Ha a nárcisztikus szó mellé illusztrációt keresnénk az értelmező kéziszótárban, bátran mellé tehetnénk Signe, a Rosszul vagyok magamtól című film főhősnőjének portréját. Signe egy kávézóban dolgozik, de többre vágyik. Sokkal többre. Ugyan kapcsolatban él a barátjával, Thomas-szal, de amint megismerjük őket, már rögtön nem igazán értjük, hogy ők ketten miért vannak együtt. Szeretetnek, szerelemnek nyomát sem látjuk, maximum a kissé gonosz humoruk az, amit élvezhetnek egymásban, meg persze azt, hogy mindkettejüknek hasonló ambíciói vannak: híressé válni, lehetőleg mielőbb. Ebben a „versenyben” (ők maguk tényleg egyfajta versengésként élik meg a dolgot) a film elején még egyértelműen Thomas áll jobban. A közelgő kiállítása iránt mutatkozik némi sajtóérdeklődés, sőt elmondhatja, hogy bizonyos körökben már ismertnek számít. Vele szemben Signe inkább csak ácsingózik a figyelemre, kisebbeket és nagyobbakat füllent/hazudik érte, de ezek az apró figyelemadagok nem tudják kielégíteni az igényeit. Miután a kávézójába beesik egy kutya által súlyosan megharapott nő, és Signe segít elállítani a vérzését, az eset és a „hőstett” hirtelen meghozza neki a figyelmet, amire olyannyira vágyott. Ezzel a sztorival már nemcsak a barátait, hanem az idegeneket is le tudja nyűgözni, és ő mindent megtesz azért, hogy a bátorságáért dicsérjék. Azonban minden csoda három napig tart: ugyanazzal a tettel nem lehet hónapokon át dicsfényben úszni, ezért új dolgot kell kitalálnia. Egy díler segítségével betiltott orosz gyógyszert szerez be, amit aztán nagy adagban fogyasztva elképesztően durva bőrbetegséget idéz elő a teljes arcán és szinte az egész testén. Signe az ismeretlen és überdurva bőrbetegség dicsőségével végre célt ér: komoly médiafigyelmet kap, és valósággal lubickol az emberek sajnálatában.

 
A norvég Kristoffer Borgli filmje csodálatos szatíra, sötét karaktertanulmány és görbe tükör az influenszerekről, valamint arról, mi mindent meg nem teszünk egy kis figyelemért. A humora éjfekete, egyáltalán nem riad vissza a túlzásoktól, ahogy attól sem, hogy egy pont után a Rosszul vagyok magamtól átcsússzon bizarr testhorrorba, ahol Signe bőrének torzulásai időnként már Jeff Goldblum léggyé változásának képeit juttatták eszembe A légy című klasszikus David Cronenberg-filmből. De amíg eljutunk idáig, sok, egészen bizarr jelenetet kell végignéznünk. Signe hazugságcunamija olyan lavinát indít el, amit úgy nézünk végig, hogy mi szégyenkezünk helyette, benne ugyanis nincs szégyenérzet. Csodálatos jelenet, amikor egy nagy, baráti vacsoránál egy lakásétteremben a lány előadja, hogy mogyoróallergiája van, és véletlenül mogyorót evett, pusztán azért, hogy az asztalnál ülők aggódni kezdjenek érte, és e tevékenységében az sem igazán zavarja meg, hogy gőze sincs a mogyoróallergiáról és annak tüneteiről, és azzal sem tudják őt kizökkenteni, amikor szólnak neki, hogy a mogyoróallergia valójában nem olyan, ahogyan ő azt előadja.

Kicsinyes, borzalmas, önző emberek a Rosszul vagyok magamtól főhősei, és bár Signe az, aki a legtovább merészkedik, egészen röhejes a jelenet, amikor a barátja, Thomas irigyli tőle a sajtófigyelmet, miután odahaza egy magazin fotózza barátnőjét a bőrbetegsége miatt. Az pedig már a társadalmunk görbe tükre, amikor a tényleg iszonyatosan eltorzuló Signét egy divatmagazin egy menő fotóanyaggal úgy kívánja bemutatni, mintha ezzel együtt is lehetne még szép, egyfajta példakép.

Ez a film egyértelműen nem való mindenkinek. Túlságosan kényelmetlen nézni, és egyetlen olyan szereplője sincs, akiért aggódnánk vagy akivel szimpatizálnánk. Ez azonban soha nem is volt célja. A rendezőt nem zavarja, ha nem szeretjük a szereplőit, sőt inkább arra játszik, hogy rácsodálkozzunk, elborzadjunk azon, mi mindenre képesek szereplői a figyelemért. Ehhez persze kiváló színészekre is szükség volt. A Signe-t alakító Kristine Kujath Thorp generációja egyik legjobb színésznője, aki a szerep kedvéért mer visszataszító, undorító, kicsinyes és ostoba is lenni. A színészi hiúság nyomát sem láthatjuk az alakításában. Az pedig ezek után nem is csoda, hogy Kristoffer Borgli következő filmje már Hollywoodban készült, és idén szeptemberben óriási sikerrel mutatták be a filmfesztiválokon.

A Rosszul vagyok magamtól az HBO Max kínálatában látható.