Irodalmi munkákat „fordított” mozgóképre a pályafutását a Chrysalis című, nemzetközi díjakkal elismert alkotással indító Paula Ortiz rendező az elmúlt években. Az ara – Inma Cuesta főszereplésével – Federico García Lorca Vérnász című drámájának erős vizualitású feldolgozása volt, majd következett A folyón át a fák közé, Ernest Hemingway azonos című velencei regényének filmre gondolása az amerikai Liev Schreiberrel a főszerepben. Mindezt azért említem az Avilia Szent Teréz megkísértése – eredeti forgalmazásban „csak”: Teresa – című, a magyar mozikban a húsvét és pünkösd között bemutatott játékfilmje kapcsán, mert eddig forgatott egész estés filmjei bővelkednek a rá jellemző szerzői jegyekben, a hasonló megoldásokban.
Ortiz egyéni módon mesél történetet: valamennyi munkája a törekvéseket szervesen támogató költői látomásként érzékelhető, akárcsak az amerikai mester, Terrence Malick filmlírái. Mindkét alkotó a valóság rétegzettségének komplexitását próbálja érzékeltetni, így a természet képei gyakran a belső táj kivetüléseiként hatnak, tele vannak belső monológgal, az idő pedig az emléktöredékek, érzetek, hangulati elemek tárolójaként működik.

Ortiz figyelmét alapvetően a női sorsok, a kötelességtudat, a hit köti le, de a felmutatott (mély) érzések nemcsak főhőseit határozzák meg, hanem valamiféle univerzális tapasztalat részévé válnak.

Az Avilai Szent Teréz megkísértése kétszereplős kamaradráma, amelynek a közepes méretű költségvetése ellenére – legalábbis így látszik – nem kellett semmi lényegesről lemondania a művészi teljesség rovására. Mivel Juan Mayorga spanyol drámaíró La lengua en pedazos című, eredetileg a madridi Teatro del Barrióban, 2013-ban bemutatott színművéből készült, magában hordozza azt a tiszta egyszerűséget és intellektuális mélységet, amelyre a Spanyol Nemzeti Drámairodalmi Díj kuratóriuma is felfigyelt, amikor az elismerést megszavazta a szerzőnek.

Az idős Teréz szerepében Blanca Portillo

 

Egyszerre színmű-adaptáció és mozgóképes elmélkedés hitről, egyházról és identitásról ez a film. Bár a magyar forgalmazó, a Pannonia Entertainment a „vallási thrillerdráma” túlzó műfaji leírást használja (van benne izgalom és feszültség, de az egészen más jellegű, mint például a Patricia Arquette főszereplésével készült Stigmata, amelyre jobban illene a definíció), pedig a XVI. századi spanyol aranykor legfontosabb szentjeként és írójaként jegyzett apáca életéről szóló munka közelebb áll a modern misztériumdrámához. Ezt támasztja alá a filmben először elhangzó mondat: „Maga sosem kételkedik, Terézia?” (A magyar feliratos verzió, bár a film címében Terézként szerepel, cselekményében következetesen Teréziaként nevezi Avilai Szent Terézt.) A kérdést az Inkvizítor (a karizmatikus Asier Etxeandia), a dráma másik főszereplője teszi fel, aki azért keresi fel a középkorú Teréziát (a kifinomult színészi technikájú Blanca Portillo), mert huszonhét, apácaként töltött év után ellenszegült a saját rendjének, és megalapította a Szent József-zárdát. „Cselekedetével ellentétet szított nővérei és a rendje között” – veti oda neki a férfi,

mondván tévútra vitte rendtársait, tetteit biztosan az ördög vezette, látomásai pedig csakis eltorzult képzelete vagy szemfényvesztő hazugság eredményei lehetnek.

Terézia azonban kitart a döntése mellett: jogosan kritikus a korábbi zárdával kapcsolatban; Isten beszél hozzá és meg is jelenik neki; az egykori apostolok számának megfelelően tizenkét nővért vezet a Sarutlan Kármelita Rend első zárdájában (összesen tizenhét zárdát alapított).

Jelenet a filmből

 

Ortiz nagy erővel hangsúlyozza, hogy nem klasszikus életrajzi filmet (főleg nem amerikai típusú „biopicet”) gyárt, hanem párbeszédalapú, gondolkodásra sarkalló tézist, amely minimalista térben, erősen stilizált, irodalmi értékű mondatokkal a belső útkeresésről fogalmaz meg kardinális állításokat. Bár a felvillantott múltbeli jeleneteket akár önkényesnek is tarthatnánk (a szervezőelv és a megfogalmazott állítások némileg feminista alaphangúaknak tűnnek), Mayorga színpadi munkája Avilai Szent Teréz Önéletrajz című, 1562-ben született írását veszi alapul, így a színházi és a filmes verzió a csodákat megélő, később egyháztanítónak nyilvánított apáca saját elbeszélésének hatását kelti.

Mivel a cselekmény a kötetlen inkvizíciós kihallgatáson alapul, a film nemcsak vallásos-egyházi kérdéseket vet fel, hanem azokon túlmutatva Terézia lovagregények bűvöletében töltött gyermekkoráról (a fiatal Teréziát játszó Greta Fernández alakítása szavak nélkül is meggyőző), jómódú, zsidó származásáról, a középkori nőképről, hitről és kételyről, a könyvek nyújtotta békéről, a szavak erejéről, bűnös papokról és erényes szülőkről is szól.

Két főszereplője, Blanca Portillo és Asier Etxeandia egyaránt fantasztikus alakítást nyújt, az Ortiz, Mayorga és Javier García Arredondo által írt forgatókönyv bölcs és intelligens, a film vizualitása pedig esztétikai szempontból kicsit teátrális és hatásvadász, de Rafael García kamerája okosan mélyíti el az arcok és a látomások közötti kontrasztot (dicséretet érdemelnek a bevilágítások is, mivel a kolostorok gyertyafényes félhomálya kifejező, sejtelmes hatást kelt).

Az Avilai Szent Teréz megkísértése olyan bátor asszonyt állít középpontba, aki nem ájtatos, kanonizált szent életű figura, hanem hús-vér apáca – világi élvezetek iránti hajlammal, kételyekkel, makacssággal és rendíthetetlenséggel. A film nem ünnepli a szentséget, hanem kétségekkel rajzolja körül, ami különösen hitelessé teszi a mű erős drámai szövetét.

Az Avilai Szent Teréz megkísértése április 24-től országos moziforgalmazásban látható.

Nyitókép: Greta Fernández a fiatal Teréz alakjában
Fotók: Avilia Szent Teréz produkció