Számtalan szerelmi manőverre tárt,
többször is használatos,
jószagú lányok erotikus álmaiból jöttem,
gyerekkoromból kavargott föl bennem a sötét,
akár a nagy folyók mélyén háborgó méregzöld iszap,
a fogantatásom előtti időkből áramlott belém a világosság,
s hirtelen szerelemszaga lett a világnak,
a falu mellett a jegenyenyárfák közt fölszántott rétnek,
tüdőm égett,
mint mikor még dohánymezők füstölögtek bennem,
szerettem volna eggyé válni újra anyámmal,
vagy legalább a földdel,
tetőtől talpig megmosakodni,
zuhanyozni a barna humuszban,
enyhe szédület fogott el,
mintha egy ló hátán kocogtam volna,
az első emberi ölelés emléke támadt föl zsigereimben,
az anyatej és a vér fekete illatát éreztem orromban,
boldog voltam az emlékeimtől,
noha már lépni sem tudtam tőlük,
s bennem kavarogtak még anyám kilátástalan
emlékei is a januári hófüggönyön át az esztergomi ködben –
bódult elmémben fölszikrázott a főszékesegyház vad kapuja,
a bazilika
bazi nagy lika.