A cél az Ybl-közeli állapot megközelítése – idézte az Operaház felújítását megelőző kormányrendeletet korábbi beszélgetésünkkor a tervezést vezető építész, Zoboki Gábor. Ybl-közeli állapot – mi mindent jelentett ez a mondat… A felületes érdeklődő számára bizonyára csupán annyit, őrizze meg a Ház régi formáját, az ismert és megszokott tereket, színeket, fényeket, persze eltüntetve a látható és láthatatlan hibákat, amelyek az évtizedek alatt keletkeztek, rárakódtak. Se több, se kevesebb. Másképp látta az építész, aki nem titkolja, az opera és az Operaház szerelmese, aki fölesküdött a nagy elődre, s híven őrizte, mi több, élesztette újjá művét, hogy a XXI. századi közönség valóban Ybl palotájába léphessen be, s már mielőtt fölcsendül az előadás nyitánya, meglássa, átélje – ahogy Zoboki fogalmazta – az „építészeti-képzőművészeti nyitányt”.

A főlépcsőház Fotó: Berecz Valter/Operaház

A belépés és a megérkezés útját: nemesmárvánnyal burkolt előcsarnok, oszlopcsarnok, kétkarú főlépcsőház Than Mór seccóival, nagy büfé, szalonok, kerengők, páholy és zsöllye, fölötte Lotz Károly mennyezeti festménye, A Zene apoteózisa… Zoboki Gábor Ybl-tisztelete nem egyszerűen az épület megőrzésében nyilvánult meg, sokkal többre vállalkozott, mint a jól ismert Operaház felújítása; visszatért az eredetihez, ahogy Ybl megtervezte, ahogy annak idején megépült. Fiam, ez itt a térré vált idő – idézi az építész az öreg Gurnemanz szavait Wagner Parsifaljából, jelezve, ennek a Háznak a revitalizációjában egyszerre van benne a születése óta eltelt idő, az operaművészet múltja, jelene és jövője, az a miliő, amely egyedüli módon teremti meg a zene és a játék művészetét.

Mindenekelőtt a nézőtér, a zenekari árok és vele az akusztika: 1912-ben gróf Bánffy Miklós intendáns kívánságára Medgyaszay István kétszáz székkel megnövelte a férőhelyeket. Az auditórium terének kerete nem változhatott, a fiatal építész ezért a zenekari árkot „betolta” a színpad alá, levágta az előszínpadot, s ezzel együtt megszüntette a fafüggönyt. Hogy ez akusztikailag mit jelentett, azt elgondolni sem jó, bár száz évig így működött a Ház.

A felújítás után a zenekari árok ismét előrejött a színpad alól, emelhető-süllyeszthető, újra van előszínpad és fafüggöny, a zengőtér visszanyerte eredeti hangzását, olyan hosszan lecsengő zenekari hangzások, bársonyos hangszínek, tónusok szólalhatnak meg, amelyek 1912 óta nem voltak hallhatók.

Ennek ára a nézőtérről kikerült kétszáz ülőhely… A terem szintje és dőlésszöge is újra az eredeti, akárcsak az Ybl korabeli, ívelt formát idéző, szegecselt kárpitozású, karfás tölgyfa székek elrendezése, azaz megszűnt a háromosztatú zsöllye, a közfolyosók helyén értékes ülőhelyek vannak, s a szélső székek nem tapadnak az oldalsó mellvédekre. Ellensúlyozandó a megszűnt kétszáz ülőhelyet, a harmadik emeletre fiataloknak szánt, deréktámlás, olcsón megvásárolható állóhelyek is kerültek, kétségtelen, innen a látvány nem teljes, hangzás szempontjából viszont igen kitűnő helyek.

 A nagycsillár égői újra fölfelé világítanak, körötte Lotz Károly seccója, A Zene apoteózisa  Fotó: Berecz Valter/Operaház

 

S ami a színeket, a kárpitokat illeti: aki korábban járt az Operaházban, most bizonyára rácsodálkozik majd, mennyivel világosabb minden, mint ahogy megszoktuk. A falkutatások tanúfelületei segítségével előkerült eredeti színek tobzódása varázslatos: barackvirág, padlizsánlila, ultramarinkék, okkerrel segített arany. És türkiz selyemszálas, ananászmintás vörös-lila brokátok a páholyokban, az előfüggönyt kétméteres magasságban aranyozott, kézi hímzés díszíti, hatvan centiméteres bojttal és kézzel font rojttal. A hatalmas aranyozott csillárba négyszáznegyvenhat, az Operaház számára gyártott, meleg fényű, klasszikus, fölfelé világító gyertyaégő került. Ez a fény sejteti, milyen lehetett a gyertyafénnyel, gázlánggal világított dalszínház a XIX. században. 

