A Carnegie Hallban debütáltak a Carpathian Impressionsszal, amelyet most a budapesti közönség is megismerhet szeptember 26-án, a Zeneakadémia Solti Termében. Klasszikus zene vagy improvizáció?
Is-is. A Kárpát-medence gazdag, ezeréves zenei örökségét modern és dinamikus módon akartuk bemutatni, így a klasszikus előadást népzenei improvizációkkal ötvöztük. Ezt a formációt a lemezkiadónk, a Hunnia Records hozta össze. Sokat gondolkoztunk rajta, mit lehet három zongoraművésszel kezdeni, hiszen Borbély László, Varga Gábor és jómagam vagyunk tagjai a Carpathian Impressions triónak. Akkor találtuk ki, hogy kétzongorás és négykezes műveket mutatunk be, az elmúlt kétszáz év legfontosabb magyar zeneszerzőit, így Bartók Béla, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Ligeti György és Kurtág György művei is felhangzanak.
A Carpathian Impressions: Borbély László, Polgár Éva, Varga Gábor (balról jobbra)
Fotó: Krisztian Willingstorfferr
Különleges dinamikája van az estnek, az ismert daraboknak is új arcát mutatja. Örülök, hogy most itthon is előadhatjuk, szép amerikai turnénk volt már vele három éve, a New York-i debütálást követően három koncerten mutattuk be. Felléptünk a Kennedy Centerben és a Zipper Hallban, mindenütt lelkesen fogadta a közönség és a szakma. Nyáron Sopronban és Máriagyűdön ugyancsak felhangzott háromszor, Budapest után pedig Komárom és Ljubljana következik.
Polgár Éva szólóestjén a Carnegie Hallban, 2022
Fotó: Fadi Kheir
Pályáztam, s nagy örömömre engem választottak a bírálók. Ennek köszönhetően Chicagóban, Los Angelesben, Washingtonban, végül pedig New Yorkban játszhattam, ugyancsak a Carnegie Hallban.
Nem kellett messzire utaznia, hiszen az utóbbi időben az év nagy részét az Egyesült Államokban tölti, az East Tennessee State University tanáraként. Miként jut el egy zebegényi zongorista lány a tengerentúli katedráig?
Finn kitérővel… Gyerekként követendő példának láttam Bogányi Gergelyt, akinek ismertem a családját is, az édesanyja szervezésének köszönhetően lehettem tizenhárom évesen cserediák Finnországban. A közös muzsikálás, a programok felejthetetlen élményt jelentettek, olyannyira, hogy a hazaérkezést követően elkezdtem finnül tanulni.
Nagy hatást gyakorolt rám Bogányi Gergely játéka, aki akkoriban készült a Liszt Versenyre, s hallva az előadását, egyre biztosabb lettem benne, hogy a zenészi hivatást szeretném választani.
S bár beadtam a jelentkezésemet kémia–biológia szakra a váci Madách Gimnáziumba, tudtam, ha a konzervatóriumba is felvesznek, akkor egyértelmű az utam. A finn élmények miatt, s látva, hogy Bogányi Gergely milyen mesterre lelt Helsinkiben Matti Raekallio személyében, egyszerre jelentkeztem a budapesti Zeneakadémiára és a Sibeliusra.
De csak a finn fővárosban járt sikerrel. Nem törte le az itthoni kudarc?
Nem. Örültem, hogy az egyik felvételim sikerült. Bár nem volt könnyű feladat Helsinkibe költözni. Munkát vállaltam, egy családnál laktam, vigyáztam a gyerekekre, s közben jártam az akadémiára. Büszke voltam rá, hogy a saját lábamra állok, de azért az álmomról sem akartam lemondani, amit a budapesti Zeneakadémia jelentett, ezért ismét jelentkeztem, és másodszorra már sikerrel jártam. Így párhuzamosan végeztem a két egyetemet, itthon Jandó Jenőtől tanultam meg, hogy az ember lehet jó művész és tanár egyszerre, lehet a két hivatást magas színvonalon művelni
Helsinkiben Hamsa Al-Wadi Juris lett a mesterem, aki pedig az orosz iskolára jellemző igazi, szívből jövő zongorázást mutatta meg. Korábban számos mesterkurzuson is részt vettem, így találkoztam Ungár Tamással, aki abban az időben Texasban tanított. Az ő hatására jelentkeztem először a nyári egyetemre, majd a University of North Texas doktori programjára. Közben egy helyi zeneiskolában tanítottam, s mellette az egyetemen tanársegédi állást is kaptam. Lassan elindultak a tengerentúli koncertjeim is. A texasi és kaliforniai felkérések határozott időre szóltak, utána több állásra is jelentkeztem, két-háromszáz másik aspiránssal, végül ma az East Tennessee State University zongora tanszakát vezetem.
