Szeles domtetőre ült a nap.
Az alkonyatra oly kevés szabály
érvényes, hogy hétmilliárdszor
múlhat el egy fordulat alatt.
Szeles dombtetőre ültem én,
sűrűsödik szememben a táj,
s emlékezem, hogyan viháncolt
a kisfiú a világ tetején.
Most sem vetnek a gondok hosszabb
árnyat. Szép az idő, ahogy fogy.
Nem jár több halál e dombokon,
és nem lettem én se jobb, se rosszabb.
Nem szólítom, mégis szót fogad
nekem az isten. Jól tudom, hogy
szomorúnak lenni nincs okom,
és ettől sem vagyok boldogabb.
