Egy író, aki nem mellesleg mérnökember, és egy fiatal, Kolozsvárott diplomázott filmrendező meglehetősen ritkán kerül munkakapcsolatba, különösen nem díjnyertes közös könyvek és filmes alkotások révén. Hogyan találtak egymásra?

Buzási Gyopár Orsolya: Kerülőutakon, különös módon találkoztunk. Illusztrátort kerestek a Szerintemezazegész képesítéséhez. A könyvtervező, Imre Judit talált rám, s ez azért is furcsa, mert én nem vagyok illusztrátor. Judit kérte, állítsak össze egy portfóliót, amelyet aztán továbbított Tibornak. Szerencsém volt, Tibornak tetszett, így elkezdtük a közös munkát. Ez volt az első könyvillusztrációm, és nagyon élveztem.

Jakabovics Tibor: Miközben a különböző „célszemélyek” portfólióit lapozgattam, egyszer csak Gyopár munkáihoz értem. A többi közül szinte kiabálva kilógó, kiemelkedő anyagát nézegettem, és persze fogalmam sem volt még arról, hogy ki ő. Viszont

az az erős érzés alakult ki bennem, hogy van a gondolkodásunkban sok közös vonás, nagyon hasonlóan ír képpel, mint én szöveggel.

Rögtön be is fejeztem a lapozgatást, abban a pillanatban eldőlt, hogy vele akarom elkészíteni a Szerintemezazegész című könyvemet.

Jakabovics Tibor író-forgatókönyvíró-producer és Buzási Gyopár Orsolya rendező

 

A film vizualitása a digitális kollázstechnikára épül. összhangban a többértelmű szöveggel. Hogyan hatottak egymásra a filmen belül?

B. Gy. O.: Ez egy pingpong-mérkőzés. Ugyan nem Tibor rajzolja meg végül a könyvet vagy a filmet, de nagyon sokszor képekben gondolkozik, a szövegei is ezt tükrözik. A folyamat sem volt szokványos, némiképp hasonlított az amerikai típusú filmkészítéshez olyan értelemben, hogy a producer jött egy ötlettel, sőt a producer még író is, és felkért, mint rendezőt, majd megkerestük a munkatársakat. Ily módon a filmkészítési hierarchia csúcsán a producer állt – arról nem is beszélve, hogy ő az író is.

J. T.: Azt az állítást, hogy mindig a producer állna a hierarchia csúcsán, kénytelen vagyok cáfolni. Bizony Gyopár rendkívül karakteres, nagyon szeretnivaló, ám kőkemény kezű leányzó. Ennek megfelelően azért az a pingpong időnként lecsapásba ment át, és csak néztük a labda útját a túloldalról.

Könyvet írni meg filmet csinálni, az egészen más. Nem elkülönült világokban létező dolgok, hanem ugyanott lévő más és más. Azt viszont érezni, érteni kell, hogy egymásra támaszkodnak, mégsem ugyanazok. Ezért sok mindenben hátra léptem, eleinte persze nagyon nehezen, később viszont teljes természetességgel. Végül nem kellett semmit újrarajzolni, egyszerűen azért, mert kölcsönösen megértettük egymást.

Mi az, amit én nem tudok elengedni, mert mondjuk a film mögül elvész a karakter, a szellem, a nyelvezet, amely a könyvben gyökerezik, és mi az, amit hagyni kell, mert különben rosszul nézhető könyvadaptáció lesz a dologból, nem pedig animációs film. Valahogy így működtünk együtt. Aztán megtaláltuk a közös utat, és szövetség lett belőle. Hihetetlenül élvezetes, intenzív időszak, igazi alkotói villongás volt.

A Szerintemezazegész című kötet 21. fejezetében: apuka oviban

 

A pilotfilmet, azaz a próbaepizódot a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon a Bálint Ágnes-díjjal jutalmazták. Ez csupán első lépcsőfoka annak a sorozatnak, amely a tervek között szerepel. Új mű születik, vagy hűen követik majd a könyv huszonöt fejezetét?

B. Gy. O.: Összetett kérdés, mert a pilotfilm sem lett végül egy az egyben adaptáció. A könyvből indult ki, viszont nagyon-nagyon hosszú utat tett meg, amíg ez a pilot elkészült. Először klasszikusabb értelemben vett adaptációt akartunk, három-négy perces epizódokból álló, asszociatív logikájú filmet, amely a könyvbéli tudatfolyamszerű történetmeséléshez hasonló. Aztán lassan ez a kicsi projekt kezdte kinőni magát, egészen odáig, hogy azt mondtuk, végül is csupán ötleteket vegyünk át a könyvből. Amit átveszünk, az elsősorban a stílus, ugyanis nagyon domináns a nyelvi jellege mind a filmnek, mind a könyvnek.

