Egy ember, aki a boltban a kasszánál előttünk áll a sorban, mögöttünk ül a villamoson, a padon üldögél a parkban, ahol sétálunk, de nem vesszük észre, nem tulajdonítunk figyelmet neki. Kissé megtört, idős férfi, látszik, hogy alaposan kikezdték a maga mögött hagyott évtizedek. Mivel Európa anyagi szempontból rosszabb felébe született, nincs lehetősége arra, hogy kiránduljon, színházba, moziba vagy múzeumba járjon, netán szakkörökre iratkozzon be. Béla általában otthon ül a lakásában a tévéje előtt, a napjai fő eseménye pedig az, amikor elindul a boltba, hogy megvegye a napi betevő sörét, meg valami ételt is mellé. Egyedül él, nő már rég nincs az életében, egyetlen fia pedig hosszú évek óta Németországban dolgozik, és bár tartják a kapcsolatot, csak nagyon ritkán láthatják személyesen egymást. Külső szemmel Béla élete ugyan nem a legcsábítóbb, de neki nagy baja nincs vele.

Nem vágyik sokra, csak arra, hogy hagyják békén.

Ám egy nap megcsúszik a fürdőszobában, beveri a fejét és mentő viszi el. Amikor az orvos megvizsgálja, észreveszi, hogy az idős férfi teste teli van zúzódásokkal. Nem először esett el, sőt rendszeresen megszédül és elesik. Csak idő kérdése, hogy eljöjjön egy esés, amiből már nem tud felállni. Bélát azonban ez nem érdekli, ő legszívesebben máris menne haza, hogy tovább nézhesse a televíziót. A fia azonban nem hagyja. Apja akarata ellenére elintézi, hogy a férfi bekerüljön egy idősek otthonába, ahol gondoskodnak róla. Béla azt gondolja, majd felépül, megerősödik és egy idő után hazatérhet. Rajta kívül azonban senki nem hisz ebben.

Kizlinger Lilla és Szacsvay László

 

Ez a kiindulópontja Hevér Dániel bemutatkozó nagyjátékfilmjének, a Valami madaraknak. A fiatal rendező mozija lehetett volna szomorú tabló az idős kor nyomorúságáról és az ezzel járó kiszolgáltatottságról, de Hevér nem ezt az utat választotta. Bár a film nyomokban tartalmaz szocioelemeket pusztán az által, ahogy az egykori munkások nyugdíjas éveit vagy az otthonbéli életet ábrázolja, mégsem válik tablóvá, sőt még csak nem is célja, hogy tömény társadalomkritikába csomagolja Béla históriáját.

Ennél jóval humanistább és életigenlőbb alkotó, aki képes a rosszban meglátni a jót, a reménytelenségben a reményt.

Időnként érzelmes, de sohasem érzelgős filmjétől távol áll a giccs is. Kisrealista tragikomédia, ha már mindenképp szeretném besuvasztani valamelyik filmes alműfajba. A szomorú kiindulópont ellenére ugyanis a Valami madarak vidám film. Nem a vadul hahotázós, inkább az együttérzőn mosolygós fajtából. A film szívét egy emberi kapcsolat adja. Béla ugyanis az otthonban megismerkedik a fiatal Zoéval, aki nem jókedvében dolgozik ott, de ha már ott van, barátkozik, akivel lehet. Nem lelki társak ők, látszólag semmi közös nincs bennük, illetve csak egyetlen dolog: egyikük sem érzi magát jól ott, ahol van. Béla nem akar az otthonban maradni, és folyamatosan feszegeti annak szabályait, Zoénak pedig elege van abból, hogy bár alig lett nagykorú, odahaza neki kell felnőttként viselkednie, mert az egyik férfi karjából a másikba boruló édesanyja képtelen a felnőtt életre.

Van valami amerikai független filmes hagyomány abban, ahogy e két ember kapcsolatát Hevér Dániel felépíti és kibontja. Ők ketten nem megváltják egymást, inkább csak segítenek egymásnak abban, hogy az életük elviselhetőbb legyen. A Valami madarak bizonyos szempontból a beletörődés filmje, de ezzel semmi rosszra nem gondolok: időnként egyszerűen be kell látni, hogy fölösleges küzdeni tovább. Igazi színészfilm ez, amelyben Szacsvay László és a rendezőként is ismert Kizlinger Lilla művészete legjobbját tudja nyújtani, sok színét megvillantva a papíron talán kevésbé színes karaktereiknek.

A Valami madarak a Netflix kínálatában látható.

Nyitókép: Jelenet a Valami madarak című filmből: Kizlinger Lilla és Szacsvay László