◼Jogászból lett filmkritikus, forgalmazó, majd forgatókönyvíró.

Kardos István volt az első magyar forgatókönyvíró, aki a személyi igazolványában is ekként szerepelt. Ő tanácsolta a diákjainak, hogy évente legalább két forgatókönyvet kell írniuk ahhoz, hogy egyszer jók legyenek. Én tizenhét-tizennyolc évesen írtam az elsőt, százhúsz oldal volt, tíz évbe telt, míg valóban megfelelők lettek a szcenáriók. A környezetemben senki nem élt filmezésből, hobbiként tekintettem a mozira, ami túl élvezetes ahhoz, hogy meg lehessen élni belőle. Aztán a jogi egyetem elvégzése után igyekeztem mégiscsak úgy helyezkedni, hogy a filmezés közelébe kerüljek, még ha csak a perifériára is. Filmkritikus, majd forgalmazó lettem, de közben már írogattam magamnak forgatókönyveket.

A forgatókönyvet Köbli Norbert írta

 

◼Eddigi filmjeinek témáját nagyrészt a XX. század történelme adja, úgy látszik, vonzza ez a korszak. Hogyan talál egymásra téma és alkotó?

Sosem hittem abban a romantikus elképzelésben, hogy a téma választja ki az alkotót, amíg rá nem jöttem, hogy velem újra és újra ez történik. Bizonyos témák egyszerűen „beleülnek a fülembe”. Amelyik nem enged, időről időre előjön, hónapokon át kísér, arról tudom, hogy akar tőlem valamit. Pontosan olyan ez, mint amikor a Ghost című filmben a médiumnál, akit Whoopi Goldberg játszott, megjelennek a szellemek, s mindegyik akar tőle valamit. Van, amelyik erőszakosabb, és van, amelyik éjszaka duruzsolja a fülébe, hogy foglalkozzon vele. Ezek a történetek rendszerint engem is így találnak meg. Amit aztán a néző lát, az a jéghegy csúcsa. Mint minden forgatókönyvíró, én is többet írok annál, mint ami megvalósul. Minden elkészült filmtervemre jut két meg nem valósult, de ez a filmiparban szerencsés állapot. Nagyon sok műfajban szeretném még kipróbálni magam.

◼Ezek szerint nincs ötlet nélküli időszaka, mindig ott motoz egy „szellemkarakter”?

Az ötlet olyan, mint az izom: minél többet gyúrod, annál erősebb lesz. Ha az ember nyitva tartja a szemét a jó történetekre, mindenről egy film fog eszébe jutni. A forgatókönyvírás a skizofrénia elfogadott formája, sosem érzem magányosnak magam, mert valóban mindig ugrál a fejemen néhány képzeletbeli karakter. Az összes fiktív szereplő én vagyok, és mind figyelmet igényel, ugyanúgy, mint a családom vagy a barátaim. Ha nem csinálom meg a redőnyt a való világban, az valószínűleg azért van, mert a másik világban kellett valami mást megjavítanom.

◼Milyen érzés kiengedni a kezéből egy történetet, „átadni” a rendezőnek?

Halálosan félelmetes. Számomra a legfontosabb döntés az, hogy ki rendezi a filmet. Ha jóra bíztam, akkor minden, amit csinál, nekem rendben van, nem szólok bele. A filmkészítés nem alkalmas arra, hogy egymás kezét rángassuk, a forgatáson a rendező a főnök. Ha a rendező kellőképpen harapós és tehetséges, akkor együtt érünk be a kikötőbe. Ha nem, akkor együtt süllyedünk el. Legutóbb elsőfilmes rendezővel, Tőzsér Ádámmal dolgoztam a Blokád című filmünkön – nagyon jó találkozás volt.

◼Szász Attila rendezővel már-már állandó alkotótársakká váltak.

Nagyon nagy szerencsém van vele, négy filmet csináltunk együtt. Nemrég néztem újra az Örök telet a diákjaimmal, és végtelen hála töltött el, amikor belegondoltam, hogy Szász Attila milyen hősiesen küzdötte végig a filmet. Minden produkciós folyamat tele van anyagi kompromisszummal, még a legnagyobb hollywoodi filmeké is. Mindig nagyobb az író és a rendező látomása, képzelete az anyagi kereteknél. Ő már-már monomániásan vitte végig ezt a filmet, olyan akadályokon lépett át, amelyek láttán én feladtam volna.