J. T.: Ettől kezdve már könnyű dolgunk volt, egyszerűen csak le kellett rajzolni, össze kellett terelni flow-szerűen áradó ötleteinket, és le kellett játszani azt, ami megjelent a „közös” képzeletünkben.

Az ötévestől száznégy évesig ajánlott Szerintemezazegész című családi gyerekkönyv a Covid-járvány idején született, annak az időszaknak a szorongató, fojtogató érzését kiválóan adja vissza egy háromgyermekes család életén keresztül. Viszont a film már a „békeidőkben” készült. Változott-e a két műalkotásnak a nézőpontja azáltal, hogy megváltoztak a körülmények, a hangsúlyok áttolódtak-e valami másra?

B. Gy. O.: Hatalmas utat tudunk magunk mögött. Először a projektnek a Pandémika munkacímet adtuk, azaz a Covid-járvány keretében akartuk az epizódokat elhelyezni. Aztán felvetődött a kérdés: ki tudja, meddig lesz ez aktuális? Rájöttünk, ennél nyitottabb, az idővel jobban együtt haladó projektet érdemes csinálnunk, úgyhogy végül ezt elvetettük, és kivágtam a covidos kontextust.

J. T.: Én akkor is azt mondtam, meg ma is, hogy nem a pandémiáról írok, hanem az életünkről, ahová mindig beszűrődik valami. Akkor a pandémia, most éppen a háború folyik, netán feltalálnak valamit, ami aztán Nobel-díjat érdemel.

Szóval mindenféle történik körülöttünk, és ez a mindenféleség keresztbe-kasul beszivárog egy sokgyerekes család életébe, rengeteg konfliktust, megoldandó problémát és helyzetet teremtve.

Az életünk a vezetőszál, az alapréteg, az enyém, másoké, mindenkié. Ha úgy tetszik, mindenkori létezésünk a boltív, arra rakódik a történések tégláiból magos fal, kupola, csak nézni, csodálni kell, van olyan szög, ahonnan látni a freskót.

Pillanat az animációs filmből

 

Hol láthatják a nézők a filmet, milyen jövő vár egy díjnyertes magyar animációs filmre?

B. Gy. O.: A forgalmazás furcsa dolog, nem vagyok producer, de annyit már most tudok, ahhoz, hogy ez sorozatként működjön, bizonyos számú epizódra van szükség.

Az is a pilot szerepe, hogy felmérjük, mire van érdeklődés, ebből mi volt működőképes, mi érdekes, mi nem, mit kell elengednünk. Van-e közönsége ennek a filmnek? És igazából ennek az epizódnak a tanulságaiból tudunk tovább építkezni.

Utána eldönthetjük, hogy a tévésorozatot, vagy inkább a Youtube-os forgalmazást próbáljunk meg. S hogy vajon számíthatunk-e sikerre külföldön, nehéz kérdés, a narrációnak nagy a szerepe a filmben, a külföldi nézőknek ez bizonyára nehézséget okoz, ezért lehet, hogy igazán a saját nyelvterületén tud megmutatkozni teljes értékében.

J. T.: Először is mélyen hiszünk abban, amit csinálunk. Ezért aztán nehéz azt mondani, hogy nem kívánunk ennek a filmnek, sőt nem jósolunk világsikert keletről nyugatra, meg nyugatról keletre. A KAFF-on már díjat kapott, és az is a világnak az egyik darabja, vegyük végre észre! Hogy innen merre vezet az út, nagyon nehéz megmondani. Gondolkodunk néhány szokatlan forgalmazási, köztudatba-helyezési megoldáson, meglepően sok irányból kerestek meg bennünket külföldről is. Szerintem jó volna erről beszélni, ha csak három perc erejéig is, úgy egy év múlva. Erős az az érzés bennem, hogy sok olyan helyen fogjuk viszontlátni ezt a filmet, ahol esetleg most még elképzelni sem tudjuk. A pilotot néző szakmai és nem szakmai közönség reakciója több mint biztató, a sorozat további részeinél természetesen figyelembe vesszük a gondolatvilágunkba illeszthető összes irányadó tényezőt.

Nyitófotó: Kép az animációs filmből Fotók: Szerintemezazegész: Szorít a ház produkció