Vajon a véletlen mennyire játszott szerepet abban, hogy a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet című holland regényből rendezzen filmet?

A véletleneket imádom, de nagyon sok munka és tudatosság is áll mögötte. Valóban véletlenül találtam rá három évvel ezelőtt, karácsony táján Both Gabi könyvajánlójára, elolvastam a könyvet és azonnal beleszerettem. Szerencsére könnyen megtaláltam az írót, Annet Huizingot, levelet küldtem neki, és ő örömmel vállalkozott a közös munkára.

Inspiráció vagy kőbe vésett fundamentum a forgatókönyv alapjául szolgáló regény?

A kettő között. Úgy mondanám, a forgatókönyv fele származik az alapműből, amely kisregény, s a rövidsége miatt mindenképp bővíteni kellett a cselekményt, a másik fele pedig saját, hozzáadott történet. Általában a kortárs íróknál kérdés, mennyire rugalmasak, Annet Huizing azonban nagyon nyitott volt, értette, hogy az irodalom és a film két különböző műfaj. Már az első beszélgetésünkkor kiderült, hogy ugyanazt gondoljuk a történetről. Az évek során, amíg fejlesztettem a történetet, a forgatókönyv minden változatát elküldtem neki, megjegyzéseket fűzött hozzá, s a legtöbb arról szólt, milyen jó lett, és bárcsak ő is beleírta volna ugyanezeket a könyvébe. Szerencsés volt a találkozásunk.

Egy filmkocka a forgatásról: Demeter Villő

Miről szól a film a rendező átiratában?

Ez az igazi sírós-nevetős családi film egy kedves, kissé különc család életéről szól: Nina (Demeter Villő) legfőbb vágya, hogy író legyen, kreativitását animációs filmeket rendező apjától (Mátray László) örökölte. Mindennapjait kétbalkezes bűvész kistestvére (Hárs Bonca) kavarja fel, s mivel az édesanyja (Lovas Rozi) korán meghalt, a női mintát kissé merev nagynénje (Tenki Réka) nyújtja a családban. Amikor apja életébe új szerelem (Rujder Vivien) érkezik, Nina a szomszédban élő bohém írónő (Zsurzs Kati) iránymutatásait követve az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését, és nyitja meg szívét az új családtag és az első szerelem (Kövécs Barnabás) előtt.

Gyermekfilm vagy inkább gyermekekről szóló film?

Családi mozi, noha Európában inkább gyermekfilmnek nevezik a gyermekekről szóló filmeket. S bár egy tizenkét éves lány története áll a középpontban, mégis mindenkit megszólít, mert megjelenik benne az egész család, mesél testvérháborúskodásról, apa–lánya, apa–fia kapcsolatról, az első szerelemről, a kamaszkonfliktusokról a családban, közös veszteségről és annak feldolgozásáról, egy család újrarendeződéséről, így azt gondolom, sokan, sok szálon kapcsolódhatnak a filmhez.

A hetvenes években fénykorát élte a műfaj: az Égig érő fű és a Mándy Iván-regényadaptációk, a Csutak-filmek maghatározó élményt nyújtottak. Napjainkban milyen a gyermekfilmek helyzete itthon?

Régóta kedvencem ez a műfaj: tíz éve alapítottam a Gyerekfilm Akadémiát, a tíz-tizennyolc éves korosztályt tanítjuk filmezni, illetve forgatókönyvet írni, valamint hat esztendeje indítottuk útjára a Cinemirát, a magyarországi egyetlen nemzetközi gyerek és ifjúsági filmfesztivált. Mindkettő azt a célt szolgálja, hogy ez a műfaj a helyére kerüljön, alkotói, nézői és támogatói oldalról is kapjon elég figyelmet és elismerést. Hiszen minden a gyermekeknél kezdődik. A cseperedő korban látottak alapvetően határozzák meg az ízlésüket, a gondolkodásukat, az értékítéletüket. Ha szeretnénk, hogy a magyar film népszerű legyen, fontosak az olyan, közös alapot nyújtó gyermekfilmek, mint a Szaffi, a Macskafogó vagy amilyen éppen az Abigél volt, utóbbit a mi filmünkben az írónőt alakító Zsurzs Kati édesanyja, Zsurzs Éva rendezte.

A filmbéli kislány, Nina (Demeter Villő) a szomszédban élő írónővel (Zsurzs Kati)

Hollandiában 2021-ben a legjobb forgatókönyv díját nyerte el a Véletlenül… forgatókönyvével, mégis 2023-ig kellett várni a forgatással. Mi történt, illetve mi nem történt ez idő alatt?

A filmezés hosszútávfutás. A díj mérföldkő volt abban a tekintetben, hogy koprodukciós partnereket tudtunk keresni. Mivel a kisregény holland szerző műve, a filmkészítés első pillanatától fogva magától értetődő gondolat volt, hogy holland koprodukcióban készítsük el. Ennek ellenére szomorú voltam tavaly nyáron, amikor kiderült, hogy csak idén tudom elkezdeni a várva várt forgatást. Korábban nem vettem részt ilyen nagyságrendű koprodukcióban, először tapasztalhattam meg, mennyivel hosszabb ez a folyamat. Nemcsak a magyar döntéshozókat kellett megvárni, hanem a nemzetközieket is, és minden határozat egy másik ország bizottságának a döntésétől függött. Végül a Nemzeti Filmintézet, az Eurimages és a Nederlands Filmfonds támogatásával születhet meg a film. Ugyanakkor a koprodukció jó dolog, egyrészt dolgozhatunk olyan nemzetközi szakemberekkel, akik inspirálók és új szemléletet hoznak a filmbe, másrészt pedig az elkészült film, melynek bemutatóját 2025-re tervezzük, végül több ország mozitermébe jut el.

Nyitókép: A forgatókönyvíró-rendező Lakos Nóra a a film főszereplőjével Demeter Villővel Fotók: Véletlenül...produkció/Kovács Tamás