Felesleges kertelni: az eredmény, ha véglegesül, rossz hír a magyar és a lengyel kormánynak. A Biden–Harris adminisztráció nyilván összeáll a brüsszeli eurokratákkal, az Európai Parlament balközép pártjaival, illetve a párizsi, berlini, spanyol és olasz kormánnyal. A „nacionalizmus” és „populizmus” ellenszereként a hatalom brüsszeli összpontosítását szorgalmazza majd, illetve még nagyobb nyomást gyakorol Budapestre és Varsóra, hogy adjon helyt a „demokratikus” megújulásnak, terjessze ki a törvények bírói felülvizsgálatát, illetve biztosítsa a közmédia függetlenségét.

Más kérdés, hogy Washington milyen erőbevetéssel, illetve mennyire hamar sürgeti ezt. Mivel az amerikai média és techóriások egységesen Biden-pártiak és Trump-ellenesek, az USA nincs igazán abban a helyzetben, hogy számonkérje a média sokféleségét más országokon. Kínos visszakérdezésekre számíthatna. Bident az is mérsékelheti, hogy ideát küszöbön áll a „több Európa” irányába mutató, gondosan kiszámított lépések sorozata, amelyet az ő kormányzata is felkarol majd. A kitervelt lépések közé tartozik, hogy Budapest nem gördít akadályt a (neki is igen kedvező) pénzügyi csomag elé, ha nem kell folyamatos támadásokat elviselnie a „jogállam megsértése” miatt. A németek állították össze a pakkot, és nem akarnák a sutba hajítani.
Akár elválik ez a kérdés most, az Európai Tanács december 20-ai ülésén, a Merkel vezette német elnökség végén, akár továbbgörög Biden január 20-ai beiktatásáig, az új elnöki csapat a kancellárnőre hallgat majd. 

Ő pedig alighanem higgadtságra int. Sem Merkel, sem Biden nem akar olyan európai vitát kirobbantani, amely megzavarná a bizonytalan olasz helyzetet, és megkockáztatná Matteo Salvini visszatértét. Ez felbolygatná az Unió többi részét is: a populista Olaszország erősítené a Biden–Brüsszel tengellyel szembeni ellenállást. Végül a progresszívek azon kényszere, hogy Orbán Viktorból bűnbakot csináljanak, nemigen kap szabad utat, amikor Macron elnök burkoltan elismerte, hogy a magyar kormányfőnek igaza volt a migrációs válság megítélésében.

E lélegzetvételnyi idő alatt a lengyelek és a magyarok újraszervezhetik washingtoni kapcsolataikat. Tévedés ne essék: a Biden-kormányzattal való viszony aligha gyökerezhet ideológiai rokonszenvben. A szövetségesi barátságot pártoló demokraták, mint amilyen a néhai Tom Lantos volt, megfogyatkoztak: a progresszív párt ma a liberális demokráciából szinte csak az előbbit hangsúlyozza, és a politikában merő ideológiai csatározást lát. Biden világéletében középre húzott, vagyis most balra. A kampány is azt mutatta, hogy híjával van a testi és szellemi erőnek ahhoz, hogy visszatérjen középre.

Washington most is kiáll majd a szövetségért, amely az utóbbi években felértékelődött. Amerikai diplomaták rendre hangoztatták: „Magyarország szövetséges.” Az amerikai külügyminisztérium, Lengyelország és Magyarország között fennmaradnak a megszokott kapcsolatok, de fagyossá is válhatnak, ezért az amerikai kormányzat egyéb tényezőinek segítsége módfelett hasznos lehet. A szenátus várhatóan republikánus kézben marad, és a külpolitikát legerőteljesebben befolyásoló testület nyitott lesz a Közép-Európával való hidegháború utáni barátság felelevenítése iránt. A képviselőháznak, ahol a republikánusok szintén megerősítették állásaikat, ugyanígy mindig akad olyan tagja, aki felemeli szavát a „rab nemzetekért”. Ráadásul a 2022-es időközi választásokon a republikánusok komoly nyereségekre tehetnek szert mindkét házban.
Bonyolítja a dolgokat, hogy a világ, jelesül az amerikai jobboldal szemében Magyarország eszmét képvisel, éspedig azt, hogy a demokrácia éppen annyira szól a választási többség, mint a kisebbség akaratáról. A mostani amerikai választások különös lendületet adtak e gondolatnak: bebizonyosodott, hogy a Republikánus Párt többetnikumú, többvallású konzervatív mozgalommá vált, amely minden társadalmi rétegben erős gyökerekkel bír. Immár nem lehet rasszistának, nőellenesnek vagy homofóbnak bélyegezni, és ez erősebb legitimitást ad ideológiai alapállásának rasszizmus-érzékeny korunkban. Az amerikai politika egyre inkább két demokráciafelfogás küzdelmévé alakul át: az egyik szerint a többség dönti el, hogy ki és hogyan kormányoz, a másik szerint a demokrácia túlkapásait és balítéleteit visszafogni hivatott intézmények egyre inkább ráerőltetik saját politikájukat és helytelen ítéleteiket a többségre. Az előbbi gondolat most megerősödött, mert több és tagoltabb csoport sorakozik fel mögötte.

Nem kockázatmentes és veszélytelen, ha egy kis ország vitatott eszmét – nevezzük többségelvű demokráciának – képvisel egy sokkal nagyobb szövetséges szemében. Diplomáciai szempontból a kisebb ország jobban teszi, ha hangtompítóval emlegeti elveit, és inkább az érdekeire összpontosít. Ugyanakkor Magyarországnak erős érvekkel kell igazolnia demokratikus mivoltát a rokonszenvező és ellenséges közönsége előtt. Az érvelés bizonyosan megkívánja a magyar berendezkedés demokratikus, hagyományos liberális elvek szerinti kiigazításait. Fontos: az engedményeket a nagyobb, nem pedig a progresszív demokrácia nevében kell megtenni, amely a hatalmat az emberektől elvéve olyan csoportoknak adja, amelyek csak önmaguknak tartoznak felelősséggel.

Pásztor Péter fordítása