Látod-e, eljöttünk újból, hova annyira vágytunk,
s épp ugyanúgy leltünk mindent, mint annyi sok éve:
kéklik a víz meg az ég is, giccses szinte a szépség,
fellegek ülnek a hegy csúcsára a félszigeten túl,
pálmafa áll a fehérfalu házak járdaszegélyén,
lépcsők korlátjáról zölden lóg a leander,
s nénike nézi a bábeli zsibvásárt teraszáról.
Árnyat adó lugasok közt csörren a villa, a tányér,
tengeri herkentyűktől roskad a tál meg az asztal,
gőzöl a gírosz, képernyőn görögül megy a vébé,
s ouzóval telten koccannak a kis kupicáink.
Déligyümölccsel, szőlővel vár sarkon az árus,
és magyarul köszönik meg a vásárlást eladóink:
száz meg száz euró repül el – túl földi az élmény.
Mégis: az isteni itt van az utcán, itt körülöttünk,
s várnak ránk Meteórák, vár még ránk az Olümposz –
isteni még a valóság is, ha kihallod a zajból:
itt jár köztünk, víg nyaralók közt, még Zeusz is tán.
Itt a legenda. Ha jól figyeled: mi vagyunk a regében,
s körben a mítosz; sörben a Mythos, habzik a korsó,
mondom, földi az élmény – mégis szent az apokrif.
S itt jön a hajdani ifjú pár, ugye, ismered őket?
Bár itt őszül a haj már, bár ott szőke a festék,
mind több már a barázda az arcon, gyűlnek a ráncok,
gyűlnek az esztendők, a kilók, ruhaméretük is nőtt:
mit számít? Hova indultak rég, annyi sok éve:
most ott vannak – végül csak befutottak, elértek,
át ezer és ezer útvesztőn jutván be a célba.
Csak már új fiatalság új zaja zsong körülöttük,
hajdani ifjúságuk visszhangzik ki belőle,
még mosolyukban is ők mosolyognak, bennük az élet:
már a Tücsök koma futkos előttük, rúgja a labdát,
s óvó szemmel néznek az andalgó szerelemre.
Itt a jövő, ami múltjuk – kezdvén újra, mi nincs már,
s mind, ami jó és szép, már tőlük zeng ki zsibongva.
Ott vannak, hova indultak rég, annyi sok éve:
állnak a parton, teljes lényük falja a látványt,
mint akik el se hiszik, hogy mindezt újra megélték.
Nézik a tengert, párán úszó klastromok ormát –
állnak a parton, s nincs már kérdés, nincs, csak a válasz.
Nem bonyolult, mert nem bonyolítják. Szent az apokrif.
Állnak a sárga homokban, lábukon átcsap a hullám,
átkulcsolják egymás csípőjét kezeikkel –
s fogják, átfogják most már a kerek nagy egészet.
