Nem Hunyadi Jánosért szól a déli harangszó. Legalábbis nem azért a Hunyadiért zengenek a római katolikus egyház harangjai, akit Robert Lantos magyar–kanadai filmproducer tálcán kínál nekünk. Az általa megmutatott Hunyadi regényhős, akit még Jankó-korában, az erdélyi Hunyadvárban ismerünk meg: az édesapja, Vajk a hosszúíj megfelelő használatára tanítja, közvetlenül azelőtt, hogy a településre betörnének az ötven éve dúló magyar–török háborúk oszmán csapatai. A muszlimok lemészárolják a birtokközpont apraját-nagyját, Hunyadi édesanyját, Morzsinai Erzsébetet pedig meggyalázzák, majd szintén meggyilkolják.
Mielőtt belehalna súlyos harci sérüléseibe a derék vitéz hírében álló Vajk, a betörést túlélő fiának nyújtja a családi pecsétgyűrűt, amelyet ugyan egy fekete holló ellop, de a gyermek Hunyadi lelövi a madarat, s így visszaszerzi a származását bizonyító családi relikviát.
(A történet alapjait Heltai Gáspár 1575-ös Magyar Krónikája meséli el, de abban az áll, hogy Morzsinai Erzsébet kap gyűrűt Luxemburgi Zsigmondtól, akit a krónikás Hunyadi János törvényes édesapjának tart. Az ékszert azonban egy holló elragadja, amelyet a lány bátyja lelő, így az asszony már bizonyítani tudja születendő gyermeke királyi származását.)
Szilágy Erzsébet (Rujder Vivien) és Hunyadi János (Kádár L. Gellért) első találkozása
Fotó: Hunyadi produkció/Aknay Csaba
A Hunyadi-széria legnagyobb formátumú szereplőit a dél-dakotai Rushmore-hegy sziklaportréihoz hasonló módon felvonultató főcím után Hunyadi Jánost már fiatal férfiként látjuk, amint félmeztelenül megülve a lovát, egy patak felé nyargal. Megmenti egy ifjú főúrnő életét a rátámadó farkastól („Nem válik belőle farkasoknak étek” – éppúgy, mint Arany János Toldijában), majd bemutatkozik a „kis Szilágyi Erzsébetnek”. Nehezen lehet kibékülni a (talán) hiteltelen, suta, színpadias önprezentálással: Hunyadi János vagyok. Mit sugároz ez a bemutatkozás? Egy színészt mutat, aki teszi a dolgát. Itt, kezdetben, még nem is jól…
Gálffi László Luxemburgi Zsigmond alakjában
Fotó: Hunyadi produkció/Mike Ramsey
Robert Lantos, aki Hazai Kinga és Hazai Cecília producer- és testvérpár javaslatára 2010 körül vásárolta meg a Bán Mór írói álnéven alkotó Bán János író, újságíró Hunyadi-regényfolyamát,
nem aktualizálja és nem politizálja túl Hunyadi János történetét,
pedig könnyedén megtehetné. A legutóbbi történelmi biopicek (azaz életrajzi filmek) közül Koltai Lajos erőtlen és kiszámítható Semmelweis című filmje, Lóth Balázs csúnyán túlárazott, sok ízében (nagyon) rossz március 15-i árucikke, a Most vagy soha! vagy Szikora János tévéfilmszerű Hadikja például tele van szemtelenül nyílt vagy kissé árnyalt politikai (ideológiai) üzenettel. „Nem kampányfilm, nem politikus, nem felkavaró: A Hídember egyszerűen unalmas” – írta 2002-es bemutatása idején az Index Bereményi Géza az akkori viszonylatban legdrágább költségvetésű – 1,8 milliárd forintból készített – Széchenyi-filmjéről. A kritika nemcsak az Eperjes Károly főszereplésével forgatott műre érvényes, Koltay Gábor Honfoglalásáról (1996) és Sacra Coronájáról (2001), de Káel Csaba Bánk bán című, leginkább a fantasztikus szoprán, Rost Andrea művészi átlényegülése miatt értékelhető operafilmjéről (2002) sem lehet jobbat mondani.
Fotó: Hunyadi produkció/Galgóczi Németh Kristóf
De vissza oda, hogy a Hunyadi-adaptáció nem ismétel politikai mantrákat, nincs benne áthallásos üzenet, és leginkább: nem kurzusfilm! Ha nem érzékeljük ezt, Lantos szerelemprojektjének egyik legfontosabb értékétől tekintünk el, amelyért a világhírű producer (Fekete köpeny; A napfény íze; Csodálatos Júlia; Eastern Promises – Gyilkos ígéretek) egyéni ízlése, a nemzetközi színtérbe kilépés reménye vagy a több mint huszonötmilliárd forintos költségvetés külföldi forrásai (a széria elkészítésére összesen 15,2 milliárd forint állami támogatás érkezett) egyaránt felelhetnek.
Fotó: Hunyadi produkció/Aknay Csaba
A Lengyel Balázs és George Mihalka kreátori irányításával készült tízrészes széria az eladhatóságra szavazott. Bán regényciklusa végeláthatatlan hosszúságú, ambiciózus és túlírt, amelyet hibátlanul érzékeltet, hogy a legutóbbi kötet, a tizenkettedikként számozott – valójában tizenharmadik – Angyal a kapuk felett még el sem jut az 1456-os nándorfehérvári diadalig (a forgatás befejezte után jelent meg), miközben a napokban már boltokba kerül a szerző forgatókönyvből regényesített Hunyadija. Magának Hunyadinak a középkorhoz mérten tisztességesen hosszú életpálya jutott (ötvenéves sem lehetett, amikor a nándorfehérvári ütközet után, a táborban kitört pestisjárványban életét vesztette), de sem a roppant gazdag hadvezéri teljesítményéből, sem a Bán által kötetenként összehozott ötszáz oldalakból nem lehet érvényes mozgóképet teremteni. A magyar Nemzeti Filmintézet és a TV2, valamint a német Beta Film és az osztrák ORF finanszírozásában készült
produkció megalkudott az ócska dramaturgiával, amely elkerülhetetlen árnyékként terít be minden olyan életrajzi munkát, amely az alanyul választott személyek életének egyik-másik fontos mozzanata helyett a teljes életüket kívánja elmesélni.
