Bár az intézmény ötven évvel ezelőtt a régió legnagyobb kulturális központjaként nyílt meg, és az elmúlt évtizedben többször is felújították, s korszerű, multifunkcionális közösségi térré alakították, amely felszereltségében és belső kialakításában megfelelő helyszín egy filmmustrának, részben még magán viseli a múlt jellegzetes jegyeit. Talán emiatt még szomorúbb, hogy a kétévente megrendezett fesztivál nyitóünnepségén, Szemadám György festőművész és művészeti író életműdíj-átadásán és az 1985 óta megrendezett animációs filmünnep eddigi díjnyertes rövidfilmjeiből összeállított másfél órás vetítésen alig százötvenen ültünk a négyszer több ember befogadására alkalmas színházteremben. Maguk az etűdök és kisfilmek azonban érdekesek.
Horváth Mária Ajtó 8 című, az elmúláson keresztül a világ pusztulásáról mesélő alkotása és Orosz István Vigyázat, lépcső! című absztrakt, társadalmi üzenetet hordozó munkája érzékletesen mutatja be azt a ragyogóan gazdag közeget, amelyben a fesztivált szervező animációs stúdió, a Kecskemétfilm alkotói dolgozhattak az 1980-as években.
Cakó Ferenc 1999-es alkotása, a Labirintus nemcsak erős szimbolikus töltete, hanem szuggesztív képi világa és szürkés gyurmafigurái miatt is figyelemre méltó. Glaser Kati FIN című csodaszép tablóképe diplomafilmként készült 2008-ban, így nem véletlen, hogy gazdagon mutatja be az alkotóban rejlő tehetséget, miközben M. Tóth Éva Zenit címmel, tárgymozgatással és fotóanimációs technikával 2010-ben befejezett, Triesztnek írt szerelmeslevele szintén a teljességre törekszik, csak éppen a képzelet helyett századfordulós képeslapokra támaszkodva. Az elmúlt tizenöt év alkotásai is képviseltették magukat: Bertóti Attila abszurd diplomafilmje, a Mese igazi közönségkedvenc, amely kiválóan megágyaz a szekció két zárófilmjének, Bucsi Réka Love című, 2016-ban Európai Filmdíjra jelölt, szerelmet, vágyakozást és magányt zseniálisan bemutató első filmjének és Tóth Roland Bela című, Lugosi Béla előtt némafilmes technikával, fekete-fehér rajzolt álomgyárral és szerethető humorral tisztelgő munkájának.
Nemcsak a KAFF legsikeresebb régi és új rövidfilmjeit volt érdemes megnézni (a fesztivál nagydíjával Tőkés Anna Az utolsó dobás című, az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába is beválogatott tizenegy percese kapta, jogosan), hanem azt a látványos plakátkiállítást is, amely a mustra negyvenéves történetét idézte fel, külön hangsúlyt fektetve a kétévente megújuló arculatra. Bár a gyerekek itt szabadon rajzolhattak a falakra, és kipróbálhatták a homokanimáció technikáját is, ennél több élményt és számottevő információt nyújtott Csáki László tavaly bemutatott, kiváló filmjéhez, a Kék Pelikanhoz kapcsolódó kiállítás (ellentétben a Máli Csaba és Pálfi Zsolt rendezte Csongor és Tünde-értelmezés köré épített „ikertárlattal”).
A kamaratárlat, az Animáció és valóság határán betekintést adott az animációs és dokumentarista elemeket ötvöző alkotás kulisszái mögé: bemutatta a film gyártásának fázisait (storyboardokat, figura- és látványterveket, színmintákat) és a werkfotókat, inspirációs hátteret, s a forgatáson használt díszleteket, kellékeket is. Kiemelt szerepet kaptak az eredeti tárgyak (köztük több lomtalanításokból vagy aukciós oldalakról származik).
Például Csáki eredeti, nyolcvanas évekbeli világútlevele, amely szinte teljesen betelt határátlépési pecsétekkel. A film már jól ismert hivatalos moziplakátját kellemesen ellensúlyozták az alternatív és el nem készült plakáttervek – köztük egy Japánból származó, játékos „fun art” verzió, amelyből hivatalos változat is készül a közelgő japán moziforgalmazáshoz. A Kék Pelikan eddig negyven nemzetközi fesztiválon szerepelt, tizenöt nemzetközi és három magyar díjat nyert; vetítették többek között Párizsban, Berlinben, Lipcsében, Stuttgartban és Cottbusban, valamint több olasz és japán városban is. „Hamar kiderült számunkra, hogy tévedés volt nagyon magyar történetként gondolni rá, mert igazi európai film lett. A rendszerváltás utáni határok megnyílásának korszakát és az Európához csatlakozást feldolgozó munkánk nemcsak hazai, hanem nemzetközi kontextusban is releváns” – ezt már Csáki fogalmazta meg lapunknak. (A hagyományos 2D-s rajzanimációval készült munka a legjobb egész estés játékfilm Pannónia-díját és a közönségdíjat is elhozta a fesztiválról.)
Pódiumbeszélgetés az animációs filmről: Cakó Ferenc, Csáki László, M. Tóth Éva, Ulrich Gábor, Varga Zoltán, Kriskó János
Egy másik figyelemre méltó kísérőprogram keretében, a Katona József Könyvtárban mutatták be Varga Zoltán filmtörténésznek, az ELTE oktatójának Magyar animációs rendezőportrék című kötetét. A már két éve megjelentetett, de a „hírös városban” most először ismertetett kötet hét magyar animációs rendező – Gyulai Líviusz, Cakó Ferenc, Orosz István, M. Tóth Éva, Ulrich Gábor, Csáki László és Bucsi Réka – pályáját dolgozza fel az egymástól élesen különböző, mégis a műfajhoz elidegeníthetetlenül kötődő életművek nyomán.
