Amikor tavaly egy három előadásból álló programot állítottam össze, már magam mögött mertem hagyni a koncertekhez fűződő klasszikus várakozásokat – meséli Szalai Éva. – A Hangulatképek című sorozatnak a Szabó Ervin Könyvtár Ötpacsirta Szalonja adott otthont: a műsorok a Fantázia, Szeszélyek és Ezeregyéjszaka címeket viselték. Gondosan rendeztem egymás mellé a darabokat, hogy végigvezessem a közönséget azon a zenei ösvényen, ahol nem számít a kor, a műfaj, ahol a Beethoven-darab, a Chopin-noktürn mellett nagyszerűen megfér a jazzimprovizáció is. A hangversenyt egy-egy emóció köré szerveztem, s a hangulatképekkel közvetlenül akartam hatni a képzeletvilágra…A zene megmozdít a lelkekben valamit, függetlenül attól, hogy van-e a hallgatónak klasszikus zenei előképzettsége – az estek utáni visszajelzések is ezt igazolták. Szeretnék minél több ilyen egyedi programot összeállítani, alaposan kidolgozni ezt az új repertoárt, felvételeket készíteni, majd külföldön is elindulni.

Új korszak kezdődött most a pályámon, csak olyan koncertfelkéréseket vállalok el, amelyekben örömömet lelem.

Az ugyanis, hogy lett egy másik hivatásom is, és programozóként is dolgozom, levette a zenélésről a megélhetés terhét. Olyan szempontból is fordulóponthoz érkeztem az életemben, hogy idén tavasszal hangversennyel zárom doktori iskolai tanulmányaimat a Zeneakadémián, így a formális képzésem végére értem.

Egyvalami azonban három évtizede változatlan: ma is ugyanúgy hat rám a zene, olyan semmi máshoz nem hasonlítható érzéseket kelt bennem, mint az első években, és azóta sem ereszt…

Eleinte, hatévesen Szalai Éva még csak szépen akart játszani ezen az instrumentumon… Tizenhárom esztendős volt, amikor döntés elé állították. Ekkor kellett határoznia arról, hogy a zenészi hivatás mellett köteleződik el, vagy reál irányba indul, hiszen nagyon szerette a matematikát is, tanulmányi versenyeket nyert, és tanárai is arra biztatták, ne hagyja kárba veszni ez irányú tehetségét. Ő maga is szerette, ha logika alapján vezethető le az eredmény. Végezze el párhuzamosan mind a két egyetemet – mondogatta környezete. Egy meghallgatás aztán sorsdöntő lett. Későbbi kecskeméti konzis tanára, Radványi Mária meghallgatta, és olyan lelkes lett a játéka után, hogy felajánlotta, azonnal felveszi növendékének, nem számít fiatal kora… Visszaigazolást jelentettek később az országos zenei versenyeken elért sikerek is.

Szalai Éva: Ma is ugyanúgy hat rám a zene, mint kezdetben
Fotó: Kleb Attila/ A művész archívumából

 

Egyértelművé vált számára, hogy tanulmányait a kecskeméti Kodály Iskolában folytatja, ahol a tanulás minden perce örömöt jelentett. Élvezte a szeretetteljes légkört, a támogató közeget, az összetartó osztályt, ami nagyon különbözött általános iskolai tapasztalataitól. Mindennap reggel ötkor kelt, hogy hatkor már gyakorolhasson a tanórák előtt, s este nyolcig tartott a kamarazene, a közös muzsikálások sora, de mindezt imádta. A Zeneakadémiára legmagasabb pontszámmal jutott be, s aztán sorra jöttek a nemzetközi versenyeredmények, különdíjak.  

Mégis megrázó volt – meséli – szembesülnie a Zeneakadémián azzal, hogy az osztálytársai közül sokaknak mennyire a vérükben van a muzsika, zsigerből tudják mindazt, amit neki meg kellett tanulni.