Az aranyfény varázslatos hangulatot teremt az auditóriumban Fotó: Berecz Valter/Operaház
 
A megújulás persze nem maradhatott el a színpad hátterében sem, hiszen innen indult el a rekonstrukció. Elengedhetetlen volt a nyolcvanas években beszerelt, akkor korszerűnek mondott, de valójában már a maga idejében is nehézkes, lassú, egyre inkább megbízhatatlan színpadtechnikai berendezés, az alsó- és a felsőgépezet, a színpadi világítástechnika, az elavult, zajos lámpapark lecserélése. S új próbatermeket alakítottak ki, megújultak az öltözők; méltó körülményeket teremtettek a művészeknek.

Az Operaház ma este ünnepi hangversennyel, Újranyitó gálával köszönti megújult otthonát. A koncerten Plácido Domingo, Medveczky Ádám, Kesselyák Gergely és Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényel.

Felhangzik többek között Dohnányi Ernő Ünnepi nyitánya, Berlioz Faust elkárhozása – Rákóczi-indulója. Brahms V. magyar tánca, Kodály Zoltán Háry Jánosának néhány részlete. Március 13-án a Hunyadi László ősváltozatát mutatják be. Erkel Ferenc művével debütál rendezőként az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter. Az ősváltozat partitúrája a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának Erkel Ferenc Operák kritikai közreadás-sorozatában jelent meg.  Az előadást Kocsár Balázs vezényli, a főszerepeket Pataky Dániel, Palerdi András, Brickner Szabolcs, Bretz Gábor, Kolonits Klára, Miklósa Erika, Balga Gabriella, Erdős Attila énekli.

Az első bemutató Erkel Ferenc Hunyadi Lászlója Fotó: Nagy Attila/Operaház

Sir Kenneth MacMillan Mayerling című darabjával tér vissza a Házba a Magyar Nemzeti Balett is. Visszaköltöznek a repertoárelőadások, köztük Az árnyék nélküli asszony, a Mefistofele, a Simon Boccanegra, a Porgy és Bess, a Don Carlos, a Figaro lakodalma, az Andrea Chénier, A Nyugat lánya, Az álarcosbál, A varázsfuvola, valamint a Rómeó és Júlia és az Anyegin balett.

A szezonban két új Richard Wagner-premier lesz: Almási-Tóth András, az Operaház művészeti igazgatója Kovácsházi Istvánnal a címszerepben viszi színre a Parsifalt, és M. Tóth Géza rendező A Rajna kincse, A walkür és a Siegfried után az Az istenek alkonyával teszi teljessé a tetralógiát, amely keze nyomán különleges színpadi formanyelven jelenik meg. A főszerepeket Kovácsházi István, Rálik Szilvia, Szemerédy Károly, Horti Lilla, Gábor Géza, Kelemen Zoltán, Szántó Andrea, Wiedemann Bernadett játssza. Mindkét produkciót Kocsár Balázs vezényli. A német Frank Hilbrich rendezi az évad végén a Don Carlos bemutatóját. Verdi művének címszerepében az amerikai tenor, Matthew Polenzani mutatkozik be az Andrássy úti palotában.

S ezek az előadások már előrevetítik az ősszel kezdődő évadot: ennek egyik első bemutatójának az a Tosca ígérkezik, melyről Ókovács Szilveszter egyelőre titokzatosan nyilatkozik, mindenesetre az Opera kalendáriumában a rendező nevét még N. N.-ként jelölik, de az már nem titok, az évad mottója: Mítosz és történelem.

Aki az első hetekben látogat el a dalszínházba, láthatja a Királyi páholy mögötti, tölgyfa borítású Vörös Szalonban rendezett Erkel-kiállítást, melynek darabjait a Magyar Nemzeti Galéria, illetve a gyulai Erkel-emlékház adta kölcsön, így köszöntve az új életre kelt Operaházat.

Nyitókép: Befejeződött az Operaház revitalizációja Fotó: Berecz Valter/Operaház