A tanulmánykötet az MMA ösztöndíjprogramjának támogatásával készült el, de Varga hangsúlyozta, hogy sem tematikai, sem személyi megkötések nem befolyásolták, amikor az egyes alkotókon keresztül a hazai animáció összetett történetét vizsgálta.
Akárcsak a kötetből, a beszélgetésből is kiderült: valamennyi alkotónál tetten érhető komoly képzőművészeti kapcsolódás, még Bucsi Rékánál is, aki bár nem a képzőművészet felől érkezett, mégis erős vizuális reflexióval dolgozik. Erre válaszul a bemutatón jelen lévő alkotók közül Cakó Ferenc arról beszélt, hogy meglepte, ahogyan a szerző „trilógiákba” sorolta életművét, de a róla írt fejezet struktúrájával, a kutató elemzési szempontjaival nagyon meg volt elégedve. Ulrich Gábor szerint a könyv éles tükröt tart az alkotók elé; vannak részek, amelyeket még nem mert elolvasni. „Nem mérhető minden film a legjobb munkákhoz. Inzultus a művészek ellen, ha kizárólag a legsikerültebb alkotásaikhoz viszonyítják őket” – válaszolta erre a szerző, kiemelve, hogy a kötet szerkezetében éppúgy a széles látókörre törekedett, mint ahogyan mestere, Király Jenő tette volna.
Mikulás Ferenc a Kecskemétfilm alapítója, a KAFF igazgatója
A KAFF szervezésénél kiemelten fontos szempont az időzítés, a mustrát rendező Kecskemétfilm a fesztivált tudatosan az iskolai tanév végéhez közeledve rendezi meg, hogy a gyermek- és családi közönség is részt vehessen a programokon. Mivel az animáción keresztül már a legkisebbeket is meg lehet szólítani, a gyermekek és fiatalok jelenléte – most is sokan voltak – általában hozzájárul a fesztivál telt házas vetítéseihez. A rendezvény azonban nemcsak a saját közönségét, hanem életben tartóit is képes volt kinevelni az elmúlt évtizedekben, ugyanis például Varga Zoltán és Ulrich Gábor valaha még gyerekzsűritagként vettek részt a fesztiválon. „Vonható bizonyos analógia az animációs filmek sorsa és az animációs fesztiválok között. Vannak filmek, amelyek feltűnnek, sikert aratnak, aztán elfelejtődnek. Mások rögzülnek a filmtörténeti kánonban – és így van ez a fesztiválokkal is. A KAFF szerencsénkre a megmaradó fesztiválok közé tartozik, és nemcsak megmaradt, hanem folyamatosan gyarapodott is. A helyi, országos kereteket is kinőtte, már a kilencvenes évektől nemzetközi vizekre evezett” – fogalmazta meg lapunknak a filmesztéta, aki pontosan emlékszik arra, hogy 1999. június 9-én, egy szerdai napon, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium gyerekzsűrijének tagjaként vett részt először a seregszemlén. A program azóta nemcsak bővült, de megtartotta azt a sajátosságát, hogy a világ minden tájáról idevonzza az animációs szakma képviselőit. Így a KAFF nemcsak a különböző generációk hazai találkozóhelye, hanem nemzetközi szakmai csomópont lett.
A jubileumi programok végérvényesen azt az érzést keltették, hogy Mikulás Ferenc, az idén Kossuth-díjjal kitüntetett animációs mester, a Kecskemétfilm alapító-vezetője nem csupán jókor hozta létre ezt a filmszemlét a szocializmus idején, hanem olyan célt tűzött ki vele, amely mára valóban utat talált a közönségéhez.
Kodály Zoltán városában külön jelentősége van annak a gondolatnak, hogy a zene mindenkié. Ezt a kodályi örökséget Mikulás is újrafogalmazta, amikor úgy döntött: az animáció is legyen mindenkié!
A fesztivál ennek szellemében idén is ingyenesen várta a látogatókat. A filmeket nemcsak szakmai zsűri bírálta el, hanem egyetemistákból álló diákzsűri, középiskolás ifjúsági zsűri, valamint a fesztivál „mezei” közönsége is szavazhatott. Bár eleinte úgy tűnt, mintha kevesebb néző gyűlt volna össze, a negyedik-ötödik fesztiválnapra ez a kép alaposan megváltozott. Valóságos tömeg volt kíváncsi a digitális rajzolással foglalkozó programra, Glaser Kati mesterkurzusára, Gauder Áron Kojot négy lelke című, Oscar-nevezett egész estés filmjére, illetve a kecskeméti animáció ékkövének számító Magyar népmesék hetvenes és nyolcvanas évekbeli epizódjaira. A sorozat két új részének szabadtéri vetítése is sokakat vonzott, ahogy az esti koncertek – a Kaláka, illetve Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák fellépése – is rácáfoltak a visszafogott kezdésre.
Nyitókép: Az animációs filmszemle színhelye a Hírös Agóra volt
Fotók: Gilly Áron és Banczik Róbert/Kecskeméti Animációs Filmfesztivál engedélyével