Akadtak nehezebb időszakok, amikor nem bírta elviselni a saját játékát, és elgondolkodott azon, nem lenne-e jobb a műszaki egyetemen folytatni…

Zeneakadémiai kamarazene-tanára, Gulyás Márta volt az, aki megmentette a pályának. Neki köszönhetően jutott el később Madridba, hogy olyan legendás mestertől tanulhasson, mint Dmitrij Baskirov. Bár a spanyol zeneakadémiai felvételire annyi esélyt látott, mint egy lottó ötösre, mégis sikerrel járt. Két évet töltött Baskirov mellett, aki sokat segített a fizikai kapcsolódásban a hangszerhez. Egy itthon töltött esztendő következett, amikor megszerezte zeneakadémiai diplomáját, Madrid után azonban tudta, Nyugat-Európában szeretné folytatni. Végül a hágai Királyi Zeneakadémia kétéves mesterképzésére jelentkezett, ahol tárt karokkal fogadták. Mire befejezte, állásra is talált, az ottani balettintézet növendékeinek korrepetitora lett, miközben koncertezett, versenyzett és tanított is.

Nagyon izgalmas volt – folytatja –, mert egészen más szempontok szerint kellett a zenével bánni, mint ahogy azt korábban tanultam. Két-három másodpercem volt, hogy megtaláljam a megfelelő karakterű darabot, kotta pedig egyáltalán nem létezett.

A táncosok lehetetlen dolgokat hajtanak végre a pódiumon: ha magasabbra akarnak ugrani, gyorsabban pörögni, másképp kell játszanom, hogy támogassam őket. Improvizálni kell, s kreatívnak lenni.

Időbe telt, míg belerázódtam, de tanulságos volt.

Az iskolában nagyon szerették, maradhatott volna, de hat hollandiai év után a szerelem hazaszólította. Egyébként is tervezte, hogy a Zeneakadémia doktori iskolájában folytatja, így 2017-től elkezdte a kutatómunkát, disszertációjának témája Alfred Cortot zongoraművész Chopin-interpretációja.

Tanítani kezdett a Szent István Konzervatóriumban, örömmel adta át azt a tudást, amelyet a hosszú úton szerzett, míg kiskőrösi lányból olyan zongoraművésszé vált, aki a holland királyi párnak is játszhatott. Közben pedig a hazai koncertéletnek is gyakori fellépőjévé vált. 

A pandémia alatt szembesült azonban azzal, hogy nem érdemes mindent egy lapra, a zenére feltenni. Szalai Éva két esztendőn keresztül hezitált a döntésen, a legnagyobb félelme ugyanis az volt, hogy ha más utat választ, zenei pályájának vége szakad.

Végül belevágott az ismeretlenbe. Egy esztendőn át szoftverfejlesztést tanult, s egy hónappal az iskola befejezése előtt sikerrel szerepelt egy állásinterjún. Így ma már kiegészíti egymást a két hivatás.

Nagyon örülök, hogy így alakult, mert mindig érdeklődtem a reáltudományok iránt – mondja –, s jó, hogy most e téren is fejlődhetem, ráadásul a másfajta tevékenységnek köszönhetően még nagyobb öröm odaülni a hangszerhez.

Hiszen a zenélésről sem mondott le, s hogy milyen sikeres, talán jelzi, hogy év végén Bács-Kiskun Vármegye Príma díjának kategóriagyőztesei között volt. Készül az április 8-i doktori koncertjére is – úgy véli, az, hogy francia nyelven kutatta a zongoraművész Alfred Denis Cortot munkásságát, fordította a kottában, könyvekben, folyóiratokban fellelhető gondolatait, felért egy mesterkurzussal.

Az eddigi három évtized során rengeteget formálta a személyiségemet a zene – folytatja Szalai Éva. – Máig emlékszem, hogy amikor először játszhattam zongoraversenyt a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral, napokig fél méterrel a föld fölött lebegtem. Tömérdek olyan emlékezetes pillanatról számolhatok be, ami a zenének köszönhető. S ez az érzelmi kapcsolódás mind a mai napig megvan a hangszerrel. Még a legsötétebb időszakokban is, amikor a karrierváltást fontolgattam, és meghallgattam egy-egy darabot, felmerült bennem a gondolat: ha abbahagyom, akkor ezt a művet soha nem fogom tudni eljátszani…   Nem tudok lemondani a zenéről, de jó, hogy ma már nemcsak egy zongorista vagyok, hanem beleláthatok a világ egy másik szeletébe is.

Nyitókép: Szalai Éva
Fotó: Kleb Attila/A művész archívumából