Hámori Gabriella és Nagy Zsolt
 

◼Ezek szerint újra tudja nézni a filmjeit?

A színészekre jellemző, hogy nem szeretik újranézni magukat. Én forgatókönyvíróként a filmjeim nyolcvan százalékát újra tudom nézni. Sokszor érzem, hogy van, ami jobban sikerülhetett volna, ha több időm van, alaposabb vagyok. Más pillanatokban viszont örülök, ha valami jól sikerült, hálás vagyok a rendezőnek, a színészeknek és a stábnak, hogy abban a pillanatban össze tudtuk rakni a filmet. Nem tudom, mi marad fenn az utókornak ebből az óriási digitális választékból, de van esély, hogy alkottunk valamit az örökkévalóságnak.

◼A szabvány szerint a forgatókönyvben csak a láthatót lehet leírni. Előfordul, hogy korlátozza ez a kötöttség?

Nem. A forgatókönyvben valóban nem lehet leírni, hogy ki mit gondol, de vannak praktikák, amelyekkel el lehet mesélni, hogy az adott szereplő lelkében mi zajlik. Lehet használni a dráma és az epika eszköztárát, a líráét kevésbé. A forgatókönyvíró művészete nem a prózában, nem feltétlenül a párbeszédekben, hanem a szerkezetben, a dolgok ok-okozatiságának felfejtésében rejlik.

Staub Viktória és Kulka János

◼Beszéljünk A játszmáról, amelynek rendezője Fazekas Péter! A történet valójában A vizsga folytatása. Vissza kellett térnie a korábbi históriához, vagy eleve tervezte a folytatást?

Néhány éve még kizártnak tartottam, hogy folytatást írjak A vizsgához. Később felmerült bennem néhány ötlet, azokat elvetettem, s megnyugodva lezártam ezt a folyamatot. És jött Kulka János stroke-ja, amikor felépült, úgy éreztem, szeretnék vele újra forgatni. Hosszas ötletelés után arra jutottam, az lenne a legjobb, ha visszahoznánk Markó Pál karakterét A vizsgából, azzal a csavarral, hogy akárcsak a színész, ő is stroke-ot kapott. Először megkérdeztem Jánost, majd Nagy Zsoltot, Hámori Gabriellát és Scherer Pétert, akarják-e a visszatérést. Akkor álltam neki a forgatókönyvnek, amikor mindenki igent mondott. Úgy kellett megírnom, hogy mind a négy színésznek legyen mit játszania, jött egy új figura is, akit Staub Viktória alakít. Alaposan feladtam magamnak a leckét, de ez volt a célom, nem akartam magamat ismételni. A vizsga nézőit és a színészeket is meg akartam lepni azzal, hogy ez a második film nem úgy működik, mint az első.

◼Milyen volt újra Kulka Jánossal dolgozni?

Profizmusa változatlan, egyetlen másodpercet sem veszítettünk miatta, sosem kellett rá várni. Tökéletesen vág az esze, csak a szavak megformálásával vannak néha nehézségei. Ebben a filmben kevesebbet beszél, de a tekintetével néha hatásosabban kommunikál, mintha megszólalna. Ezáltal „nőtt” a karakter, Markó Pál szinte mitikus, legendás figurává vált. Elképesztő élmény volt látni ezt a nagyszerű színészt.

Kulka János és Staub Viktória

◼A vizsga és A játszma is bűnügyi film, mintha az amerikai mozi felől indulna. Dolgozna Amerikában?

A leghíresebb magyar forgatókönyvíró Molnár Ferenc volt, őt a Broadway is ismerte a múlt század harmincas éveiben. Ennek ellenére sok nagyszerű magyar szerzővel együtt ő sem tudott igazán befutni Hollywoodban, mert nem volt amerikai. Ha az ember nem születik oda, hiába tudja a nyelvet, nem érti mélységében a társadalmat. Most, negyvennégy évesen érzem, hogy valamit kapiskálok a magyar nyelvről és társadalomról, de az amerikait csak annyira ismerem, amennyire a filmekből láttam. Úgy érzem, a forgatókönyvíró tragédiája, hogy nem tud utazni a világok között.

A szerző filmrendező

Nyitókép: Jelenet A játszma című filmből: Nagy Zsolt és Kulka János Fotók: A játszma produkció