióból, Veisz Gábor szerkesztőtől érkezett.

Veisz Gábor azt szerette volna, ha ritkábban hallott, kevéssé ismert gyöngyszemekből állítjuk össze a programot – magyarázza az énekes –, így válogattuk ki Borogyin, Glinka, Rubinstein mellett Dargomizsszkij szerzeményeit.

Többek között Az arab melódia, A tenger cárnője, az Alvó hercegnő, a Csodálatos kert, az Éji zefír árad az égben című darab is helyet kapott a műsorban.

Zongorakísérőnk ezen az esten Virág Emese lesz, akivel már évtizedek óta muzsikálunk együtt, sok-sok sikeres fellépést tudhatunk magunk mögött. Az ő fölkérése volt például egy Dargomizsszkij-CD is 2004-ben, amely a Hungaroton gondozásában látott napvilágot. Azon az albumon harminc dal szerepel, s világpremierként jelent meg. Ma is hallható a YouTube-on. Emellett már a Bartók Rádióban is sokszor szerepeltünk, az Óbudai Társaskörben, a Fészek Klubban, a debreceni Orosz Fesztiválon, s a Magyar Állami Operaházban is felléptünk együtt. Kiváló partner, akivel nagyon hasonló a zenei gondolkodásunk, s ugyanez igaz a mostani dalest másik fellépőjére, Wiedemann Bernadettre is. Vele is énekeltem már ilyen koncerten. Emlékezetesek közös dalszínházi élményeink is, hiszen A trubadúrban, a Don Carlosban, a Pikk Dámában, a Rigolettóban és Az álarcosbálban is sokszor szerepeltünk együtt. Igazi atmoszférateremtő művész, akivel mindig inspiráljuk egymást.

Fokanov Anatolij dalestjén az Orvos szalonban

 

Persze a partnerek mellett az is fontos, hogy olyan darabokat énekeljek, amelyek a hangomnak és a lelkemnek megfelelnek, másképpen nem megy – mondja az orosz származású magyar bariton, aki azt is élvezi, hogy anyanyelvén szólaltathatja meg ezeket a kompozíciókat. –

Igazi mestermű mindegyik, s az is szeretem, hogy egy teljes történetet kell elmesélnem néhány perc alatt, jelmez, díszlet nélkül a pódiumon, csupán a hangommal. Másfajta előadást kíván ez, mint a dalszínházi szereplés, minden rezzenést lát, hall a közönség. Ez koncentrált jelenlétet kíván.

Pillanatok alatt kell váltani az eltérő hangvételű darabok között, hiszen mindegyik dal más és más hangulatú. S az a jó, hogy ha a lelket megérintő, tragikus darabok mellett a vidám daloknál velem együtt tud nevetni a publikum. Lényeges a kisugárzás, az, hogy a zongoraművész partnerrel képesek legyünk motiválni egymást, figyelni a másik szemvillanására is.

Alapvető a technika is, azt mondjuk, hogy a basszistának, baritonistának a haláláig kell énekelnie. Ha nem szól a hang, az azt jelenti, valamit rosszul csinált… Egy művésznek folyamatosan karban kell tartania magát.

Én még ma is naponta gyakorolok, skálázom. Rendszeresen tanulok újabb és újabb darabokat. Figyelek a fizikai erőnlétemre.

A művész még arról is beszél, örül, hogy erre a dalestre a Bartók Rádió szervezésében kerül sor, hiszen így nem csupán a jelenlévők hallgathatják meg az előadást. Ráadásul a Bartók Rádió is szerepet játszott abban, hogy annak idején Magyarországot választotta új hazájának, mert fantasztikusnak találta, hogy itt a komolyzenének még egy saját adója is van. Az Operaházról szólva pedig elmondja, tavaly ősszel a Magyar Állami Operaház örökös tagjává választották, s ez azért is boldoggá teszik, mert a kollégák döntése a legnagyobb szakmai elismerés.

Harmincnégy esztendővel ezelőtt léptem be az Ybl-palota kapuján – mondja Fokanov Anatolij –, elvarázsolt az épület, s éppúgy a társulat is. A közönség szeretetét már hamar érezhettem. Egy év múlva társulati tag lettem, ily módon részese az operai életnek. Lenyűgözött a dalszínházi repertoár, a magyar zene. Nagyon hosszú lenne a lista, hogy felsoroljam a felejthetetlen produkciókat, az emlékezetes zenei pillanatokat.

 

Nyitókép: Fokanov Anatolij Gálakoncertjén
Fotóforrás: Fokanov Anatolij archívumából