S közben a Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny társigazgatói posztját is megkapta.
Megtisztelő volt a felkérés, a megmérettetést régen ismertem, hiszen 2012 őszén megnyertem a verseny fődíját. Ezt követően egy alkalommal a zsűri munkájában is részt vehettem.
A versenynek fontos szerepe van abban, hogy Liszt Ferenc művészetét jobban megismerjék a tengerentúlon.
Kétévente rendezzük meg, százhetven jelentkezővel, tizennégy tagú zsűrivel, számos kategóriával. A köztes esztendőkben pedig a győztesek koncertturnéira kerül sor. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy mindig legyen magyar művész is a bírálóbizottságban, s ahhoz is igyekszünk segítséget nyújtani – egy alapítványon keresztül –, hogy a magyar fiatalok is bemutathassák tudásukat a versenyen. Örülök, hogy így él a kapcsolat a budapesti Zeneakadémiával is, zenei híd született, s ennek én is részese vagyok, megtaláltam benne a feladatomat.
S nemcsak a Liszt Verseny kapcsán érzem ezt. Korábban már egy amerikai Kodály-szimpóziumon is koncertezhettünk Csordás Klárával, népszerűsítve a mester zeneszerzői munkásságát, amelyet a tengerentúlon kevésbé ismernek, s bízom benne, hogy ennek is lesz folytatása.
De említhetem az Amerikai Liszt Társaság éves konferenciáját októberben, annak a szervezői feladatait látom el, a témája: Liszt és a női múzsa.
Van másfajta feladatom is, nyáron részt vettem egy oktatási-kulturális-gazdasági konferencián, amely szintén az amerikai–magyar kétoldalú kapcsolatokra épít, s úgy vélem, ez lehet a következő lépés. Szeretném, ha a debreceni, a szegedi egyetemnek is lennének kétoldalú amerikai kapcsolatai, s bízom benne, hogy jó együttműködéseket tudok kialakítani. Azt is érzem, hogy talán ez lesz az, ami a hazavezető útra terel… Szeretném majd ugyanis egyszer hazahozni a megszerzett tudást. De nem kötöm határidőhöz. Érdekes az amerikai modell, Texasban ezer hallgató járt a zenei szakra, Tennessee-ben négyszázötvenen vannak a hallgatóink. Izgalmas az ottani koncertszervezés, a mecenatúra, s az is, hogy milyen felkészültséggel érkeznek a világ minden tájáról a növendékek.
Most is rendszeresen találkozhat Önnel a hazai közönség.
Sokfelé koncertezem a világban, de amikor tehetem, itthon is fellépek. Azért is szeretek hazajönni, mert az igazi zenei barátságaim mind itthon szövődtek, s velük tudom megélni legjobban a kamaramuzsikálást. Az amerikai állás jelenti a stabilitást, megadja azt a szabadságot, hogy bátran vállaljak itthon is számos felkérést. Igyekszem a tanítást és a koncertezést egyensúlyban tartani, ez az egyetemen követelmény is a tanároktól, s magam is azt érzem, fontos, hogy a növendékekkel a művészként megélt tapasztalatokat osszam meg.
Az East Tennessee State University zongora tanszakának növendékeinek koncertje után
Nyitókép: A Duna-parton: Polgár Éva Rév Lívia egykori zongoráján játszik
Fotó: Timár Sára
A fotókat és a videót Polgár Éva bocsátotta az Országút rendelkezésére
