A csendes lány a címével nem árul zsákbamacskát, hiszen nemcsak a címszereplője csendes, hanem maga a film is az. Colm Bairéad rendező némi távolságtartással szemléli a szereplőit, néha úgy érezzük, mintha csak hagyná, hogy járjanak-keljenek a kamera előtt, de gyorsan rájövünk, hogy egy nagyon is határozott koncepció szerint bontakozik ki a film. Remélem, e sorok olvasói emlékeznek még a Monty Python csapat harmadik mozifilmjére, Az élet értelmére. Volt benne egy mára legendássá vált szkeccs, ami a „Minden sperma áldott” című dallal azokat a konzervatív katolikusokat hivatott kigúnyolni, akik nem hajlandók a szex közbeni védekezésre, ezért annyi gyerek születik a családjukban, hogy már el sem férnek a házban. Bár Monty Pythonék a túlzás eszközeivel viccelődtek a témán, Írországban sokáig valóban komoly problémát jelentett, hogy rengeteg gyerek született. Ma már nem úgy tartjuk nyilván, de Írország sokáig kimondottan szegénynek számított, a családok számára pedig óriási kihívást jelentett etetni a sok éhes szájat. Viszont a családok igyekeztek összetartani: ha például az édesanya meghalt, a gyerekeket szétosztották a rokonságban, valamint anyagilag is igyekeztek segíteni egymást. Olykor pedig azzal próbáltak levenni némi terhet a sok gyerekkel bíró rokonokról, hogy pár hétre vagy egy-két hónapra elvittek magukhoz „vakációzni” egy vagy több porontyot. Hogy miért mesélem mindezt? Bár enélkül is érthető, de azért nem árt ismerni a hátteret, hogy teljes mértékben értsük a nyolcvanas évek elején játszódó filmet.

 

A film főhőse a kis Cáit (Catherine Clinch nemcsak gyerekszínészhez képest nyújt érett alakítást), akinek nem sok mosolyt láthatunk az arcán. Az édesanyját teljesen felőrli, hogy szakajtónyi gyereket kell nevelnie segítség nélkül, az apja pedig nem az a fickó, aki kimutatná a szeretetét a lánya felé. Ennél sokkal inkább izgatja a kocsmázás. Amikor Cáit édesanyjának rokonai felajánlják, hogy a nyárra magukhoz veszik a lányt, ő egykedvűen fogadja a sorsát. Annál sokkal rosszabb biztosan nem lehet, mint ami otthon várna rá. Eleinte furcsa számára, hogy az otthonával ellentétben az új helyen nincs gyerekzsivaj. Míg a nő anyáskodva gondoskodik róla, addig a férje eleinte kerüli a társaságát, mintha szándékosan figyelne arra, nehogy közel kerüljön hozzá. Colm Bairéad rendezői stílusa távol tartja magát a hatásvadászattól, apró, hétköznapi pillanatok sorából építi fel a kislány és a két ideiglenes nevelője kapcsolatát, és lassan azt is felfedi, hogy vendéglátói milyen súlyos fájdalmat hordoznak a szívükben, és a házuk miért gyermektelen. A rendező végig kitart a gyermeki nézőpont mellett, szándékosan nem magyarázza túl a dolgokat, ha valami nézőként zavaros egy kicsit, az azért van így, mert Cáit sem érti teljesen. Hanyagolja a drámai nagyjeleneteket, ha van is dráma, az a lehető legtermészetesebb módon esik meg, és ez leginkább azért van így, hogy az alig másfél órás mozi végén aztán igazán arcon csapjon minket.

A csendes lánnyal a rendező nem akart mást megmutatni, csupán azt, hogy mire képes egy gyermek életében az, ha hirtelen és váratlanul szeretettel és törődéssel veszik körbe őt, olyasmivel, amiben korábban még sosem volt része. Lehet, hogy ez a film egy nyár története csupán, de egy olyan nyáré, mely során Cáig megnyílik, és rájön, hogy lehet másmilyen az élete ahhoz képest, mint amit korábban tapasztalt. A mondanivalóját a film lassan építi fel bennünk, és mire az utolsó jelenethez érünk, az érzelmek nemcsak a szereplőkből, hanem belőlünk, nézőkből is elemi erővel törnek elő. A 2023-as filmesztendő talán legérzelmesebb befejezését kapjuk – fontos tanács, hogy mielőtt bárki belevág A csendes lány megtekintésébe, készítsen maga mellé egy csomag papírzsepit. Garantálom, hogy szüksége lesz rá.

 

A csendes lány az HBO Max kínálatában látható.