A dramaturgiai sűrítések okozta gyors szökellések csak időnként bántók – a beképzelt, de legalább jól táncoló kardforgató címszereplő (Kádár L. Gellért) és a mindig sarkára álló, szorgalmas és hűséges házastársa, Szilágyi Erzsébet (Rujder Vivien) közepesen megírt, romantizált és butított szerepei viszont az első négy-öt epizódban szüntelenül borsot törnek a néző orra alá.
Szilágyi Erzsébet: Rujder Vivien
Fotó: Hunyadi produkció/Aknay Csaba
Éppen ezért a Hunyadi egyik legfontosabb karaktere az a Brankovics Mara (Törőcsik Franciska), akit az édesapja, Brankovics György szerb despota (a hollywoodi filmekben is játszó horvátországi szerb filmsztár, Rade Šerbedžija) – ügyes diplomáciai érzékkel – II. Murád oszmán szultán (a török–osztrák Murathan Muslu) ágyasának „házasít ki” a galambóci ütközet után. Az őt játszó Törőcsik apró mozzanatokból próbálja felépíteni a férfiak uralta középkor erős, érzékeny és okos asszonyát. Nincs könnyű dolga, mégis
az ő drámája a legsokrétűbben megjelenített: Hunyadival lángoló szerelemben léteznek, amikor Edirnébe küldik, majd képes elfogadni a fényességes szultánt, túllép az uralkodói „első feleség” intrikáin, anyaszerepben tűnik fel a leendő török hódító életében, és megpróbál segíteni a szerbeknek és a magyaroknak is.
Ilyen árnyalt karakterábrázolást a többi figura nem tudhat magáénak, de a sorozat legalább ismert és/vagy kiváló színészek hadát állítja csatasorba, köztük Gálffi Lászlót (Luxemburgi Zsigmond), Ónodi Esztert (Cillei Borbála), Fekete Ernőt (Cillei Ulrik), Gera Marinát (Brankovics Katalin), Zsigmond Emőkét (Rozgonyi Mária), Mátray Lászlót (Szilágyi Mihály), László Zsoltot (Kamonyai Simon), Kovács Tamást (Brankovics Stefán), Csákvári Krisztiánt (I. Ulászló) vagy az olaszok közül Francesco Acquarolit (Filippo Maria Visconti) és az Oscar-jelölt Giancarlo Gianninit (IV. Jenő pápa). (Csak a rendezői változat kínálja az eredeti alkotói elgondolást, amelyben az olasz, szerb, német, török anyanyelvű színészek anyanyelvükön játszanak, s amelyben például Törőcsik Franciskát törökül és szerbül is hallani, Kovács Tamás, Mészáros Martin pedig szerbül beszél. Emiatt teljesen érthetetlen, miért kell Luxemburgi Zsigmondnak német tolmács, a havasalföldi II. Vlad pedig miért magyarul szólal meg…)
Fotó: Hunyadi produkció/Aknay Csaba
Csak kicsivel több, mint elsőosztályú látványparádé ez a nagyszabású, epikus, a hitelességet nem végig követő hadisorozat. Szépen illeszkedik az olyan grandiózus nemzetközi elődökhöz, mint amilyen a Tudorok, a Borgiák,A katedrális, A tenger katedrálisa vagy a fantasy-akció-kaland sorozatok hivatkozási alapja, a Trónok harca. Ez nem pusztán gúny vagy kritika, egyben jelentős fegyvertény; még akkor is, ha
a mi Hunyadink lényege éppen az lehetett volna, hogy a világ filmalkotásaitól némileg eltérő látvánnyal, hatalmas statisztériával, bravúros történetmeséléssel valódi mélységeket mutat fel, és önálló mozgóképes nyelvet teremt.
Az izraeli Asher Goldschmidt emlékezetes leitmotivokat teremtő zenéjéért, Garas Dániel vezető operatőr a műfaji igényeknek megfelelő, s azon túl is mutató, sötét tónusú képeiért, Merkovits Bea körülbelül hatvanfős csapat által létrehozott kosztümjeiért, az aprólékos berendezői vagy sminkes stáb munkájáért viszont hálásak lehetünk.
A héroszunk legnagyobb katonateljesítményét másfél órán keresztül tárgyaló, Ridley Scott szemünk előtt megelevenedő csatajeleneteit idéző finálé megindító és méltó befejezést kínál. Igény lenne a folytatásra. Egy jobban szabott, komolyabban vett, egységes minőséget kínáló, önálló világot teremtő szériára, amely Hunyadi Mátyás köré épülne. Minden lehetőség adottnak látszik, így csak reménykedhetünk, hogy a milliós nézettségi adatok tükrében senkinek nem jut eszébe, hogy túlságosan sietősen „összedobják”.
Nyitókép: Kádár L. Gellért (Hunyadi János) és (balra a háttérben) László Zsolt (Kamonyai Simon)
Fotó: Hunyadi produkció/Aknay Csaba
