Dél-Korea sokáig a világ egyik legnagyobb nemzetközi örökbeadó országa volt. Ez a folyamat még a múlt század ötvenes éveiben kezdődött, válaszul a koreai háború utáni elszegényedésre. Az azóta eltelt időben több mint kétszázezer koreai gyermek került külföldre, leginkább Ausztráliába, az Egyesült Államokba és Európa nyugati felébe. Persze az ország gazdagodásával a külföldi örökbeadási számok radikálisan visszaestek.

A legtöbb gyereket a nyolcvanas években adták örökbe, de érdekes módon a lehetőség ma is létezik, még tavaly is hetvenkilenc dél-koreai gyermek talált új szülőre külföldön.

Időközben társadalmi nyomásra a kormány különféle programok segítségével megkönnyítette a koreai születésű gyerekek hazatérését felnőtt korukban, ugyanis az örökbeadással ők azon nyomban elveszítették a dél-koreai állampolgárságukat. Korábban ugyanúgy kezelték őket, mint bármely külföldi turistát, s ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy szülőhazájukban még inkább idegennek érezzék magukat.

Érdekes módon egy Svédországba örökbe adott lányról szóló 1991-es mozifilm, a magyar címmel sajnos nem rendelkező Susan Brinkui arirang hívta fel a hazai közvélemény figyelmét a problémára.

Az érzelmes alkotás forró témává tette az országban a nemzetközi örökbeadás kérdését, rengeteg koreai érezte úgy, az ország szégyenfoltja, hogy ennyi gyerek kerülhetett külföldre.

Azóta a téma rendszeresen megjelenik a dél-koreai filmművészetben, többnyire kissé (vagy nagyon) giccses melodrámák formájában, melyekben a külföldről érkező és a koreai nyelvet tökéletesen beszélő adoptált gyermekek hazatérnek, hogy aztán egy érzelmes jelenetben borulhassanak össze a vér szerinti szülővel.

Keresgélés az ismeretlen városban. A képen Park Ji-min

 

Nem ilyen film azonban a Visszatérés Szöulba. Ez talán részben annak köszönhető, hogy nem dél-koreai mozi, hanem hét ország koprodukciója (az Oscar-díjért például Kambodzsa színeiben indult), részben pedig annak, hogy nem egyszerűen igaz történeten alapul, hanem konkrétan az alkotók saját, személyes történetén. És a személyes történetek csak a legritkább esetben giccsesek. Davy Chou rendező a jó barátját, Laure Badulfe-ot kísérte el Dél-Koreába, amikor a lány huszonhárom évesen (az ország statisztikai adatai szerint a legtöbb örökbefogadott a húszas, esetleg a kora harmincas éveiben tér haza) úgy döntött, hogy hátrahagyva nevelőszüleit és Franciaországot, elindul felkutatni a származását. A folyamat egyáltalán nem volt könnyű. Ahogy a legtöbb így külföldre került koreai, Laure Badulfe sem beszélte a nyelvet, a tolmács pedig képtelen volt visszaadni a lány haragját és érzelmeit, mivel koreaiként mindig arra törekedett, hogy a lehető legilledelmesebben fordítson, akár az eredeti mondanivaló megváltoztatásának árán is.

A sok érzelmes találkozás, az egymás mellett elbeszélés és megbánás után Laure Badulfe két évre Szöulba költözött, és ezek az élmények vezérelték, amikor megírta az önéletrajzi ihletésű Visszatérés Szöulba forgatókönyvét.

A történet szerint Frédérique (Park Ji-min csodálatosan kiszámíthatatlan alakítása annak fényében különösen izgalmas, hogy nem képzett színészről beszélünk) egy hirtelen jött ötlettől vezérelve indul el Szöulba, igazából maga sem tudja, hogy miért. Eleinte azt hazudja magának, hogy csak a szülőhazáját akarja megismerni, de hamar világossá válik, hogy szeretné megtalálni igazi szüleit. A lány bohém, koreai szemmel már túl bohém és szabados életet él, nem beszéli a nyelvet és nem ismeri a kultúrát. Egy hirtelen szerzett, új barát segítségével kezdi felfejteni a családi szálakat. A film ragyogóan mutatja be, hogy a lány valójában saját magát szeretné megérteni, még ha fél is attól, ami vár rá, ha találkozik a szüleivel. A Visszatérés Szöulba történetmesélése csöppet sem hagyományos. Háromszor is éveket ugrunk előre az időben, hogy láthassuk, ezek a találkozások milyen nyomot hagynak Frédérique lelkében. A film időnként finom, gyengéd és érzelmes, de nem akar illúziót kelteni: a kihagyott évtizedek nem adhatók vissza. A zárójelenet pedig felér egy érzelmi ütéssel, olyan nyers és a maga módján kegyetlenül őszinte.

A Visszatérés Szöulba a Max kínálatában látható.

Nyitókép: Jelenet a Visszatérés Szöulba című filmből, a főszerepben Park Ji-min