Az ógörög mitológia szerint a jácint Hüakinthosz kiömlött véréből fakadt – a lengyeleknél később e virágnév lett a kifejezés, amit a meleg közösség tagjainak inzultálására és megbélyegzésére használtak. Nem véletlenül lett Jácint-hadművelet a neve annak a nyolcvanas évek közepén nagyjából két éven át tartó rendőrségi akciónak, amelynek idején regisztrálni kezdték az országban élő melegeket, bizonyítékokat gyűjtöttek és aktákat nyitottak róluk: a legfontosabb szempont az volt, hogy mindegyikük zsarolható legyen a párt részéről, a lengyel társadalom ugyanis jellemzően kivetette magából azt, akiről kiderült, hogy nem heteroszexuális. A két év alatt nagyjából tizenegyezer lengyel állampolgár neve került be az aktákba, a rendőrség pedig nem válogatott a módszerekben. Brutális verésekkel tarkított kihallgatásokkal és zsarolásokkal szerezték meg az információkat, így gyűjtöttek egyre több új nevet a dossziékba.
Az egyik rendőrségi verőlegény-alakulat tagja a fiatal Robert, aki társával rendszeresen vesz részt nyilvános vécékben tartott razziákon, hogy az ott begyűjtött melegektől némi verés után új nevekkel rakják tele az aktákat. A helyzetet bonyolítani kezdi, amikor a meleg közösségben egy sorozatgyilkos kezdi szedni az áldozatait. Robert ráveti magát az ügyre, és nem nyeri el a tetszését, amikor rájön, hogy a főnökei számára csupán az a fontos, hogy minél előbb találjanak valakit, akire rá lehet kenni az egészet. Miután egy gyanúsított megfelelőnek bizonyul, az ügyet lezárják. Ám a fiatal rendőr nem éri be ennyivel. Rendőrmufti apja parancsával szembe szállva nyomozni kezd a saját szakállára. Beépül a varsói meleg közösségbe, ahol a kutakodás közben a felszínre kerül saját látens homoszexualitása is, ami nemcsak a nyomozást zavarja meg, hanem magát Robertet is.
Ha a fentieket olvasva William Friedkin (Az ördögűző, A francia kapcsolat) 1980-ban bemutatott Portyán című filmje jut az olvasó eszébe, az nem a véletlen műve. Abban a filmben az Al Pacino alakította rendőr épült be New York meleg közösségébe egy sorozatgyilkos után kutatva, hogy aztán az őt ért ingerek hatására felfedezze, maga is vonzódik a férfiakhoz. Ám míg a Friedkin-filmben ezen vonzalom kialakulása volt a központi motívum, itt inkább csak fontos mellékszál egy társadalom- és korrajz közepette. Piotr Domalewski rendezőt láthatóan sokkal jobban érdekelte, hogy a főhőse történetét arra használja: megmutasson nekünk egy társadalmat, ahol senki nem bízhat senkiben, mert mindenki figyel mindenkit, és ahol az állam minden eszközét és hatalmát arra használja, hogy behatoljon az állampolgárai privát szférájába, és kihasználjon minden információt, amit ott talál. A lengyel Hüakinthosz egy végtelenül kiábrándult film, ami szinte nem is ismeri a napfényt, a jeleneteiben a szürkeség és a sötétség váltakozik csupán. Robert szép lassan veszi észre, hogy maga is csak láncszemként szolgált egy mindenkit bedaráló állami gépezetben, és senki sincs, akihez bizalommal fordulhatna. Domalewski nagy húzása azonban az, hogy ezt a kiábrándult világképet egy műfaji filmben képes prezentálni, ami egyetlen percre sem hagyja unatkozni a nézőjét. A lengyel Hüakinthosz a sorozatgyilkosos, rendőrös-nyomozós krimik és a paranoia-thrillerek határvonalán mozog, egyesítve magában a két műfaj erényeit, látványvilágában pedig sokszor egészen film noir-os. Nem próbál meg újítani, inkább csak használja mindazt, amit más filmesek már felfedeztek és kitaláltak előtte, de ismeri és használni tudja a kötelező műfaji elemeket, és nemcsak látványvilágot meg atmoszférát tud teremteni, hanem képes fokozni az izgalmakat, sőt még egy-két könnyed, de feszült akciójelenetre is futja tőle. A Robertet alakító Tomasz Ziętek pont azt a tisztaságot és naivitást sugározza magából, ami ahhoz szükséges, hogy elhiggyük neki akár azt is: korábban még csak naivan verte a kihallgatószobákban a melegeket, mert azt hitte, ez jelenti az utat egy szebb jövőbe, ám egyszer csak meglátja magát a rendszert és a saját szerepét benne, és megundorodik attól, amit észlel. Lehet, hogy a film egy velejéig korrupt rendszert mutat be, de a szívét és a lelkét egy ember feleszmélése jelenti, nem annyira a saját maga elől is elrejtett homoszexualitása, mint inkább az embersége szempontjából.
A lengyel Hüakinthosz a Netflix kínálatában látható.
