Ma nem ügyeletes az Elmúlás, hancúroznak a
vének; csúnya, nyáladzó öregek labdáznak
ragacsos labdacsokkal, füstölt sonkát rágnak
a takaró alatt, a lázmérőt megfejik, ugye,
nővér, velünk marad reggelig, mond ellenünk
néhány imát, nem bántjuk a horgasinát – –
ej, haj, ma nem ügyeletes az Elmúlás, ma tivor-
nyáznak a vének, a kór steril kocsmáiban
elzüllött galamblelkű prédikátorok, susz-
terek és nyugalmazott törzsőrmesterek
kiskanállal már az ágytálat verik, pimm-
pamm, csutora, künn a világ ostoba, adjon
isten egészséget, másnak, másnak, Júdásnak
meg Kleofásnak, nos, pajtások, melyik pisil
kukkra? – – – – – – – – – – – – –
ó, jaj, ma nem ügyeletes az Elmúlás, ma szörnyű
orgia készül, ágyból, hámból kirúgnak mind
az elnyomorodottak, és csontrázó tánccal
fölindulnak az egészség lassú vasárnapjai,
az értelem fürge rafinériái, parádésra nyúj-
tózó futballmeccsei, pontos tülekvésre
beállított autóbuszjáratai, gyöpös udvarai,
kertes házai, kínosan mosolygó gondozóasszonyai,
pirkadatai és alkonyatai ellen, üvöltenek az
elhalványuló szívűek immár:
éljen a cukorbaj és
agy-ér-el-me-sze-sedés!
És midőn legvígabban valának és ígyen csik-
landozák lába között a Halált,
elhalada a kórterem előtt egy hordágy –
És lőn csönd mély.
Síri.
