A szlovák büntetőtörvénykönyv tavaly decemberi módosítása ismét ráirányította a figyelmet a hírhedt rendeletek jogi helyzetére. Kimondván, hogy aki a „második világháború utáni rendezés feltételeit meghatározó, a Csehszlovák Köztársaság vagy a Szlovák Nemzeti Tanács jogszabályait tagadja vagy megkérdőjelezi”, akár hat hónapi börtönnel is büntethető, nagy vihart keltett, mert nemcsak látványosan korlátozza a szabad véleménynyilvánítás jogát, hanem megkérdőjelezi a szlovák kormány eddigi hivatalos álláspontját is, miszerint ezek a második világháború utáni jog-
szabályok ma már csak történeti jelentőségűek. Ezeket a dekrétumokat a londoni emigrációba kényszerült csehszlovák elnök, Eduard Beneš 1940. július 21. és 1945. október 27. között a működésképtelenné tett csehszlovák parlament helyett adta ki. Az Ideiglenes Csehszlovák Nemzeti Tanács 1946. március 6-án, Szlovákia területén pedig a Szlovák Nemzeti Tanács ebben az időszakban több ízben döntött a rendeletek érvényességéről. Közülük számos intézkedést a szövetséges hatalmak potsdami konferenciáján 1945-ben jóváhagytak, mint a németek egyoldalú kitelepítését is, de nem fogadták el a kárpótlás nélküli vagyonelkobzást, ahogy a magyarok kitelepítését sem. Az ismert, nagyrészt végrehajtott megtorlásoknak az 1948-as kommunista hatalomátvétel vetett véget: a dekrétumokat nem alkalmazták többé, a magyarok visszakapták állampolgárságukat, elkobzott tulajdonukat az államosítás miatt azonban nem. A hivatalos álláspont azóta is az, hogy a dekrétumok csak a világháború utáni rendezést szolgálták, a múlt lezárt fejezetéhez tartoznak.
Írásunkban még erről olvashatnak:
