Az ügynökakták ugyan továbbra sem nyilvánosak, de így is jócskán láttak napvilágot filmre való történetek. A vizsga című film forgatókönyvírója, Köbli Norbert ugyan nem egy konkrét igaz történetet adaptált a forgatókönyvében, bár kétségtelen, hogy a magyar történelem rögvalósága inspirálta. És képes volt ezt a súlyos történelmi helyzetet – a film 1957-ben játszódik – izgalmas, már-már hitchcocki thrillerré gyúrni, amibe még némi John le Carré-s mellékíz is vegyült. A vizsga ugyan tévéfilmnek készült, de a olyan jó visszhangot kapott, hogy később a mozikban is bemutatták. Bár a film 2011-es, két szempontból is aktuális mostanában: egyrészt készült hozzá egy folytatás A játszma címmel, amit épp júniusban kezdtek vetíteni a hazai mozik, és azt mutatja be, mi történt a szereplőkkel bő tíz évvel A vizsgában történtek után; a másik aktualitás meg egyszerűen az a tény, hogy A vizsga felkerült a Netflix kínálatába, és újranézve gyorsan kiderült, hogy egyáltalán nem fogott rajta az idő, és ma is ugyanolyan pörgős és kiszámíthatatlan, mint amikor először találkoztam vele, ráadásul a szereposztása is kiemelkedően erős.

A történet 1957 karácsonyán játszódik, amikor az ÁVH (Államvédelmi Hatóság), nem törődve a neki dolgozók családi életével, úgy dönt, hogy épp szenteste teszteli egy munkatársa lojalitását, vagyis párthűségét. A kiszemelt elvtárs a fiatal és feltörekvő Jung András, aki egyre feljebb tör a ranglétrán, és épp a mentorára és feljebbvalójára, Markó Pálra hárul a feladat, hogy egy trükkös vizsgával tegye próbára a legjobb emberét. Mint tudjuk, a kémfilmek/ügynökfilmek lényege az, hogy senki nem bízhat senkiben, még a falnak is füle van és persze nem mindenki az, akinek látszik. Ez hatványozottan igaz A vizsgára, ami gyakorlatilag sportot űz abból, hogy folyamatosan megváltoztassa, mit gondoljanak a nézők a szereplőiről, újabb és újabb fordulatokat adagolva a cselekménybe. Sokáig a magyar filmek legnagyobb baját épp az erős, jól kidolgozott forgatókönyv hiánya jelentette, de A vizsga már egy új iskola, egy új hozzáállás gyermeke, ami az előző évtized során szerencsére egyre erősebbé vált a magyar filmiparban/filmművészetben.

 
Persze hiába találná ki a forgatókönyvíró a legnagyobb történetvezetési trükköket, ha ehhez nem kapna megfelelő partnereket egy jó rendező és egy nagyszerű szereplőgárda formájában. Bergendy Péter az Állítsátok meg Terézanyut!-tal tanulta ki a műfaji filmezés alapjait, de jól látszik, hogy a kémfilm zsánere sokkal közelebb áll hozzá. A filmje már a hangulatos, korabeli tárgyak sokaságát felvonultató főcímével berántja a nézőjét, és azt is képes feledtetni velünk, hogy ezt a kosztümös filmet nagyon-nagyon kis költségvetésből forgatták. A sztori nagy része ugyan belvárosi gangos házak lakásaiban és lépcsőházaiban játszódik, de mindig kinyitja annyira a történetet, hogy ne érezzük teljesen kamaradrámának, ráadásul a budapesti utcaképek feltűnő kihaltságára is tökéletes magyarázatot ad azzal, hogy a cselekmény karácsonykor játszódik. A szereposztás briliáns. A tizenegy évvel ezelőtt még éppen a filmes karrierjük csúcsán járó Nagy Zsolt és Hámori Gabriella kettős mellett A vizsga végre méltó főszerepet adott Kulka Jánosnak, aki az egyik legnagyobb filmszínészünk, csak sajnos a Szomszédok annyira ráégett a karrierjére, hogy hosszú éveken át a filmesek nem láttak benne mást, csak Mágenheim doktort. Kulka sokkal többre volt hivatott, mint ami végül a magyar filmekben jutott neki, és erre A vizsga a tökéletes bizonyíték, ahol olyan finoman, olyan árnyaltan játszik, hogy még ebbe a rideg kémvilágba is képes emberi érzelmeket csempészni. Ő az, aki eléri, hogy a film során ne csak meglepődjünk a fordulatokon, hanem érzelmileg is magával tudjon ragadni a történet. Végtelenül fájdalmas a tudat, hogy ez a színészóriás ennyire ritkán kapott a tehetségéhez méltó filmszerepeket, bár talán A játszma most egy kicsit kárpótol minket ezért. A film nem próbálja meg régi, romantikus köntösbe csomagolni az ötvenes évek Magyarországát, ugyanakkor nem próbálja visszaadni a korszak nyomorát sem: nem dokumentumfilmként működik, hanem zsánerfilmként, ami a történelmi korszak adottságait kizárólag a zsáner szolgálatába állítva kívánja használni: nem az érdekli, hogy a filmet néző történészek maximálisan elégedettek legyenek a látottakkal, hanem az, hogy a történet működjön csavaros kémfilmként, így mindent ennek rendel alá. A kémfilmes dramaturgia aprólékosan kidolgozott, látszik, hogy ez az a film, ahol minden apró tettnek, minden döntésnek jelentősége és következménye van. Ráadásul a tévéfilmes háttér miatt a játékidő is kimondottan barátságos, alig kilencven perces, ami nem hagy helyet a filmeseknek arra, hogy sallangokkal mulattassák a nézőt: ezen a filmen egy deka felesleg sincsen. A műfajban feketeövesnek számítók ugyan talán rájönnek majd idő előtt, mire megy ki a játék, de A vizsga nagy előnye, hogy ez sem ront igazán az élményen.
 
A vizsga a Netflix kínálatában látható.