Jó esetben a díjak és az elismerések sosem a célját jelentik az alkotásnak, inkább csak afféle extra jutalmat adnak, a közönség elismerése, a befektetés megtérülése és a művészeti alkotás létrehozása mellé – de nem mindenki így gondolkodik erről. Például Humberto Suárez, a dúsgazdag üzletember sem, akinek nyolcvanéves kora körül az kezd járni a fejében, hogy milyen örökséget hagy hátra az utókornak, miről fognak majd emlékezni rá. Vele és az ő álmával kezdődik az Út a díjesőig című lehengerlően vicces szatíra, ugyanis emberünk a toronyházából kinézve arra a következtetésre jut, hogy szeretné, ha egy nagyszabású filmalkotás viselné a keze nyomát, amit producerként támogathatna bőkezűen, és elnyerne vele minden elérhető filmes díjat (innen ered a cím). Mi ehhez az első lépés? Meg kell szerezni egy szupermenő irodalmi alkotás megfilmesítési jogait, hiszen ez már önmagában komoly presztízzsel jár, és már azelőtt hírverést csap a produkció körül, hogy egyáltalán elkezdődne a forgatás. Mi kell még? Például egy olyan rendező, akinek a neve jól cseng a kritikusok körében, akinek víziója van, és aki tovább növeli a projekt presztízsét. A választás a spanyol Lola Cuevasra esik, aki nemcsak extrém frizurájával és leszbikusságával hívja fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy nagyon komolyan veszi az alkotási folyamat minden fázisát, és annyi energiát és kreativitást visz bele, hogy kis híján belebetegszik. Mivel a producer úr nem sajnálja a pénzt, sztárokra is jut a büdzséből. Ott van például Félix Rivero, a művészként is elismert filmsztár, akinek a neve nemcsak hazájában, hanem Hollywoodban is jól cseng. Mellé, a bátyja szerepére egy jó nevű karakterszínész, a színházak sztárja, az elismert művészember, Ivan Torres kerül, és a producer úr teljes elégedettségére Lola az egyik családtagjának is ad egy szerepet, mert aki a pénzt adja, annak még a szereposztásra is lehet hatása.

 

Az argentin rendezőpáros, Mariano Cohn és Gastón Duprat (harmadik alkotótársuk, Andrés Duprat csak a forgatókönyvírás folyamatában vett részt) filmje igazi bennfentes mozi arról, hogyan működik a filmipar és a filmkészítés. Sok filmet láttunk már arról, mi folyik egy filmforgatás kulisszái mögött, de az Út a díjesőbe nem azt a fázist mutatja be, mi történik a kamerák előtt. Helyette egy eggyel korábbi szakaszban járunk, a próbafolyamat idején, amikor a rendező és a színészek együtt átveszik a forgatókönyvet, kipróbálják a maszkokat, a jelmezeket, megosztják egymással és átbeszélik az ötleteiket a történet és a dialógusok kapcsán. Ehhez egy extravagáns, hatalmas terekkel rendelkező, de berendezésében minimalista villát kapnak kölcsönbe a producerüktől, ami tesz arról, hogy ugyan a film nagy része egy helyszínen játszódik, a látványvilág mégis grandiózus legyen, nagy tereket fogjon be. Mondjuk egy ilyen filmet nem annyira a látványért indítunk el, inkább a poénokért, abból pedig van itt bőven. Antonio Banderas és Oscar Martínez lenyűgözően mutatják be a saját egójukba szerelmes sztárokat, Penélope Cruz Lolája pedig már-már paródiája a hatalmas művészi tehetséget exhibicionizmussal és arroganciával vegyítő nagy európai művészeknek. Látszik, hogy otthonos terepen mozognak, és saját bevallásuk szerint is sokat tettek a szerepbe és a filmbe abból, amit a filmszakmában maguk körül tapasztaltak. Egészen elképesztő és pokoli vicces, ahogy Lola felkészíteni próbálja a színészeit a nehezebb jelenetekre. Tényleg minden eszközt bevet, legyen az a díjaik ledarálása vagy a halálfélelmük felkeltése. Semmitől nem riad vissza, de a sztárjai sem csak egymás ellen küzdenek, hanem kicsit a rendezőjük ellen is, hiszen ha valaki megszívatja őket, azt vissza kell szívatni. Az egók harcából fergeteges poénok keverednek ki, és kicsit még abba a folyamatba is bepillantást nyerhetünk, hogyan épül fel egy főszerep a filmvásznon, milyen apróságokból áll össze egy karakter, és a színész hogyan készül fel rá. Szinte hihetetlennek tűnhet, de a spanyol film két nagy csillaga hiába játszott már együtt korábban filmben, az Út a díjesőig az első alkalom, hogy jó néhány közös jelenetük akad. Banderas és Cruz is lubickol a főszerepben, rég láthattuk már őket ennyire felszabadultan viccelődni. Vannak ugyan mellékszereplők, de ez elsősorban a három főszereplő filmje, a többiek maximum asszisztálhatnak hármójuk csillogásához. Gátlástalan szatíra az Út a díjesőig, ami eléri, hogy ugyan egy szakma belső folyamatain gúnyolódjon, de közben azoknak is érdekes és érthető legyen, akiknek nincs sok fogalmuk a filmipar működéséről. Az pedig már bravúros teljesítménynek mondható, hogy a filmet a tavalyi Velencei Filmfesztiválon mutatták be nagy sikerrel, miközben a film vége kellemesen és okosan gúnyolódik egyet a filmfesztiválok fontoskodásán és csillogásán.

 

Az Út a díjesőig című film az HBO Max kínálatában látható.